Hírvilág

Egyetértés gyógyszerfronton

2013. DECEMBER 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Mára sikerült felszámolni a patikaliberalizáció okozta károkat, a válság után egy gazdaságilag stabilizálódó, szakmailag biztonságos, etikailag érzékeny modell épül. Mindezt dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke mondta pénteken, a Nézőpont Intézet Gyógyuló egészségügy című konferenciáján. A beszámolót követő kerekasztal résztvevői szintén úgy vélték, nyugalom és egyensúly van a patikapiacon. A 2010-es, kaotikus állapotok orvoslásakor az egészségügyi államtitkárság figyelembe vette a MGYK javaslatait, ennek köszönhetően 2012-13-ra négy milliárd forinttal nőtt a patikák árrés jellegű bevétele, megfeleződött a veszteséges gyógyszertárak száma. Igaz, 2011-12 között kevesebb lett az alkalmazott, azoknak pedig, akik maradtak, meglehetősen alacsony a fizetése. A kamara vezetője úgy vélte, szükség lesz a bérkérdések rendezésére. A tulajdonviszonyok is megnyugtató módon rendeződnek, a személyi jogos gyógyszerészeknek megadott elővásárlási jog mellett azonban rögzíteni kell a menedzsmentjogokat is, ezzel lehet a tulajdonrész vásárláshoz szükséges banki hitelnyújtás feltételeit megteremteni. Ugyanakkor biztosítani kell a patikaalap működtetését 2016 után is. A szakmai és etikai megújulás alapja a személyes felelősségvállalás, mondta Hankó, hozzátéve, a patikai gondozóprogramok elindítása szükséges, a létszámnorma-rendelet pedig nem okozott gazdasági ellehetetlenülést, mindössze száz gyógyszertár kért csökkentett nyitva tartási időt emiatt. A vaklicit ára Nagyrészt visszaigazolták Hankó Zoltán szavait a beszámolót követő kerekasztal beszélgetés résztvevői. Míg dr. Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgatója annyit azért hozzátett, a nagykereskedőket érzékenyen érintette, hogy a bezárt gyógyszertárak okozta veszteségeket nekik kellett lenyelniük, addig dr. Ilku Lívia, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MGYOSZ) igazgatója a generikus árverseny hatásait elemezte. Úgy vélte, a vásárlók pénztárcájában megtakarítást, a gyógyszerkasszának egyensúlyt biztosító módszer évente többszöri terápiaváltásra kényszeríti az orvost, az alacsony ár miatt pedig a beteg nem bízik az orvosság hatásosságában. A legnagyobb változásokat a tavalyi év hozta a szakma, a gyógyszerpolitika és az OEP életében egyaránt – vélekedett dr. Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója, eredményeik közé sorolva a vaklicit mellett a tételes finanszírozás bevezetését is. Bár a finanszírozási oldalon is szükségesek még korrekciók, ahol kell, ott a jövőben is beavatkoznak. Az első vakliciten 19 százalékos árcsökkenés történt, ami tendenciózusan folytatódott a nemrégiben lezajlott ötödikig, ami további 13 százalékos áresést eredményezett – folytatta Ilku Lívia. A licit miatt egyre szűkül a támogatott gyógyszerkincs, van olyan hatóanyagcsoport, amelyben már csak egyetlen készítmény szerepel, s ez bizonytalanná teszi az ellátást. Hozzátette azonban azt is, az őszi egészségügyi salátatörvényben foglaltak már árnyalják a vaklicitet. Követett gyógyszerek A világ gyógyszerpiacán négy százalékos növekedés volt, Európában és Magyarországon stagnált, vagy kis mértékben szűkült a piac. A gyógyszertári forgalom hazánkban tíz százalékkal esett vissza tavaly, 2013-ra azonban megnyugodni látszik az ágazat – mondta Fellner Antal, hozzátéve, fegyelmezettebb a patikák gazdálkodása, a gyógyszertári szektor kezelhető, ellenben a kórházaknál évről évre újratermelődik az adósságállomány. Bíznak benne, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) központi irányítása alatt ebben is lesz változás. Elégedettnek voltak a hazai szabályozással a kerekasztal mellett ülő szakemberek, az uniós rendelkezések azonban nagy adminisztrációs terheket rónak a gyártókra, jövő évtől pedig az ágazat valamennyi szereplőjére. 2014 első felében lép életbe az az uniós szabály, amely előírja a dobozonkénti gyógyszerkövetést – hívta fel a figyelmet a Hungaropharma vezérigazgatója. A rendszer felállításához és működtetéséhez szükséges szoftverekkel, hardverekkel, leolvasókészülékekkel, és a folyamatos, szélessávú internetkapcsolattal valamennyi résztvevőnek rendelkeznie kell. A fenntartás költségei évente 125 millió euróra rúghatnak. A gyógyszerkassza stabil, év végére 237 milliárd forintra várható a teljesítés – foglalta össze az OEP vezetője. Bár a jövő évi büdzsét a parlament még nem fogadta el, de úgy tűnik, 2014-ben az ez évihez hasonló keretekből gazdálkodhat a Pénztár, így ugyanazokkal a technikákkal dolgoznak, mint idén. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2013-12-07

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hankó: jó a gyógyszerészeknek a jövő évi költségvetés

Biztonságosabban lehet majd étrend-kiegészítőt vásárolni a patikában

PharmaPraxis

Megújult a tisztigyógyszerészeti rendszer

Akár 500 millió forintos bírságot is kiszabhat a Gyógyszerészeti és Élelemezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) azokra a patikákra, kórházi gyógyszertárakra, vagy a nem receptköteles termékeket forgalmazó kereskedelmi egységekre, amelyeknél súlyos hiányosságokat találnak-

PharmaPraxis

A betegek milyen értéket tulajdonítanak a gyógyszertárak minőségi értékelésének?

A tanulmány tárgyát képező vizsgálat elsőként foglalkozott azzal, hogy a páciensek milyen értéket tulajdonítanak a gyógyszertárak minőségi értékelésének. Fontos szempontot jelent-e a számukra az, amit a gyógyszertárakról a nyilvános jelentésekben olvashatnak, befolyásolják-e őket ezek az adatok őket abban, hogy mely egészségügyi szolgáltatót válasszák.

PharmaPraxis

Ésszerűsítéssel csökkenhetne az adminisztráció

A patikaműködtetés szakmai feltételei a gyógyszer- és betegbiztonságot hivatottak szolgálni, ugyanakkor a jogszabályokban foglaltakat számos ponton meghaladta az idő. Egyes, kötelező és ellenőrzött adminisztrációs terhek az expediálástól vonják el a szakembereket, míg mások fölöslegesnek tűnő kiadásokat generálnak. A vonatkozó rendeletek felülvizsgálatát hosszú ideje szorgalmazzák a patikák tulajdonosai, azonban egyelőre érdemi változás nincs, az egészségpolitika pedig ismét a kórházi ellátórendszer struktúrájának átszabásával foglalatoskodik.