hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


DSM-V - mit várhatunk?


DSM-V - mit várhatunk?
Buda Béla
| |
 

A DSM-III. megjelenése 1980-ban a pszichiátria új korszakát ígérte. A következő kiadás 1994-ben már némi csalódást keltett, főleg a várt fejlődés elmaradása miatt. Most már folyik a DSM-V. előkészítése, a megjelölt 2012. helyett 2013-ra várható. Sokan furcsállták, hogy a munkát titkolózás veszi körül, most kezdenek „kiszivárogni” a várható változtatások, és máris megszólalnak a kritikai hangok. Nem az új kategóriák és kritériumok miatt, hanem azért, mert most már az egész rendszerben kételkednek sokan, és a dilemmák a pszichiátria elméleti alapjait érintik, és aggodalmat keltenek a gyakorlattal kapcsolatosan is.

A DSM sajátosan Janus-arcú. Van „római arcéle”, a betegségformák pontos leírása, definíciója, egységes nomenklatúrája nemes törekvés. A pszichiátria egész nosológiai hagyományát szintetizálja, miközben nyitott az új felismerések iránt, voltaképpen mind több betegségegységből, szindrómából áll, ezeket az új tapasztalatok nyomán alakították ki. Multiaxiális, vagyis a klinikai kórállapotok mellett még négy tengelyben ígéri a beteg leírását, a személyiség zavarainak, a szomatikus állapotnak, a pszichoszociális problémáknak és az általános funkcióképességnek tengelyeiben.

Van azonban „torzképe”, Jungot parafrazeálva: „árnyéka”. A kritériumok végül többségükben pontatlanok, a diagnózisok kitágíthatók, szinte a valódi kórtani entitások hiányoznak is belőle, szindrómákról beszél, vagy még semlegesebben, zavarokról (disorder). Kizárólag a viselkedés a kórisme támpontja (ezen belül a „verbális viselkedés”, ahogyan egykor Skinner megfogalmazta), a tünet, a zavar az egyénben rejlik, független annak szociokulturális jellemzőitől (erről a negyedik tengelyben lehet szólni, de a gyakorlatban a második tengelyen ritkán mennek túl a diagnosztikai folyamatban, ezt is csak azóta teszik, amióta tétel, hogy a személyiség örökletesen determinált, tehát – ha úgy tetszik – kórnemző típus, és független az élettörténettől és a lélektani egyedfejlődéstől - más szempontból: a szocializációtól).

Ez a sajátos keresztmetszetiség súlyos tudományos problémát jelent, a pszichiátria vallásos buzgalommal ragaszkodik az agyhoz, mint tárgykörének meghatározó szubsztanciájához, ez azonban mai ismereteink szerint más, mint a többi szervünk, epigenetikus tényezők egymásba bonyolódó, sokszoros kölcsönhatásos rendszerében strukturálisan is, de funkcióiban mindenképpen átalakul a fejlődésben.

Ami az egymást követő DSM kiadásokat mindig aggasztóbbá teszi: az agy mélyreható megismerése ellenére nem találják a főbb betegségformák egyértelmű agyi patológiáját. A DSM-III., a pszichofarmakológia sikerei és a nagy neurotranszmitter-hálózatok, és a magatartást szabályozó központok csodálatos képéből azt remélhettük, hogy a nagy, ősi elmebetegségek titka feltárul. A pszichiátria ezt mindig az örökletes agyi elváltozásokban, funkciódeficitekben lokalizálta, és azt tételezte, hogy ez valamikor időzített bombaként kirobban, valószínűleg a sérülékenység miatt, az élet stresszeinek hatására valamilyen dekompenzációként lép fel (hirtelen vagy fokozatosan). A pszichofarmakológia specifikusan avatkozik bele a zavarok valamely lényeges összetevőjébe, hittük például hogy lecsökkenti és feldolgozhatóvá teszi a keletkező izgalmat, pótol fontos hírvivő anyagokat, vagy éppen ezek túltengését szabályozza. Nos, ez még mindig nem igazolódott.

Viszont tény, hogy a diagnózisok vitathatók, nem validak, és az idők folyamán szembetűnően és zavaróan idomultak a gyógyszeripari kínálatokhoz. A depresszió és antidepresszánsok indikációja rendkívül kitágult (1), miközben egyre több a kétely az antidepresszánsok valódi hatékonyságában (még „major” depressziókban is, évtizedekig kötelező volt az „endogén” jelző, a mostani major analógiájára…), specifikus jellegében (2). Nem határozható meg jól a szkizofrénia, most éppen még „preklinikai”, csak előjeleket mutató állapotában akarja a DSM-V. felismerni, ebből lesz új kategória, de az egésznek nem látják megalapozottságát, célszerűségét bizonyítottnak (3). Ki is akarják iktatni a fogalmat, a stigma miatt, Japánban már ez meg is történt, „integrációs zavarnak nevezik, nyugaton a „salience syndrome” nevet, illetve a „salience dysregulation syndrome” nevet ajánlják (4). Az új nosológiai fogalmak éppen olyan viselkedésformákat tesznek betegséggé, amelyek korábban a morál és a társadalmi normák hatókörébe tartoztak, sok kritikus már a társadalom medikalizálásáról, pszichiatrializációjáról szól, olyan kategóriák nyomán, mint a vásárlási mánia vagy a többi új „addikció” (5).

A DSM-IV. nyomán járványos lett az ADHD, az autizmus spektrum vagy a gyermekkori bipoláris zavar, az esetek szaporodása mással, mint a diagnosztikai kategóriák tágításával és a mögöttük álló gyógyszerkínálattal nem magyarázhatók (6). A társadalommal sikerült elhitetni, hogy a depresszió genetikai hátterű, krónikus betegség és életen át tartó hajlam, most kezdjük észrevenni, hogy a nyugati országokban a depressziósoknak nehezebb életbiztosítást és rokkantsági biztosítást kötni (7), ez hozzánk is át fog terjedni. Ma már mind többet beszélnek az önstigmatizációról, vagyis a fátumszerű betegség tudata belülről gyengíti a személyiséget (8).

A DSM-V. további hullámzást kelt a pszichiátria tavában, és Narcissus egyre nehezebben látja meg azt a szép arcképét, amelybe beleszeretett, és egyre inkább a torzképek jönnek elő. Ez a víztükör nem fog megnyugodni, noha ma lehet azt mondani, hogy egyesek „szelet vetnek”, tovább jelennek meg ugyanarról a témáról biológiai sikersztorik és megalapozottnak látszó tudományos kritikák (példa lehet erre a felnőttkori ADHD konfrontatív bemutatása a BMJ-ben (9). Miközben nehéz ma már kivédeni, hogy a pszichiátriai diagnózis és a diagnosztikai folyamat szociális konstrukció (10), a pszichiátria továbbra is „agy” és nem „lélek”, nem „társadalmi lét”, ma is csak agyra ható gyógyszer van, és csak a periférián léteznek pszicho- és szocioterápiák, lelki egészségpromóciós és képességfejlesztő programok, a nem biológiai kutatások kisemlősök az elefántházban.

Úgy tűnik, minden más orvosi diszciplínánál nagyobb mértékben dogmatikus a pszichiátria, ortodoxiák uralma alatt áll, nincsenek vitafórumai, a dilemmák felvetése támadás, a szakmáért aggódó hang illetéktelen, mert nem a kanonizált álláspont. A magyar viszonyok karikaturisztikusan képezik le azt, ami most a világban is mindinkább látható, és valószínűleg a DSM-V nyomán még szembetűnőbb lesz (11).

Buda Béla


Podcast verzió:
Kereszttűzben a DSM - Audio Podcast




Irodalom

1. Elliott, C.: 2003, Better than Well. American medicine meets the American dream - Norton, Nem York
Corveleyn J. et alii (eds.): 2005, The Theory and Treatment of Depression. Towards a Dynamic Interactionism Model. – Lawrence Erlbaum, Mahwah (NJ), London
Horwitz, A. V., Wakefiled, J.C.: 2007, The Loss of Sadness. How Psychiatry Transformed Normal Sadness into Depresszive Disorder. – Oxford UniversityPress, Oxford
2. Szendi, G.: 2004, Antidepresszáns és placebo. Az antidepresszánsvitáról. – Orsz. Addiktológiai Int. Budapest
Fournier, J.C. et alii: 2010, Antidepressant Drug Effects and Depression Severity: A Patient-Level Meta-analysis – JAMA. 303. 0. 47-53.
3. Lieberman, J.A., First, M.B.: 2007, Renaming schizophrenia. Diagnosis and treatment are more important important than semantics. – BMJ, 334. 108.
Kéri Sz.: 2009. A pszichiátriai betegség fogalma és értelmezése az újabb
idegtudományi kutatások tükrében. Magyar Tudomány, 8. 899-907.
Miller, G., Holden, C.: 2010, Proposed Revisions in Psychiatry’s Canon Univeiled. – Science, 327, 770-771
4. van Os, J.: 2009, „Salience syndrome” replaces „sczizophrenia” in DSM-V and ICD-11.: psychiatry’s evidence-based entry into the 21st century? – Acta Psychiatr. Scand. 120. 363-372.
5. Lee, S., Mysyk, A.: 2004, The medicalization of compulsice bying. Social Science & Medicine, 58. 1709-1718.
Conrad, P.: 2007, The medicalization of society. – Johns Hopkins University Press, Baltimore
6. Frances, A.: 2010, The first draft of DSM-V. If accepted, will fan the flames of false positive diagnoses. – BMJ – 340. 492.
7. Miller, G., Holden, C.: 2010, id. mü. Frances, A., 2010, id. mü
8. Frances, A.: 2010, id. mü
9. Asherson, Ph. et alii – versus – Moncrieff, J., