TARTALOM

 VISSZA

 


ECIM 2016 Global Summit on Integrative Medicine and Healthcare



| |
 

Magyarországon első alkalommal kerül sor a világ tudósainak találkozójára az Európai Integratív Medicina Szövetség Konferenciájának keretében, 2016. szeptember 9-10-11-én, a budapesti Aquaworld Resortban. Négy földrész több száz kutatója és gyakorlati szakemberei, a többféle orvosi modell egyidejű alkalmazásának a lehetőségei közül kiemelt figyelmet fordítanak a nyugati biomedikális modell és a világszerte egyre nagyobb teret kapó, több évezredes múlttal rendelkező hagyományos ázsiai, kiemelten a kínai gyógyászat (TCM) integrált alkalmazására.

Magyarország számos jelentkező közül nyerte el a megrendezés jogát, amely elismerése az itt folyó magas színvonalú orvosi-gyógyítói munkának, és bizalom az integratív gyógyászat jövőbeni tudományos megvalósításához. Ehhez a több mint két évtizedes magyarországi gyakorlat, a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága, a Pécsi Tudományegyetem ETK, és a és újabban Pécsi TCM Konfúciusz Intézete ad példamutató szakmai alapot. Az orvosi-gyógyítói szakterület kiválóságai részvételükkel, a kutatásaik, tapasztalataik ismertetésével a világszerte széles körűen kibontakozó, és egyre erősödő gyógyítási szisztéma, a Cooperation Based Medicine (CBM) gyakorlati megvalósulását kívánják segíteni. Az orvosi tudás összetettsége, a technikai felkészültség és az eszközlehetőségek bővülése új szemléletű orvoslást, új működési modellt kíván a gyógyításban.

A konferencia fővédnökei: Dr. Rétvári Bence államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma,Dr. Ónódi-Szűcs Zoltán államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Prof. Dr. Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Felkért védnökök: Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság nagykövete,KoszugeDzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete,RahulChhabra, India magyarországi nagykövete, YimGeun-hieong, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete.

A sajtótájékoztatón Prof dr. Hegyi Gabriella, a konferencia elnöke kiemelte, hogy a konferencia a keleti és a nyugati orvoslás közötti hidat fogja erősíteni, magas tudományos értékű előadásokkal. Pető Ernő, a Magyar-kínai Gazdasági Kamara elnöke a két ország kapcsolatai szélesítésének a keretében az egészségügyi terület erősödéséről szólt. HuBifeng, az Új Kínai Befektetők Szövetségének az elnöke szorgalmazta a hagyományos kínai gyógyászat lendületesebb térnyerését az általános európai gyógyászatban. Dr. Betlehem József, a legújabb magyarországi Konfuciusz Intézet vezetője (amely Európában egyedülálló, és a világon a hetedik) a nemzetközi intézményhálózat szerepét hangsúlyozta a gyógyító tudományokban. Dr. Saary Kornélia, a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társaságának alelnöke a gyakorlati tapasztalatok fontosságáról szólt. A konferencia vállalt küldetése: hozzájárulni a XXI. századi orvostudományok integrativitásának az erősítéséhez, közvetve az emberek egészségének az erősítéséhez, javításához a World Health Organization által elfogadott irányelvek szellemében.

További információk: http://www.ecim2016budapest.com/



Kulcsszavak

konferencia, integratív medicina

Kapcsolódó anyagok

A dimetiltriptamin szerepe a szervezetben

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Amerikai miniló a Bethesda Gyermekkórház kórtermeiben

Két hónapja engedélyezte a Bethesda Gyermekkórház, hogy Magyarországon először amerikai miniló segítségével végezzenek élményterápiát a súlyos beteg gyermekek között. A speciális lovasterápia bámulatos hatással van a rehabilitációs és neurológiai osztályon fekvő gyermekekre: megnyugszanak, vagy éppen mozgásba lendülnek a ló közelében, ami a gyógyulásukban épp szükséges.

Tovább


Új eszközöket kapott a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet ellátási területéhez tartozó Csepel, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc és Pestszentimre, valamint Soroksár Önkormányzatának példa-értékű összefogása eredményeként új műszerek, orvosi és ápolási eszközök beszerzése valósult meg az érintett önkormányzatok 55 millió forintos pénzbeli, valamint 16 millió forintos természetbeni támogatásával. A beruházással a Kardiológiai Osztályon és a Sürgősségi Betegellátó Osztályon tovább javul a betegellátás színvonala és biztonsága.

Tovább


Az eddig stabilnak vélt kelet-antarktiszi gleccserek is olvadnak

Először észlelték jelentős mértékű olvadás jeleit az eddig stabilnak vélt kelet-antarktiszi gleccserek egy részénél - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

Tovább


Több mint egynegyede nő az MTA tagságára ajánlott kutatóknak

A tájékoztatás szerint összesen 193 magyarországi és külföldi új tagot ajánlanak a tudományos osztályok az MTA testületébe. Az ajánlott tudósok 31 százaléka nő, az 50 év alatti ajánlottak száma 18, a legfiatalabb ajánlott 41 éves. A női ajánlottak átlagéletkora 59,6 év, a férfi ajánlottaké 60,6 év.

Tovább