Idegtudományok

Evészavar Kongresszus 2018

2018. SZEPTEMBER 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Magyar Pszichiátriai Társaság Evészavar Szekciója idén, 2018-ban hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Evészavar Kongresszust. A szakmai program koordinálását az előző alkalmakhoz hasonlóan idén is Pászthy Bea és Túry Ferenc végezte. Az eseményt mintegy 130 szakember látogatta meg az alap- és szakellátás különböző területeiről. A nyitó ülésen Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökének köszöntője után a Dublinból érkező Gerard Butcher plenáris előadása következett. A hallgatók számára mindig nagy élmény olyan előadásokat hallani, melyek során tudomásukra jutnak színes hírek a világ trendjeiről. Így tudtuk meg az előadótól, hogy Szaúd-Arábiában a teveszépségversenynek immár hagyománya van, és a testátalakítások már az állatoknál is előfordulhatnak, hisz botoxhasználat miatt ki kellett zárni 12 versenyzőt. A test manipulálásának ezen szélsőséges módja azonban csak a bevezetőben került említésre; előadásának fő kulcsszava az innováció volt. Hallhattunk a mentális egészégmegőrzésben és a terápiában is használatos mobilalkalmazásokról és azok hatékonyságvizsgálatairól, valamint a virtuális valóság lehetőségeiről is. Fontos, hogy a szakemberek megismerjék az internet és a mesterséges intelligencia előnyeit és a használat árnyoldalait is az evészavarok kezelésében. Ezt követően Forgács Attila gasztropszichológus beszélt a különböző ízekre és ételekre vonatkozó félelmekről és preferenciákról, a placebo-nocebo hatás ebben betöltött szerepéről is. Az itt hallottak nemcsak az evészavarok kutatásában és kezelésében válhatnak hasznunkra, hanem megismerhettük az élelmiszermarketing fogásait is. Azok számára, akik több hasonló eseményen részt vettek már, minden bizonnyal az evészavar-konferenciák plenáris vitája az egyik legkedveltebb programpont. Itt két neves szakértő tíz-tíz percben összefoglalja az érveit egy előre meghatározott állítás mellett, illetve ellene érvelve, majd a közönség hozzászólásai és szavazatai alapján dől el a győztes oldal. A közéletben és közösségi médiában is gyakran emlegetett testpozitív gondolkodás az elmúlt években az úgynevezett „body-positivity” mozgalommá lépett elő, így idén ennek tárgyalása volt soron. Meghallgathattuk Csenki Laura érveit a mozgalom evészavar-prevenciós értéke mellett, illetve Csabai Márta állításait ugyanez ellen. Purebl György töltötte be a moderátor szerepét és tartotta mederben a hallgatóság érveit és a diskurzust. A szavazás során végül a pro-oldal nyert, mely szerint e mozgalmak fontos szerepet tölthetnek be az evészavarok megelőzésben. A jól kivitelezett, nem a szélsőségek irányába mozduló kezdeményezések valóban hatékonyan növelik az önelfogadást és ezzel terápiás értékük is lehet, de ügyelni kell, hogy működésükben a szakértelem legyen a vezérelv, és ne az aktivizmusból eredő idealizmus. A következő nap első plenáris előadója a Bethesda Gyermekkórházból érkezett: Szalkay Krisztina a kora gyermekkori regulációs zavarokra mint rizikófaktorokra hívta fel a figyelmet. A csecsemők 5-10 százalékánál, akik számára nehézséget okoz a viselkedésük és fiziológiai folyamataik szabályozása, a szülői kompetenciaérzés meginoghat. Ennek következménye lehet a kötődési bizonytalanság és az ebből eredő pszichoszomatikus betegségek, ezért fontos tanulság, hogy a legkorábbi szülő-gyermek interakciókra is figyelni kell az evészavarok integrált kezelésében. A délelőtti programot a szervezőpáros előadása folytatta. Az evészavarban szenvedő betegek kezelési