hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Elhunyt Pásztor Emil Széchenyi-díjas idegsebész



| |
 




Mint a Magyar Tudományos Akadémia honlapján megjelent méltatás kiemeli, Pásztor Emil az idegsebészet nemzetközi hírű, kiemelkedő alakja volt, aki elsősorban az agy keringési zavarainak és a koponyaűri elváltozások vizsgálatában ért el kimagasló eredményeket.
Pásztor Emil 1926. április 18-án született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán tanult, diplomáját 1950-ben vehette át az immár önálló intézménnyé vált Budapesti Orvostudományi Egyetemen.
Tudományos pályáját a Neurológiai Klinika idegsebészeti osztályán kezdte, később az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe került át, ahol haláláig dolgozott. Az intézet főigazgató-helyettesévé 1971-ben nevezték ki, 1975 és 1993 között az OITI főigazgatói feladatait látta el.

Pásztor Emil 1956-ban védte meg az orvostudomány kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. A Magyar Tudományos Akadémia 1979-ben levelező, 1987-ben pedig rendes tagjává választotta a nemzetközi hírű idegsebészt. Emellett Pásztor Emilt a párizsi székhelyű Académie Européenne des Sciences, des Arts et des Lettres (Európai Művészeti és Tudományos Akadémia), valamint az Orosz Orvostudományi Akadémia is felvette tagjai sorába. Több ország idegsebészeti társaságának volt tiszteleti tagja, emellett olyan tekintélyes szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának munkájában vett részt, mint a Neurological Research, a Progress in Neurosurgical and Neurological Surgery and Neurosurgical Reviews vagy a Surgical Neurology.
Hosszú ideig az Idegsebészeti Szakmai Kollégium és a Magyar Idegsebészeti Társaság elnöke volt. Az Idegsebészeti Társaságok Nemzetközi Szövetségének alelnöki tisztségét 1985 és 1989 között töltötte be, 1987 és 1991 között az Európai Idegsebészeti Társaságok Szövetségének volt az elnöke, emellett 1988-1990 között az Eurázsiai Idegsebészeti Akadémiát vezette.
Új műtéti technikákat bevezető, nemzetközileg is számon tartott tudományos, oktatói, szakmai-közéleti tevékenységét, példaértékű életpályáját 1996-ban Széchenyi-díjjal, 2011-ben pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjével ismerték el.
http://mta.hu/mta_hirei/elhunyt-pasztor-emil-idegsebesz-az-mta-rendes-tagja-135637/




MTI 2015. január 12., hétfő

Kapcsolódó anyagok

In memoriam Dr. Hegedűs Katalin

Diabetológiai készítmény nyerte az Év Gyógyszere 2016 díjat

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Példaértékű együttműködés keretében nyílt meg a Váci Greens Egészségközpont

Az Affidea Diagnosztika és a Főnix-Med június 22-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg új, közös magán egészségügyi klinikáját, a Váci Greens Egészségközpontot. A Budapest egyik legjobban fejlődő, a General Electricnek (GE) is otthont adó üzleti negyedében nyíló egészségközpont korszerű képalkotó diagnosztikai ellátással és orvosi szakrendelések nagy választékával várja a pácienseket. A klinika a GE dolgozói mellett a Váci úti vállalatok munkatársai, valamint a kerület és az agglomeráció lakosai számára is könnyedén megközelíthető, elhelyezkedése kedvező, azonban regionális referenciaközpontként küldetése ennél sokkal messzebbre mutat.

Tovább


Magyar Neuroimmunológiai Társaság IV. Kongresszusa - Absztrakt-felhívás

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Neuroimmunológiai Társaság a IV. Kongresszusát 2017. szeptember 28-30-án rendezi Visegrádon.

Tovább


Elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, az MTA rendes tagja

Életének 82. évében elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke .

Tovább


Orvostudományi cikk táplálta az opiáttúladagolási járványt Észak-Amerikában

2007-ben az OxyContin nevű fájdalomcsillapító gyártója és három magas beosztású vállalatvezető bűnösnek mondta magát abban a szövetségi bűnügyben, amelyben azzal vádolták őket, hogy félrevezették az engedélyező hatóságokat, orvosokat és betegeket a gyógyszer túladagolásának kockázatát illetően.

Tovább


Elhunyt Pásztor Emil Széchenyi-díjas idegsebész