Hírvilág

Étrend-kiegészítőket, bölcsődéket és fürdőhelyeket vizsgálnak

2014. JANUÁR 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az étrend-kiegészítőket, a bölcsődéket és a fürdőhelyeket ellenőrzi kiemelten az idén az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), és továbbra is napirenden lesz a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartása - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-t. A közlés szerint azokat a területeket vizsgálja kiemelten az egészségügyi hatóság, amelyeken a hivatalhoz érkezett jelzések alapján problémák voltak az elmúlt időszakban. Az országos ellenőrzési terv részeként azokra a tevékenységekre is figyelnek majd, ahol a jogszabályok változása miatt új rendelkezéseknek kell megfelelni. A közlemény szerint az egészségügyi hatóság már tavaly is kiemelt figyelemmel kísérte az étrend-kiegészítőket, és az idén is országos ellenőrzést indít. Vizsgálják a készítmények jelölését, egyes - szúrópróbaszerűen kiválasztott - potenciafokozókat pedig laboratóriumi vizsgálatnak is alávetnek, többek között azt nézik meg, hogy tartalmaznak-e tiltott összetevőt. A kormányhivatalok népegészségügyi intézeteinek munkatársai március 1. és november 30. között hétszáz bölcsődét keresnek fel. Országosan egységes szempontrendszer alapján vizsgálják majd az intézményekben a közegészségügyi körülményeket - közölte az ÁNTSZ. Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a természetes fürdőhelyeket, fürdővizeket is vizsgálják az idén. Az üzemeltetni kívánt fürdőhelyeken ellenőrzéseket tartanak, és az ütemezett laboratóriumi vízminőségi vizsgálatok elvégzését, a jelentési kötelezettség teljesítését is figyelemmel kíséri az egészségügyi hatóság. Folytatódik a nemdohányzók védelméről szóló törvény betartásának vizsgálata. A tisztiorvosok, közegészségügyi felügyelők külön figyelnek azokra a helyekre, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb hiányosságot tapasztalták, illetve amelyekre több panasz érkezett. Ennek megfelelően a vasútállomások, pályaudvarok, megállóhelyek, továbbá az aluljárók, valamint a szórakoztató- és vendéglátó-ipari egységek vizsgálata is szerepel az országos ellenőrzési tervben. A fekvő- és járóbeteg-ellátók közül - több más terület mellett - kiemelt figyelmet kapnak a magánnőgyógyászatok. Különösen a tevékenységhez kapcsolódó szakdolgozó feladatok ellátását, valamint a szűrővizsgálatokon levett vizsgálati anyagok továbbításával összefüggő egyes részterületeket tekintik át. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a tiszti főorvosi hivatal részt vesz a 2014-re tervezett kormányhivatali átfogó és célellenőrzésekben is, az oltóanyag-gazdálkodás, a kórházhigiénés tevékenység, a közegészségügyi szakmai feladatellátás és az alapellátással összefüggő engedélyezési tevékenység ellenőrzése lesznek a kiemelt területek. MTI 2014. január 10., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Hírvilág

Alábecsülik a CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelést

A CT-vizsgálat egyes típusai igen nagy sugárterheléssel járnak, és szignifikánsan növelhetik a rosszindulatú daganatok kockázatát.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Klinikum

A korunk népbetegsége: az elhízás

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.