Hírvilág

Életmentő pontok Óbudán

2013. JÚLIUS 21.

Szöveg nagyítása:

-
+

Újabb öt óbudai közintézményben alakított ki életmentő pontot a kerületi önkormányzat, és a városrész közterület-felügyeletének egyik járőrautóját is hordozható defibrillátorral látták el. Az önkormányzat pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy 2011-es kormányzati pályázaton három, az újraélesztéshez használt félautomata defibrillátort nyertek. A kerület a kezdeményezést továbbgondolva öt újabb életmentő pontot létesített, februárban pedig a kerületi rendőrség térfigyelő járőrautóját szereltette fel egy hordozható készülékkel, hogy a mentő kiérkezése előtt kéznél legyen a segítség. A közlemény a mentőszolgálat adatait idézve ismertette: Magyarországon évente több mint 20 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás miatt; ez napi 70 esetet, 20 percenként egy-egy ember elvesztését jelenti. A III. kerületi rendőrségtől tudják, hogy a járőrök gyakran elsőként érnek ki a balesetekhez vagy az utcán kell segítséget nyújtaniuk a készülékkel. Ebből kiindulva döntött úgy Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere, hogy hordozható berendezést szerez be a közterület-felügyelete járőreinek is. Noha a defibrillátor használata laikusok számára is könnyű, az életmentő pontokon és a járőrautóban is olyanok segítenek az esetleges rosszulléteknél, akik újraélesztési tanfolyamot végeztek. Óbuda-Békásmegyeren kerületben nyolc életmentő pont van: az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény Kiskorona utcai épületében, a Szérűskert Nyugdíjasházban, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központban, a polgármesteri hivatalban, az Aquincum Általános Iskolában, az Óbudai Kulturális Központban, valamint annak Békásmegyeri Közösségi Házában, továbbá a Harrer Pál utcai okmányirodában. MTI 2013. július 19., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A biológiai terápia 15 éve - A Figyelő 2015;2

HOLLÓ Péter

Mintegy 15 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a gyógyszergyártásban: megjelentek az első olyan szerek, melyekkel egy adott betegség patomechanizmusába célzottan tudunk a kulcsfontosságú molekulák gátlása révén beavatkozni. Legfőbb jellemzőjük, hogy biotechnológiai úton előállított, fehérjetermészetű molekulák, a gátolni tervezett molekulák vagy receptoraik antitestjei.

Gondolat

Spiritualitás és a pszichiátria

A pszichiátria mentális betegekkel foglalkozik, akiknek életéből az értelemmel telítettség és a cél elveszett. E betegek felépülése úgy is értelmezhető, hogy új célokat és értelmet kell, hogy találjanak, leginkább a barátok és a család támogatásával, akik osztoznak ezen értékekben. Az érték- és hiedelemrendszerbeli osztozás biztosítja az egyén számára az élet egyensúlyát, és azt a hajlandóságot, hogy ezen támogatásokkal adaptív módon küzdjön az élet során. Alapvető jelentőségű tehát, hogy az egyén megszerezze és használja azokat a készségeket, melyekkel saját jólétüket elősegítő spiritualitásukat felszínre tudják hozni.

Klinikum

A "Gamification" alkalmazásának lehetőségei

ÉBERFI Zsuzsanna, ENGELHADT Fanni, KUTOR Norbert

A játék az egyik legösszetettebb cselekvési forma, kielégítő vizsgálatához segítségünkre lehet olyan ismertető jelek feltérképezése, amely megkülönbözteti más tevékenységformáktól, mint például a munka, alkotás. Dolgozatunk elemzi, milyen szerepet kaphat a tudásmegosztás területein, az oktatásban.

Egészségpolitika

Május 27. a Sürgősségi Orvostan Napja

A szolidaritás hetén, a Nemzetközi Gyermeknapot követően egy újabb jeles nemzetközi napot jegyezhetünk Európában: ez május 27-e, a Sürgősségi Orvostan Napja. Idén egy új szokás születésének lehetünk tanúi.