hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Élhető városok



| |
 


Jan Gehl világhírű dán építész és várostervező Élhető városok című kötetét dedikálja csütörtökön Budapesten a Toldi moziban a Jó város című kétnapos rendezvénysorozat keretében.

A szerdán kezdődő eseménysorozatot a Dán Nagykövetség szervezi. "Jan Gehl várostervező nevéhez fűződik az élhető város és az arra épülő városstratégiák kidolgozása, amelyet több nagyvárosban alkalmaztak már" - mondta Bogdán Ágnes, a Dán Nagykövetség kulturális attaséja.

A dedikálás után az urbanistával Finta Sándor, Budapest főépítésze beszélget - tette hozzá, megjegyezve, hogy a szerző könyvében képes illusztrációkon keresztül mutatja be a várostervezés emberi dimenzióit.

Mint elmondta, a városi biciklizés sajátos lehetőségeit és a kerékpáros kultúra fejlesztését mutatják be a Jó város című szerdán nyíló kiállításon, amelyen beszédet mond Tom Norring, Magyarország dániai nagykövete.

A kulturális attasé hangsúlyozta: köztudott, hogy Koppenhágában kedvező feltételeket biztosítottak a kerékpározók számára."Azonban a lakók mégsem elégedettek, hiszen az elmúlt időszakban stagnált a kerékpárosok száma" - hangsúlyozta.

A tárlaton látható lesz például egy olyan plakát, amelyen rajzban fogalmazzák meg a dán gyerekek, hogy az iskolájuknál lévő kereszteződést miként lehet átalakítani úgy, hogy még inkább gyalogos- és kerékpárbarát legyen. Bemutatnak olyan terveket is, amelyek segítségével egyes városrészeket élhetőbbé lehet tenni.

A programsorozatot filmvetítések is színesítik. Szerdán a Cities on Speed című dokumentumfilm-sorozat Cairo Garbage című részét láthatja a közönség a mozi nagytermében, majd a sorozat Sanghajban játszódó részét vetítik a közönségnek. Csütörtökön Mumbai Disconnected, majd Bogotá Change címmel játsszák a sorozat további részeit, a vetítések ingyenesek.

Egyre többen élnek városokban, a felmérések szerint 2050-re a föld lakosságának több mint 80 százaléka lesz városlakó. "Mindenki keresi a megoldásokat arra, hogy ezt a tömeget miként lesznek képesek befogadni a városok úgy, hogy közben élhető közeget is biztosítsanak a lakók számára" - tette hozzá.

A rendezvény ideje alatt a plakátkiállítás a Toldi moziban tekinthető meg, szeptember 23-tól pedig az Európa Pontban lesz látható.


forrás: MTI

2014. szeptember 16., kedd

Kapcsolódó anyagok

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Hogyan tekintenek a vidéki páciensek a gyógyszerészi szolgáltatásokra?

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Pálinkás József a magyar-francia tudományos együttműködések fejlesztéséről tárgyalt Párizsban

Franciaország részéről megvan a támogatás Magyarország irányába, de a következő időben is jelentős munkát kell befektetni ahhoz, hogy a magyar kutatás-fejlesztés egésze és a szegedi ELI lézerközpont sikeres vállalkozás legyen - mondta csütörtökön az MTI-nek Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a francia tudományos élet képviselőivel Párizsban folytatott tárgyalásait követően.

Tovább


Megtalálták a szalamiszi csatában részt vevő görög hajóhad gyülekezési helyét

Görög régészek megtalálták azt a helyet Szalamisz szigeténél, ahol Kr.e. 480-ban a görög hajóhad gyülekezett a perzsák ellen vívott tengeri csatához.

Tovább


Idén is folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek

A 2016-os rekordmeleg után folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek 2017-ben is a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi jelentése szerint.

Tovább


Széchenyi-díj - Szathmáry Eörs biológus

"Nagyon boldog vagyok, hogy a díjon keresztül a szakterület láthatóbbá válik Magyarországon is" - mondta el az MTI-nek a világ egyik legismertebb evolúcióbiológusaként számon tartott Szathmáry Eörs, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Academia Europaea tagja, akit szerdán Széchenyi-díjjal tüntettek ki a Parlamentben.

Tovább


Élhető városok