Hírvilág

Hazatért a Hósárkány nevű kínai jégtörő

2016. ÁPRILIS 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

Visszatért sanghaji báziskikötőjébe a kínai Hósárkány (Hszüelung) elnevezésű jégtörő, amely 158 napos antarktiszi expedíciója során körülbelül 30 ezer tengeri mérföldet (55 560 km) tett meg 277 kutatóval a fedélzetén - számolt be a helyi média szerdán. A hajó, illetve legénysége legutóbb akkor hallatott magáról, amikor egy elakadt orosz kutatóhajó megsegítésére sietve 2014 januárjában maga is egy kis időre az antarktiszi jégmező fogságába esett. A Hósárkány több mint 80 kutatóintézet munkatársait szállította Kína 32. tudományos célú expedícióján. A Déli-sarkvidéken egyebek mellett tengeri környezeti vizsgálatokat végeztek, és megerősítették azt is, hogy ott húzódik a világ eddig ismert legnagyobb, több mint ezer kilométer hosszú, 1500 méter mély kanyonja. A kínai szakemberek 630 darab meteoritot gyűjtöttek, amivel Kína készlete 12 ezer darabra nőtt. E gyűjtemény a harmadik a világon, egyedül Japán és az Egyesül Államok rendelkezik nagyobbal. A csaknem féléves küldetés során először próbálták ki élesben a Hó Sas 601 nevet kapott merevszárnyú repülőgépet, amelyet sarkvidéki repülésre terveztek. Összesen 47 alkalommal szállt fel és 264 órát töltött a levegőben 80 ezer kilométert megtéve. Távérzékelési és szállítási feladatokat látott el. A tapasztalatok segíteni fogják egy antarktiszi repülő egység létrehozását. A beszámolók szerint 33 ember a Csangcseng és a Csungsan állomásokon maradt további kutatási feladatok elvégzésére. Kínában már korábban bejelentették, hogy az ország egyetlen, Ukrajnából vásárolt és több mint 20 éve szolgáló jégtörőjét hamarosan egy újabb, korszerűbb és "intelligensebb" hajó váltja majd fel. A mobil kutatóközpontként is szolgáló, laboratóriummal felszerelt vízi jármű az eddiginél kiterjedtebb tudományos kutatást tesz majd lehetővé. Az új jégtörőt a finn Aker Arctic Technology tervezte, de Kínában építik. Az eredeti tervek szerint még idén elkészül és mintegy 600 millió dollárt költenek rá. Forrás:MTI MTI 2016. április 13., szerda 18:31

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Gondolat

Az érzelmek szerepe a tudományos kutatásban - videointerjú Mérő Lászlóval

BME-TMIT szemináriumi előadása után Mérő Lászlót az érzelmek tudományos kutatásban betöltött szerepéről kérdeztük. Az emberi hangulatok és érzelmek a tudományos kutatások összetett folyamataira is hatással vannak.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

PharmaPraxis

Húsz éve Magyarország stratégiai partnere a Servier Hungária

Kitartás - elkötelezettség, emberi kötődés a magyar kutatók iránt, folyamatos megújuló befektetés: ezek a gondolatok jellemezték a Servier elmúlt 20 évét hazánkban

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.