alapelveinek ismertetése következett: Pászthy Bea az ifjúsági, Túry Ferenc pedig a felnőtt pszichiátria oldaláról készült irányelveket mutatta be. Előadásaikban elmondták a diagnosztika lépéseit, a terápiás eljárásokat, és számos „best practice”-t ismertettek, melyek az evészavar intervencióban alapvetőek. A második nap folytatásában számos hazai előadó emelte előadásaival a konferencia színvonalát. A sport és az evészavarok összefüggéseiről szóló szekció egy személyes történet ismertetésével indult: Pászthy Bea Gyarmati Andreával beszélgetett, aki szakmája szerint gyermekgyógyász, azonban az 1960-70-es években úszóbajnokként szerezte meg hírnevét. Az egyórás interjúban a riportalany beszélt evészavarának gyökereiről, lefolyásáról és a függőként élés tapasztalatairól, melynek során meggyőződhettünk a családdinamikai tényezők fontosságáról. A folytatásban a profi sportok, a hobbisportok, valamint a testépítés és a doppingkultúra különös világának evészavart generáló szerepéről hallhattunk Babusa Bernadettől, az anorexia nervosa specifikus kockázatáról pedig Dukay-Szabó Szilvia beszélt. A legtanulságosabb pont a sportvilágban dolgozó személyek felelőssége, akiknek kapuőrként átfogó tudással kell rendelkezniük a veszélyekről. Mi sem illusztrálja jobban az evészavarok veszélyes természetét, ám reményteli prognózisát, mint a további személyes történetek. Gyarmati Andrea mellett két szülőpár beszámolója tanúskodott arról, hogy igenis lehetséges a felépülés. Ez volt a konferencia utolsó programpontja, melynek során megtudhattuk, hogy a családterápia különösen hatékony módszer a tizenéves korban kialakult anorexia nervosa gyógyításában. Szalai Tamás kérdezte a két tinédzser lány szüleit a családterápia előzményeiről, menetéről és utóhatásáról. A szülők közti konfliktusok és egyéb, néha szinte láthatatlan családi pszichodinamikai tényezők és a lányok érzékenysége volt a legfőbb közös pont a két családnál. Hitelességük és őszinteségük hozzájárult ahhoz, hogy mély és zsigerekbe ható pozitív élményekkel köszönjünk el az idei konferenciáról. Zárszavukban a szervezők külön kiemelték a szabad előadások szereplőinek elhivatottságát és profizmusát. Az első nap során az elméleti megfontolások szakértői, másnap pedig a praktizáló kutatók kaptak lehetőséget eredményeik bemutatására. A beválogatott témák sokszínűsége bizonyítja, hogy az evészavarok kutatása is interdiszciplináris területté vált. Ez a sokoldalú megközelítés az MPT Evészavar Kongresszusának legfontosabb pontja: orvosok, dietetikusok, pszichológusok, sportszakemberek összefogása, hogy egy súlyos betegséget közösen gyógyíthassunk. Bóna Enikő eLitMed.hu 2018. szeptember 18.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Idegtudományok

A dimetiltriptamin szerepe a szervezetben

A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa alkalmából Frecske Edét, a DE pszichiátria tanszékvezetőjét az exogén dimetiltriptamin-nal végzett kutatásairól kérdeztük.

PharmaPraxis

Hivatásfejlesztés és érdekképviselet
Beszámoló a Gyógyszerészek Országos Kongresszusáról

Ebben az évben október 9-12. között, immár huszonegyedik alkalommal rendezték meg Siófokon a Gyógyszerészek Országos Kongresszusát. A Hotel Azúrban zajló, többnapos eseményen ezúttal is a szakma előtt álló legfontosabb kihívásokat és feladatokat tekintették át.

Hírvilág

Tudatos jelenlét a 21.században - elméletben és gyakorlatban

A Magyar Pszichiátriai Társaság 2020. évi Vándorgyűlésének előzetes workshopjaként akkreditált képzés, mely a konferencián való részvételtől függetlenül minden érdeklődő számára nyitott.