Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Kezdetben a filozófia érdekelte, tanult Heidelbergben és Strasbourgban, tanulmányait a bázeli egyetem orvosi karán fejezte be 1721-ben. Foglalkozott pszichológiával, mechanikával, csillagászattal és oceanografiával is. 1723-ban Velencében képezte magát tovább az orvostudományban, de itt már aktívan foglalkozott matematikával. 1723-24-ben írta meg művét a differenciálegyenletekről és az áramló víz fizikájáról, ennek eredményeképpen 1725-ben Katalin orosz cárnő meghívta az akkor alakult szentpétervári akadémiára, ahol orvostudományt, mechanikát és fizikát adott elő. Svájcba visszatérve elfoglalta az anatómiai és botanikai katedrát a bázeli egyetemen. Miközben orvosi ismereteket tanított, közleményei fizikával és matematikával foglalkoztak. 1750-ben végre fizikai tanszéket kapott, itt tanított visszavonulásáig. Nevét főként a hidrodinamika megalapozásával örökítette meg. 1738-ban jelent meg Hidrodynamika című könyve, melyben rendszerbe foglalta a hidraulika, hidrosztatika és hidrodinamika addigi és általa elért eredményeit. Elsőként vezette be a munka és a hatásfok fogalmát. E művében szerepel a stacionárius áramlásra vonatkozó Bernoulli-egyenlet, amely voltaképpen az energia megmaradását fejezi ki. A Bernoulli-elv szerint a folyadékban a nyomás a sebesség növekedésével csökken. Felismerte, hogy a hő jelensége a testek részecskéinek mozgásával kapcsolatos, a nyomás a molekulák felületbe ütközésével magyarázható. A hőmérséklet növekedésével a mozgás intenzitása növekszik, s így a nyomás is nő. Bernoulli 1740 körül - Lomonoszovval egy időben - a gázok molekuláris szerkezetének feltevésével megalapozta a kinetikus gázelméletet. A matematikában is kimagasló érdemeket szerzett az algebra, a sorelmélet, a differenciál- és integrálszámítás és a valószínűség-számítás területén. 1725 és 1749 között a Párizsi Akadémia tíz díját nyerte el csillagászati, földrajzi, fizikai és oceanografiai dolgozataival. A bonyolult kérdéseket az érdeklődő közönségnek is érthető módon fogalmazta meg. 2014. 03.17.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.