Hírvilág

Fatva és gyermekbénulás

2014. JÚLIUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a szélsőséges vallási rendeletek (fatva) nagyban hozzájárulnak a gyermekbénulás terjedéséhez a muzulmán világban - írja az al-Ahrám egyiptomi napilap hétfői számában. A WHO illetékes szervének sajtóreferense, Bahá el-Kószi arra figyelmeztet, hogy a régióban tevékeny radikális imámok által kiadott fatvák elriasztják a hívőket a védőoltásoktól. Kószi elmondása szerint a hitszónokok olyan hiedelmeket terjesztenek, amelyek szerint a vakcina az iszlám vallás által tiltott disznóhúsból készül, és olyan hormonokat is tartalmaz, amelyek terméketlenné teszik a megelőző kezelésben részesülőket. További problémát jelent, hogy sokak szerint a járvány elfojtása érdekében a terepen tevékenykedő egészségügyi csoportok mögött külföldi titkosszolgálatok állnak, ami miatt előfordul, hogy radikális iszlamisták rátámadnak az orvosokra. A gyermekbénulás-járvány elleni több mint két évtizedes küzdelemnek köszönhetően 2012-re az érintett országokban jelentősen csökkent a megbetegedések száma, de a vírus nemrég újból felütötte a fejét, főként a világ muzulmánok lakta részén. MTI 2014. július 14., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Oltani vagy nem oltani?

Újabb kötelező védőoltás a listán – Lesz aki ellne érvel?

Hírvilág

Szelíd vakcinák, vad indulatok

Védőoltási Hét – ismeretfrissítés szakembereknek

Gondolat

A modern védőoltások atyja

John Franklin Enders Nobel-díjas amerikai bakteriológus, 30 éve, 1985. szeptember 8-án halt meg.

Hírvilág

Magyarország fehér folt Európa térképén

Az Európai Unió országaiban gyakorta jelennek meg olyan, hazánkban már elfeledettnek mondható járványok, mint a kanyaró vagy a szamárköhögés, az EU országokban egyelőre mégsem várható egységes oltási rend kialakítása

Gondolat

Egy nagy magyar virológus

Koch Sándor Kossuth-díjas virológus 90 éve, 1925. január 19-én született.