Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy héten át naponta három artfilmet nézhetnek meg az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából július 30. és augusztus 6. között a Vertigo Filmhét keretében, a fővárosi Puskin moziban. A filmhét programjában összesen 23 film szerepel, amelyek közül kettő az országos premier előtt látható majd - közölte a programot szervező Vertigo Média és a Budapest Film Zrt. A vetítést minden nap egy romantikus alkotás nyitja, majd egy fesztiválkedvenc kerül vászonra, végül egy skandináv sikerfilm lesz műsoron. A filmhetet egy-egy premier előtti vetítés keretezi: a nyitófilm július 30-án David Michod rendező Országúti hajsza című alkotása lesz, a fesztivál zárásakor, augusztus 6-án este pedig a Mads Mikkelsen főszereplésével készült, A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája című francia történelmi kalandfilm lesz látható. A koradélutáni romantikus filmek között az Éjféli gyors Lisszabonba, a Százkarátos szerelem, A titokzatos szerető, a Tékozló szív, a Hogyan nevezzelek?, a Mr. Morgan utolsó szerelme és a Szerelem, örökség, portugál lesz műsoron. A fesztiválok kedvencei közül válogató blokkban látható lesz az Oscar-jelölt Lazhar tanár úr, Az ártatlanság virágai, A Josef Mengele latin-amerikai bujdosásáról szóló A német doktor, az Adéle élete első és második fejezete, a Szesztolvajok, a brazil Fernando Meirelles 360 című drámája, valamint A hasonmás című Dosztojevszkij-adaptáció. A skandináv filmek rajongóit Lars von Trier A nimfomániás mindkét részével, Az eltűnés sorrendjében című Stellan Skarsgard főszereplésével nagy sikert arató mozival, a Camilla Läckberg bestselleréből készült Eltitkolt életekkel, Baltasar Kormákur izlandi rendező jegyezte Dermesztő mélységgel, Jussi Adler-Olsen bestselleréből forgatott Nyomtalanul című filmmel és a Jo Nesbo regényéből készült Fejvadászok című alkotással várják. Forrás : MTI 2014. június 17., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Fesztiváljelenség

Szabó János Zoltán "A fesztiváljelenség" című könyve hiánypótló hazai munka. Az első fejezet a fesztiválok különböző szakirodalmának érthető, lényegre törő feldolgozása, míg a második a hazai fesztiválok társadalmi funkcióit és az NKA rejtett szempontrendszerét vizsgáló kutatás ismertetése

Hírvilág

Légy szabad, boldog, bátor, felelős, őszinte – üzenik 30 ország filmrendezői a magyar közönségnek

A BIDF 2023. január 21. és 29. között már 9. alkalommal teszi láthatóvá a magyar közönség számára is a legfrissebb, Oscar- és Európa-díjas, illetve arra jelölt filmeket, a Berlinale, Sundance, Cannes, Velence, IDFA, Hot Docs, Coppenhagen Dox, DOCAVIV, Visions du Réel fesztiválok favoritjait.

Gondolat

Virtuóz a múlt századból

Szvjatoszlav Richter orosz zongoraművész, a múlt század egyik legnagyobb virtuóza 100 éve, 1915. március 20-án született

Gondolat

Az idő és a csend kommunikációja

Kárászy Szilvia sokoldalú művész: performer, összművészeti előadások és a Fazioli Zongora Fesztivál életre hívója, az egyedülálló harangjáték megszólaltatója.

Hírvilág

Misztikus albínók

A világon majd húsz ezer ember közül egy szenved albinizmusban. Afrikában érdekes mód körülbelül egy az ötezerből. Tanzániában az albinizmus előfordulása ötször nagyobb, mint másutt.