Hírvilág

Iskolai erőszak feldolgozása drámapedagógiával

2013. SZEPTEMBER 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

Előadással egybekötött drámapedagógiai foglalkozásokat tart az iskolai erőszakról a kaposvári Csiky Gergely Színház a Somogy megyei középiskolai kollégiumok diákjainak. A drámapedagógia eszközeit a bűnmegelőzés szolgálatába állító programra a teátrum a megyei kormányhivatallal és a rendőr-főkapitánysággal közösen pályázott. Mint arról beszámolt, a 11 alkalomból álló sorozat keretében művészi és pedagógiai célokat egyaránt szolgáló tantermi előadásokat tartanak, drámapedagógusok vezetésével 15 fős csoportokban feldolgozzák az iskolai erőszak, az agresszió kezelése, az áldozatsegítés témaköréhez kapcsolódó kérdéseket, foglalkoznak a konfliktuskezeléssel és az áldozattá válás megelőzésével. Hozzátette, hogy az alapot ehhez egy kortárs lengyel író, Tomasz Man 111 című drámája adja, amely egymással összefüggő módon hordozza mindazon kérdésköröket, amelyeket a kitűzött program tartalmaz. A darab egy sokkoló történetet mesél el - amelyben egy kamasz fiú megöli a szüleit, majd valószínűsíthetően öngyilkosságot követ el - és összegyűjti az egymással összefüggő, sokszor ellentmondó okokat. A drámájt csütörtökön mutatják be a kaposvári színház stúdiószínpadán. 2013. szeptember 18., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Gondolat

Pszichiátria és medikalizáció A pszichiatrizálás okai

KOVÁCS József

A pszichiatrizálás szakaszai A XX. században, a pszichiátriai betegség határainak a kitolásával természetesen a betegek száma is folyamatosan nőtt. A XIX. században a pszichiátria illetékességi körébe főképpen a pszichotikus betegek tartoztak, a XX. század elején ez kiegészült a neurotikus betegekkel, a XX. század második felében pedig számos olyan tünetet is pszichiátriai betegségnek kezdtek tekinteni, amelyeket korábban nem tekintettek volna annak

Egészségpolitika

Mentális világjárvány küszöbén állunk

Szakemberek szerint, ha nem teszünk minimális erőfeszítéseket, nem avatkozunk be, a Covid-19 pandémiáját viharos sebességgel a pszichés követi. Már most vannak előjelei, egyértelműen megnőtt az erőszak, mind a családokon belül, mind az utcákon, közlekedésben, de többen fordították ezeket az indulatokat önmaguk ellen. Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke szerint most az oltópontokhoz hasonló segítőhelyekre lenne szükség, hogy megelőzzük a „lelki katasztrófát”. A járvány megannyi szereplőt számos módon visel meg lelkileg, ami hadipszichiátriai helyzethez vezethet, bár erre fel lehet készülni. Rezidensek, pszichológusok és szakorvosok együttes munkája – de akár jól képzett önkéntesek is – sokat tehetnek azért, hogy a járvány mentális hatása is megoldódjon.

Klinikum

Új EKG képlet segítheti a diasztolés szívelégtelenség diagnosztikát

Svájci kutatócsoport olyan képletet alkotott, amely segítségével lehetőség nyílhat EKG- paraméterek alapján diagnosztizálni a szívizom diasztolés funkciózavarát.

Klinikum

A "Gamification" alkalmazásának lehetőségei

ÉBERFI Zsuzsanna, ENGELHADT Fanni, KUTOR Norbert

A játék az egyik legösszetettebb cselekvési forma, kielégítő vizsgálatához segítségünkre lehet olyan ismertető jelek feltérképezése, amely megkülönbözteti más tevékenységformáktól, mint például a munka, alkotás. Dolgozatunk elemzi, milyen szerepet kaphat a tudásmegosztás területein, az oktatásban.