Hírvilág

Egyszerre beleegyező nyilatkozat és tájékoztató

2015. MÁRCIUS 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az ombudsman szerint nincs összhangban a törvényi előírásokkal a debreceni Kaáli Intézet egyik formanyomtatványa, amely egyszerre beleegyező nyilatkozat és tájékoztató - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.. A közlemény szerint a nyomtatványt kifogásoló panaszos beadványához mellékelte a nyilatkozatmintát, amelyet a Kaáli Intézetben kezelt valamennyi nővel aláírattatnak. A nyomtatványban egyebek mellett az áll: "Kijelentem, hogy az elmúlt 12 órában nem ettem és ittam. Kérem, hogy altassanak el." A szöveg szerint a nyilatkozat aláírójának ébredése után az orvosai által szükségesnek tartott időt az intézetben kell töltenie, előbb még saját felelősségére sem távozhat. Emellett a dokumentumban az áll: az intézet elhagyása után 24 órán belül "járművet nem vezethetek, ezen idő alatt szerződést nem kötök, jognyilatkozatot nem teszek". Székely László alapjogi biztos megkereste az intézet vezetőjét, aki a formanyomtatványt szakmai és jogi szempontból is megfelelőnek tartotta. Az ombudsman jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az információs szempontból különösen kiszolgáltatott helyzetben nemcsak a tartalomnak, hanem a tájékoztatás megfogalmazási módjának is jelentősége van. Az önrendelkezési jog és a tájékozott beleegyezés elvéből ugyanis az következik - írta -, hogy a betegnek a kezelését érintő információhoz tájékoztatás formájában kell hozzájutnia. Így az utasítás, a parancs vagy a kötelezés, illetve a joglemondó nyilatkozat nem megfelelő, továbbá nem alkalmas tájékoztatási forma. A biztos úgy folytatta: a döntéshozatal joga mindig a betegé, aki a következményeket a tájékoztatás alapján tudja mérlegelni. A törvény alapján arról is a beteg jogosult dönteni, hogy saját belátása alapján mikor hagyja el az egészségügyi intézményt - tette hozzá. A jelentés kitért arra is: a formanyomtatványon nem szerepel megnevezés. Ahogy a vizsgálat megállapította, ennek elsődleges oka az, hogy az intézet egy nyomtatvánnyal kívánt eleget tenni több, az egészségügyi törvény szerinti kötelezettségének. A dokumentum ugyanis egyszerre beleegyező nyilatkozat és tájékoztató - emelték ki. Emellett a dokumentumon nem tüntették fel, hogy az intézet melyik osztálya adta ki, ami egy beleegyezés esetében kifejezetten aggályos - olvasható az ombudsmani jelentésben, hozzátéve: az sem derül ki, hogy a beteg kinek, milyen beavatkozással kapcsolatban ad felhatalmazást arra, hogy az altatást elvégezze. Az ombudsman megállapította, hogy az intézetben alkalmazott formanyomtatvány jelenlegi tartalma, szövegezése és alapvető garanciális hiányosságai, valamint az azon alapuló gyakorlat nincs összhangban a törvényi előírásokkal. Sérti a jogbiztonság követelményét, és a betegek önrendelkezési jogával összefüggő visszásságot okoz, mivel előidézi és fenntartja a jogsérelem bekövetkeztének állandó és közvetlen veszélyét. A biztos az intézet tájékoztatása mellett felkérte az országos tiszti főorvost, hogy kezdeményezze a formanyomtatvány felülvizsgálatát, és a garanciális törvényi rendelkezésekkel való összhangjának mielőbbi megteremtését. MTI 2015. március 17., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).

Klinikum

A biológiai terápia 15 éve - A Figyelő 2015;2

HOLLÓ Péter

Mintegy 15 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a gyógyszergyártásban: megjelentek az első olyan szerek, melyekkel egy adott betegség patomechanizmusába célzottan tudunk a kulcsfontosságú molekulák gátlása révén beavatkozni. Legfőbb jellemzőjük, hogy biotechnológiai úton előállított, fehérjetermészetű molekulák, a gátolni tervezett molekulák vagy receptoraik antitestjei.

Gondolat

„Mindenki tudja, hogy megy ez”(?)

BÁNFALVI Attila

A film az amerikai ún. ópiát vagy opioid krízisről szól, amelyben 2000 óta 500 ezer amerikai halt meg túladagolásban, 25 percenként születik egy olyan baba, akinek elvonási tünetei vannak. A film fő narratívája azt elemzi, hogy gyógyszeripari cégek milyen szerepet játszottak ennek a tragikus helyzetnek az előállításában. Aki csak kicsit is követte a gyógyszeripar Janus arcú szerepét az utóbbi évtizedekben a fogyasztók és az orvosok magatartásának befolyásolásában, az igazán mélyen nem lepődik meg „Nahát, ezt nem gondoltam volna!” felkiáltással az opiátokkal (Oxycontin, fentanil stb.) kapcsolatos történéseken.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről