Hírvilág

Epizód egy vasgyűjtő életéből

2013. FEBRUÁR 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról két Ezüst Medve-díjjal hazatért Danis Tanovic rendező díjat nyert az Epizód egy vasgyűjtő életéből című filmjével. A film főszereplője, Nazif Mujic a két Ezüst Medvével a kezében lépett ki a repülőtér várócsarnokába. Tanovic, a zsűri nagydíjával jutalmazott film rendezője nem tért haza, Berlinből Indiába utazott, mert ott forgat koprodukciós filmet - írták a boszniai lapok. Tanovic filmje és a benne szereplő Mujic, aki a saját életének egy epizódját játszotta el, a zsűri nagydíja mellett a legjobb férfi színésznek járó Ezüst Medvét nyerte el a Berlinale szombat esti díjátadóján. "Ez a miénk!" - mondta a két kis szoborra Mujic, hangsúlyozva, hogy általuk kicsit "emberebbek lettek" mint romák. "Remélem, hogy ez a kitüntetés megérinti a politikusokat, és jobb életfeltételeket teremtenek a romáknak Boszniában" - tette hozzá. Politikusok nem voltak a film készítőinek érkezését várók között vasárnap este - jegyezte meg az Oslobodjenje című lap. Mujic arról is beszélt, hogy ez a film nem fogja megváltoztatni az életét, de több szeretetet érez minden jó ember iránt. A foglalkozását sem adja fel, tovább gyűjti a fémhulladékot. A filmet akkor kezdték forgatni, amikor a felesége, Senada Alimovic másállapotba került. Miután megismerték Tanovicot, elhatározták, hogy ha fiuk születik, a Danis nevet adják neki a rendező után. "Most van nekünk egy kis Danisunk" - idézte Mujicot az Oslobodjenje. A lap arról is írt, hogy a film igaz történeten alapul, és megmutatja napjaink elidegenedett és diszkrimináló bosnyák társadalmát. A roma pár csak túlélni akar, mert a mondás szerint is a remény hal meg utoljára, és Nazif csak reméli, hogy a gyerekeinek majd jobb lesz. Tanovic, aki a Senki földje című háborús filmdrámájáért 2002-ben Oscar-díjat kapott, az Ezüst Medve átvétele után a Jutarnji List című horvát napilap riporterének elmondta, hogy 2011-ben újságban olvasta a sötét és hihetetlen történetet egy Tuzla környéki cigány negyedben élő párról. A férfi vas- és fémhulladék gyűjtésből tartja el feleségét és két gyermekét. A villanyt már kikapcsolták náluk, mert nem tudták fizetni a számlát. Az állapotos Senada méhében elhalt a magzat, a Tuzlai Egyetemi Klinikai Központ azonban elküldte, mert nincs egészségbiztosítása, vagy 500 eurója, mert ennyibe került volna a beavatkozás. Kétszer próbálkoztak 10 nap alatt, de eredménytelenül, az asszony már életveszélyben volt, amikor a "gyűlölt" szomszédban, a boszniai Szerb Köztársaságban, Modric kórházában megműtötték és ezzel megmentették az életét. Különben Nazif, a férj a bosznia-hercegovinai hadsereg veteránja, feleségének így járt volna az orvosi segítség. Ahogy Tanovic elmondta, a hír olvasása után azonnal elhatározta, hogy filmet készít a történetből, hogy fölrázza vele "azt a beteg társadalmat, amelyben élünk". 2011-ben, a havas bosnyák télben hét ember, három kézikamera egy kis kombiban érkezett meg, és kezdett forgatni Tuzlától 20 kilométerre a Mujic családnál. Nemcsak Nazif, hanem Senada is saját magát játszotta. Az asszonynak rendkívül nehéz volt újra átélni a történteket, de nagyon természetesen csinálta. Mindkét emberrel rendkívüli élmény volt dolgozni - hangsúlyozta Tanovic. Kilenc nap alatt leforgatták az anyagot, a film rendkívül kevés pénzből, a boszniai filmalap, valamint francia és szlovén filmes támogatással készült. A kritikusok hol játék-, hol dokumentumfilmnek titulálják az alkotást. "Nekem az a legfontosabb, hogy ez film cigányzene, folklór és melodráma nélkül" . NZS 2013. február 18., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.