Hankó: jó a gyógyszerészeknek a jövő évi költségvetés
2014. DECEMBER 13.
2014. DECEMBER 13.
Szöveg nagyítása:
December 15-én, a parlament őszi ülésszakának utolsó napján várható a 2015-ös költségvetés végszavazása. A gyógyszerésztársadalom számára a tervezet a gazdasági stabilizációt támogatja, vélekedik dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke, aki az eLitMed.hu-nak adott interjújában azt is elmondta, a patikai ügyelet szofisztikált szabályozást kíván, ezért hosszú egyeztetésekre számít, ugyanakkor reméli, hogy a jövő évtől biztonságosabban lehet étrend-kiegészítőket vásárolni a gyógyszertárakban. – Az adótörvények esetében a novemberi végszavazást megelőzően visszavonták az egyes cafetéria-elemeket érintő eredeti elképzeléseket, amelyek nehéz helyzetbe hozták volna a patikák fenntartóit. Most már megnyugodhatnak? – Az első elképzelés gyógyszerellátási szempontból valóban aggályos volt, és az egészségpolitikai célokkal sem egyezett, hiszen jelentősen szűkítette az egészségpénztári szolgáltatások igénybevételét a gyógyszertárakban. Azért pedig különösen érzékenyen érintette volna a patikusokat a változás, mert régi törekvésünk, hogy a patikai termékkör teljes egészére kiterjedjen az egészségkártyás fizetés lehetősége. – A patikai forgalom milyen hányada származik egészségkártyás költésből? – Évente több tízmilliárd forint az egészségpénztári forgalom a gyógyszertárakban, az egészségpénztári költéseknek nagyjából az 55-60 százaléka történik ott. Kamarai számítások szerint a patikákban döntően azok vásárolnak egészségpénztári befizetéseik terhére, akiknek a cafetéria juttatása nem haladja meg a 200 ezer forintot, így az országgyűlés által végül jóváhagyott törvény szerint ezek a betegek továbbra is változatlan adóterhekkel számolhatnak. Azt ez után is szorgalmazzuk, hogy a gyógyszertárakban kapható valamennyi termékre legyen felhasználható az egészségpénztári kártya. – Például az étrend-kiegészítőkre? Sokféle visszásság rombolja ezek piacát. – Tudunk az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos problémákról, ugyanakkor sikerült kapcsolatot kiépíteni azokkal a piaci szereplőkkel, akik a jelenleginél nagyobb rendezettséget szeretnének. Ilyen például a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete (MÉKISZ), és a gyógyszer-nagykereskedők is. A kamara célja, hogy kimondhassuk: a gyógyszertárakban forgalmazott étrend-kiegészítők megfelelnek mindazoknak a minőségi követelményeknek, amelyeket a pácienseink joggal elvárnak egy gyógyszertárból beszerzett terméktől. Az előbb említett partnereinkkel közösen egy ilyen rendszer létrehozásán dolgozunk. – Korábban már több szervezet is szorgalmazta olyan adatbázis felállítását, amelyben alapinformációk érhetőek el az étrend-kiegészítőkről. A gyógyszerészek számára hozzáférhetőek ilyen adatok? – Ez a másik területe az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos törekvéseinknek. A gyógyszertáraknak ugyanis egészségügyi feladatként írja elő az étrend-kiegészítők forgalmazását a gyógyszer-gazdaságossági törvény, ez pedig az előbb említett minőségi garanciákon túl csak akkor teljesíthető, ha a gyógyszerész objektív tájékoztatást tud adni a termékről. Ennek viszont előfeltétele, hogy ő maga rendelkezzen ezekkel az információkkal. Ennek érdekében több ízben egyeztettünk a különböző szereplőkkel, és most ez a probléma is megnyugtatóan rendeződni látszik. December elejétől már nyilvános az az adatbázis, amelyet az expediáló programokban elérhetővé szeretnénk tenni a gyógyszerészek számára is. – Az adótörvények módosításakor most sem sikerült elérniük, hogy a patikatulajdonosok mentesüljenek a helyi iparűzési adó fizetési kötelezettség alól… – Az a vita, miszerint a gyógyszertárak egészségügyi szolgáltatók, és nem kiskereskedők, már korábban eldőlt. A kamara többször is felvetette, hogy a patikákat ezt figyelembe véve kezeljék az adózással kapcsolatos és egyéb jogszabályokban. Bár ez eddig nem következett be, álláspontunk továbbra sem változott. – Mit hoz a jövő évi költségvetés a gyógyszerészek számára? – A tervezetből, és a korábbi évek adatait ismerve úgy tűnik, hogy a gyógyszertárak gazdasági megerősítését segíti. Feldolgozva a 2013-as mérlegbeszámolók adatait – a munkával szeptember végén készültünk el –, úgy tűnik, elindult a stabilizáció és látjuk, hogy milyen eszközökkel lehet konszolidálni a szektort. Mindazok az elemek szerepelnek a tervezetben, amelyek az idei költségvetésnek is a részei. Ehhez kapcsolódóan pedig kezdeményeztük, hogy a kisforgalmú gyógyszertárak működési célú támogatásának és a kamatmentes támogatás-előlegnek a részletes szabályozását nézzük át, hogy az eddiginél hatékonyabban lehessen felhasználni ezeket a lehetőségeket. A patikaalaphoz kapcsolódva jövőre is megmarad a kormányzati készfizető kezességvállalás és a patikaalap-támogatás. – Ami azért ez idáig nem volt túl sikeres. – Kevés megkötött szerződésről tudok, de egyre több kollégától hallom, hogy a bankok sem könnyítik meg a hitel lehívását. Valóban kívánatos lenne egy felhasználóbarátabb eljárás, és a jelenleginél kedvezőbb kamatot is üdvözölnénk, csakúgy, mint azt, hogy ne csak az 51 százalékos tulajdonrész megszerzéséig, hanem afölött is igényelhessék a kollégák. Ezekről miniszterelnökkel is megállapodtunk. – A hálózati gyógyszertárak tulajdonosai egyelőre nem úgy viselkednek, mintha el akarnák hagyni a magyar piacot. Lehet, hogy a háttérben megegyeztek az „új tulajdonosokkal”? – Érzékelem én is, hogy a hálózati tulajdonosok egy része kivár, mások pedig franchise szerződésekkel előre menekülnek. Egyrészt azt remélték, hogy az áprilisi választások után változni fog a gyógyszerpolitika, másrészt az általuk kezdeményezett uniós eljárás eredményességében bíznak. A politika azonban ezen a területen nem változott, és a szabályozás is egyértelmű: az esetleges háttérszerződések – tartalmazzanak is bármit – semmisek. Ha bárki kötött is ilyet, sem a bíróság, sem a hatóság előtt nem hivatkozhat az abban foglaltakra, így mind a gyógyszerész kollégának, mind pedig a hálózatot fenntartó tulajdonosnak komoly kockázatot jelent a megállapodás. Azt várom, hogy 2017-re ezek a problémák megoldódnak és a már említett felhasználóbarátabb patikaalap is segítheti, hogy teljes körűvé váljon a valódi gyógyszerészi többségi tulajdon. – Nem hiányolják a büdzsé tervezetéből azt a kétmilliárd forintot, amelyből egyes felmérések szerint a sok éve késő ügyeleti ellátás kérdését rendezhetnék? – Miután egyeztettünk Zombor Gábor államtitkárral, a nyáron elkezdtük a kamara ügyelettel kapcsolatos elképzeléseinek megvitatását különböző fórumainkon, a szervezeten belül az alapelveket illetően konszenzus van. Megindultak a tárgyalások az OTH illetékeseivel, és bízom abban, hogy hamarosan az államtitkárságon is egyeztethetünk erről. Ugyanakkor azt gondolom, hogy csak a szabályozási elvek tisztázását követően beszélhetünk a finanszírozásról. A patikai ügyelet tisztázása várhatóan hosszadalmas folyamat lesz, viszont húsz éves adósság, amit minél hamarabb rendezni kellene. – Zombor Gábor néhány nappal ezelőtt a Népjóléti Bizottság ülésén azt mondta, egyelőre nem született döntés a gyógyszer-nagykereskedelem államosításáról, de gondolkodnak rajta. Milyen hatással lenne ez a kiskereskedelemre? – A nagykereskedelem működési feltételeinek, és így az állami szerepvállalás mértékének újragondolása kormányzati kompetencia, azonban az államosítás a gyógyszertáraknak nyújtott szolgáltatási színvonalat nem javítaná, ráadásul én még emlékszem azokra az évtizedekre, amikor egy állami tulajdonú nagykereskedő látta el a gyógyszertári központokat… A patikákkal kapcsolatban viszont egyértelműen fogalmazott az államtitkár: a kormány fontosnak tartja a patikai szektorban kialakult modell megtartását. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2014-12-13
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Még egy mérsékelt intenzitású kampány is elősegíti, hogy a cukorbetegek igénybe akarják venni a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek által nyújtott terápiamenedzsment-szolgáltatást.
A latin bika szó után elnevezett taurin természetes aminosav, ami étrendkiegészítőként hatékony a vérnyomás-szabályozáson kívül a szívelégtelenség kezelésében, a neuroprotekcióban és szenolitikumként is.
PharmaPraxis
Az inkontinenciában szenvedők számára a tájékoztatás és a tanácsadás a legfontosabb, a gyógyszertár pedig ideális helyszín erre és a máshol nem jelentkező, kontinenciaproblémákkal küzdő betegek azonosítására.
Amikor a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek az egészségügyi információcserén keresztül hozzáférnek a betegadatokhoz, képesek növelni a betegellátás színvonalát.
AIPM: A magyar betegek innovatív terápiákhoz való hozzáférésének bővítéséhez a gyógyszerkiadások nagyobb mértékű emelésére lenne szükség a jövő évi költségvetésben
Hatvanmillió találkozást használnának ki
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás