Hírvilág

Halmozottan hátrányos helyzetű munkahely

2015. SZEPTEMBER 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

A betegséget elkerülni sokkal könnyebb és eredményesebb, mint gyógyítani, hiszen ha valamit kezelni kell, az már veszteséggel jár. A leghatékonyabb az, ha a kór ki sem alakul – mondta lapunknak dr. Tompa Anna, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének igazgató-helyettese, aki az onkológiai ellátás biztonságosságáról tarott előadást a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elmúlt hétvégén megrendezett II. Tudományos Szakdolgozói Kongresszusán, Siófokon. – Már több kutatás is igazolta, hogy a citosztatikumokkal dolgozó nővérek szervezetében kimutathatóak ezek a kemikáliák. Az Önök intézetében mióta kísérik figyelemmel ezt a folyamatot? – Több mint húsz éve. Csak a finnek előztek meg bennünket, akik a nyolcvanas évek elején vizeletvizsgálatokkal igazolták a citosztatikumok jelenlétét. Mi a legkomplexebb biomarkereket felhasználva igazoljuk, hogy ezek a szerek már igen alacsony szintű expozíció esetén is kromoszóma rendellenességeket, DNS-repair károsodásokat és immuntoxikus hatásokat fejtenek ki. – Tehát kimutatják a betegségeket? – Nem, hiszen a vizsgálataink nem diagnosztikus értékűek, hanem az adott munkakörben foglalkoztatottak kockázatszintjét határozzák meg, ami a munkáltatónak jelzi a beavatkozási pontokat. Kutatásunkat a nemzetközi szakirodalom is egyediként jegyzi, Hungarian Nurse Study néven. Erdményeinket elsőként 2001-ben egy new yorki tudományos folyóiratban közöltük. Ennek köszönhetően a tengerentúlon is elindultak az epidemiológiai és biomarker vizsgálatok. Mára az onkológiai osztályok minimál követelményei tartalmazzák a NIOS (National Institute of Occupational Health) előírásai szerinti munkavégzést, ami a citosztatikus kezelések előfeltételeként a zárt rendszerek használatát írja elő, hogy a szer se a környezetbe, se a munkahelyre ne juthasson ki, különösen figyelve a személyzet védelmére.

fotó: Manek Attila


– Magyarországon mi a helyzet? – A kutatásunk egyértelműen alátámasztja, hogy ott, ahol minden védelem nélkül dolgoztak a nővérek – itthon a kilencvenes évek végéig ez tipikus volt –, a citosztatikum nagyon súlyos károsodásokat okozott a szervezetükben. – Melyek ezek? – A mi vizsgálataink szerint a kromoszóma rendellenességek száma háromszorosára emelkedett a nem citosztatikummal dolgozó egészségügyi dolgozókhoz képest, csökkent az immunrendszer védekező képessége, főleg a B sejtek aránya és a leukociták ölőképessége (oxidativ burst). Hosszú távon leggyakrabban a pajzsmirigy alulműködése, vagy egyéb endokrin zavarok, nőgyógyászati betegségek, petefészekciszták, adenomák, miómák, vagy menstruációs és reprodukciós problémák jelentkeztek. Jellemzőek a különböző hematológiai eltérések, így a vashiányos anémia, enyhébb esetekben rosszullétek, hajhullás, súlyos esetben rák. Kifejezetten szolid tumorral az általunk vizsgált populációban nem találkoztunk, de arra vonatkozóan vannak adataink, hogy az egészségügyben foglalkoztatottaknál magasabb a tumorincidencia, mint az átlag lakosság körében. – Miközben a citotoxikus szerek éppen ennek a betegségnek a gyógyítását szolgálják? – Igen, ebben a problémakörben tapasztalható ez a furcsa ellentmondás. A citosztatikummal kezelt beteg szervezetében a teljes védelmi mechanizmus működésbe lép a nagymennyiségű anyag beadása után. A naponta indokolatlanul „adagolt”, csekély mennyiség azonban nem váltja ki ezt a reakciót, hanem adott szintet biztosít a vérben, ami az erre hajlamos egyéneknél a már említett betegségeket indukálhatja. – A hazai politikai döntéshozók figyelmét nem sikerült felhívni a problémára? – Az Országos Kémiai Biztonsági Intézet (amelyet idén szüntettek meg A Szerk.), több mint húsz éve működteti a Primer Prevenciós Fórumot (PPF), amelynek egy 1998-ban indított programjához sikerült megnyerni a szaktárca támogatását is. Ennek köszönhetően ma már nincs olyan onkológiai központ, ahol nem áll rendelkezésre lamináris boksz, hogy legalább az infúziók elkészítése biztonságos legyen. A másik nagyon fontos, szintén bevezetett intézkedés volt, hogy a citosztatikus infúziók elkészítése a központi gyógyszertárak és a megfelelően képzett gyógyszerészek kompetenciája lett, hogy ne a nővérek keverjék ezeket a szereket. Ez ma jellemzően így is történik, kivéve, ha a kórháznak nincsen saját gyógyszertára. Ezzel együtt a kezelési módszerek ma egyáltalán nem biztonságosak, mert az infúziós szerelékek légtelenítése leggyakrabban a kórtermekben történik, többnyire a mosdóba, ami nem csak környezeti szennyezést okoz, de egészségkárosodást is előidéz azoknál, akik a szoba levegőjéből belélegzik a citotoxikus szert. – Ezek szerint a környezetben is megtapad a citosztatikum? – A Teva Gyógyszergyár vizsgált környezeti koncentrációkat, és fellelt nyomokat a kilincseken, padlón, berendezési tárgyakon. A szervezetben nehéz mérni a citosztatikumok mennyiségét, mert ezek a szerek rendkívül gyorsan metabolizálódnak. Mi kromoszómavizsgálatokat végeztünk, amelyek kifejezetten a hatást hivatottak mérni. A vizsgált nővérek között egyaránt voltak, akik kontrollált, nem ellenőrzött, vagy viszonylag biztonságos környezetben dolgoztak. Most közös felmérésen dolgozunk a gyógyszergyárral, hogy milyen különbségeket tudunk mérni a védőszűrővel dolgozó onkológiai szakasszisztensek és azok között, akik ezt nem használják. Úgy vélem, könnyen megjósolható az eredmény… – Tapasztalataik szerint idehaza milyenek a munkakörülmények? – A nővérek személyi védelme jellemzően nem biztosított. Egyszer használatos köpennyel, dupla, nem áteresztő gumikesztyűvel, maszkkal, esetleg arcvédővel kellene felszerelni az ellátó személyzetet, olyan egyszer használatos eszközökkel, amelyek veszélyes hulladékként eldobhatóak. A citosztatikumok meglehetősen jól tapadnak és hosszú a felezési idejük, így a nővér a családját is veszélyezteti azzal, ha hazaviszi a munkaruháját kimosni. Megállapítható, hogy az egészségügyi intézmények halmozottan hátrányos helyzetű munkahelyek, ahol a fizikai, a kémiai és a biológiai ágensek egyszerre vannak jelen, számos fertőzés, sugárhatások érhetik a dolgozókat, a stressz, az éjszakai munkakör már önmagában is hajlamosít a daganatos megbetegedésekre. – Az onkológián dolgozók tisztában vannak a citotoxikus készítmények veszélyeivel? – A főiskolai képzésnek része a kérdéskör a gyógyszertanban és toxikológiában egyaránt, azonban az, hogy a védelem megvalósul-e a gyakorlatban, az osztályvezetőtől és az intézmény menedzsmentjétől függ. Ha a vezetők fontosnak tartják a dolgozóik biztonságát, megteremtik annak feltételeit, aminek persze ára van. A zárt rendszerű készülékek használatával a környezeti szennyezés és a kontamináció is minimálisra csökkenthető, ám ezek a rendszerek meglehetősen drágák. Viszont meggyőződésem, hogy sem a nővéreket, sem az orvosokat nem szabad kitenni a veszélyeknek, ha azok megelőzhetőek. A magyar törvények egyébként egyértelműen garantálják, hogy senki nem foglalkoztatható egészségére ártalmas munkakörben. – Említette, hogy az onkológiai szakápolók hozzátartozói sincsenek biztonságban. És a beteggel egy háztartásban élők? – Ők is potenciálisan veszélyeztetettek, a beteg széklete, vizelete, hányadéka is tartalmaz citosztatikumot. Sokan szorgalmazzák, hogy ott, ahol adottak a tárgyi feltételek, hazavihesse a beteg az infúzióját, és otthonában kaphassa meg a kezelést. Ha megvalósulna, ez nagyon rossz gyakorlat lenne, hiszen teljesen laikus emberek „pancsolnának” a citosztatikumban, rizikónak kitéve a környezetüket és az ott élőket. – Mit tehetnek a nővérek a kockázatcsökkentés érdekében? – Megkövetelhetik a munkaruhát, a megfelelő védelmi bokszokat a munkáltatótól. Joguk van megtagadni a munka elvégzését, ha nem adottak annak biztonságos feltételei. – El tudja képzelni ezt a magyar egészségügyi rendszerben? – Voltak már ilyen karakán nővérek, akik többnyire nálunk kötöttek ki. Ám miután a munkáltató elvégeztette a citogenetikai vizsgálatokat, és kiderült, hogy a munkavállalónak igaza volt, a munkaadó mindent megtett, hogy biztosítsa a szükséges körülményeket, felszereléseket. – Akkor is, ha sokba került? – Az ellátórendszerben mindenki pengeélen táncol a teljesíthető és a kívánatos között. A munkáltatóknak is tudomásul kell venniük, hogy ha nem változtatnak, krónikus nővérhiánnyal kell szembenézniük. A migráns szakdolgozók ugyanis nem csak az alacsony fizetés miatt mennek külföldre, hanem mert nem hajlandóak az itthoni munkakörnyezetben dolgozni. Nagyobb megbecsülés és odafigyelés mellett akár kevesebb fizetésért is szívesen maradnának. – A citosztatikum kérdéskörében mi lenne a megoldás Ön szerint? – Tabula rasára van szükség minden területen. Az orvosok részéről is. Csak nagyon indokolt esetben kellene citosztatikus kezelést rendelni, azt is úgy, hogy tumorbiopsziával, in vitro igazolják a készítmény hatásosságát. A betegnek egy hónapon át beadott, ám hatástalan gyógyszeres terápia aktiválja a tumor rezisztenciagénjeit. Célzott, megfelelő ideig tartó, optimalizált kezelésekre lenne szükség. Igyekszem a szakma és a hatóságok figyelmét felhívni arra is, hogy az immunszupresszív szerek és az antibiotikumok ugyanezt a problémát rejtik magukban, és a legkülönfélébb nem kívánatos mellékhatásokat okozzák. – A szakirodalomban egyébként tudnak olyan felmérésről, amely az egészségügyi szakdolgozók egészségi állapotát térképezi fel? – Átfogó egészségügyi felmérés nincs, elszigetelt kutatásból volt néhány, s ha ezek reprezentatívak is, nem országosak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) foglalkozási statisztikát nem vezet a betegekről, a Nemzeti Rákregiszter sem jegyzi a daganatos betegek szakmáját. Az Egyesült Államokban vagy Svédországban foglalkozásonként meg tudják mondani a halmozódó betegségeket, nálunk annak ellenére nincs ilyen statisztika, hogy mindenki folyamatosan jelent. Óriási adatbázisokkal rendelkezünk, csak nem megfelelően használjuk ezeket. Kívánatos lenne, hogy a jövőben a statisztikai adatszolgáltatásban hangsúlyt kapjon a foglalkozás, mert ez kulcsot adhat a megelőzéshez. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2015-09-14

