Hírvilág

Egyedülálló szolgáltató-laboratóriumok Szegeden

2017. OKTÓBER 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kettő, az országban egyedülálló szolgáltató laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az új berendezések a kutatásban és az orvosi diagnosztikában használhatók - közölte Kemény Lajos professzor csütörtökön Szegeden. Az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának vezetője a laboratóriumokat bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a felsőoktatási intézmény szorosan együttműködik a Debreceni Egyetemmel és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjával (MTA SZBK) a molekuláris medicina területén folyó kutatásokban. Ennek részeként a három intézményben egymilliárd forintos uniós támogatásokkal közös szolgáltató laboratóriumokat alakítanak ki. Az egyik laboratóriumban új képalkotó eljárásokat vezetnek be egy nagy felbontású pásztázó elektronmikroszkóp és a hozzá kapcsolódó eszközök segítségével - közölte Maléth József, az SZTE Belgyógyászati Klinika tudományos munkatársa. Az új módszer a vizsgált szövetek automatizált metszését és gyűjtését teszi lehetővé. Ezzel a korábban évekig tartó vizsgálati folyamat ideje hetekre rövidül, és az akár sejteken belüli struktúrák három dimenziós rekonstrukcióját is lehetővé tevő eljárás humánerőforrás-igénye is töredékére csökken. Az új berendezés alkalmas ugyanazon minta fény- és elektronmikroszkópos vizsgálatára is, így egyszerre nyerhető funkcionális és morfológiai információ - tudatta a szakember. A másik laboratóriumban az egyes élő sejtek fizikai elkülönítését tudják elvégezni. Groma Gergely, az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika tudományos munkatársa által említett példa szerint, a tumorsejtek a gyakori osztódás miatt nagy számú mutáción esnek át, így kialakulhat olyan változat, mely ellenállóvá válik a terápiára, ami a betegség kiújulásához vezethet. Forrás: MTI, SZTE MTI 2017. október 26., csütörtök 15:42

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Mammográfiás szűrésre várják október 30-án a beutalóval rendelkező hölgyeket az SZTE Radiológiai Klinikán

A mellrák a hölgyek körében a leggyakrabban előforduló daganattípus, amely világszerte a nők 10-12 százalékát érinti, és évente mintegy 2200 életet követel Magyarországon! Ennek oka, hogy a többségüknél már csak előrehaladott klinikai stádiumban ismerik fel a betegséget, miközben az időben felfedezett és diagnosztizált emlődaganat sokkal hatékonyabban gyógyítható! Mivel a betegség kezdeti stádiumában tünet- és panaszmentes, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni a szűrővizsgálatok és a helyesen végzett, rendszeres önvizsgálat fontosságát! A legközelebbi mammográfiás szűrőnapon, október 30-án, pénteken 15 órától 20 óráig várják az SZTE Radiológiai Klinika Női Diagnosztikai Osztályán a beutalóval rendelkező hölgyeket szűrővizsgálatra.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.