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Gyermekreumatológiai panaszok, tünetek értékelése szakdolgozói szemmel - A Figyelő 2017;1

SZABÓ Brigitta

A krónikus ízületi gyulladás (rheumatoid arthritis) nemcsak felnőtt-, hanem gyermekkorban is előfordul, bár jóval ritkábban, és a két kórkép között számos különbség van. A betegség felismerése sokszor késik, mert a felnőttekkel szemben a gyermekek kevésbé panaszkodnak. A szülők sokszor a sántítást, reggeli ízületi merevséget vagy kisgyermekeknél fürdetés során a látványos ízületi duzzanatot észlelik, és ezzel viszik a gyermeket orvoshoz.

Klinikum

Juvenilis idiopathiás arthritis – biológiai terápiával kapcsolatos teendők és a kommunikáció jelentősége szakdolgozói szemmel - A Figyelő 2015;1

SZABÓ Brigitta

A krónikus ízületi gyulladás (rheumatoid arthritis,RA) nemcsak felnőtt-, hanem gyermekkorban is előfordul, bár jóval ritkábban, és a két kórkép között számos különbség van. A betegség felismerése sokszor késik, mert a felnőttekkel szemben a gyermekek kevésbé panaszkodnak. A juvenilis idiopathiás arthritis ( JIA) krónikus, autoimmunbetegség, ami hosszan tartó ízületi gyulladással jár.

Klinikum

Gyermekreumatológiai panaszok, tünetek értékelése szakdolgozói szemmel - A Figyelő 2015;2

SZABÓ Brigitta

A betegelőjegyzést végző szakdolgozó felelőssége nagy, mivel a beteg, illetve a szülő elmondása alapján kell döntenie az ellátandó eset sürgősségéről. A bemutatott célzott kérdésekkel nagy biztonsággal eldönthető, hogy melyik beteg igényel soron kívüli ellátást és ki az, aki kivárhatja a szokásos előjegyzési időt.

Egészségpolitika

A szakdolgozói hiánynak az egészségük látja kárát

12 hónapból 13,5-et dolgoznak, táppénzre és orvoshoz szinte sohasem mennek. A nagyfokú stressz és a sokszor ember feletti munkaterhelés romboló hatását gyakorta káros szenvedéllyel próbálják orvosolni. A felmérések szerint a szakdolgozóktöbb mint 80 százalékakrónikus betegséggel küzd, sokan akár két-hárommal is.Kifejezetten nagy számban fordulnak elő az ízületi,a szív- és érrendszeri betegségek, a visszértágulat, a migrén, az alvászavarok, valamint a lelki és érzelmi problémák. Az egészségügyben dolgozók lelki és fizikális állapota ironikusmódon gyakorta rosszabb, mint az általuk ellátott betegeké.

Hírvilág

Lelki Egészség a Perinatális Időszaktól a Koragyermekkorig

Az Első Európai Regionális Konferenciánkat, amely a Lelki Egészség a Perinatális Időszaktól a Koragyermekkorig - Prevenció és Klinikai Gyakorlat címet viseli, 2019. máj. 8-11. között tartjuk Budapesten.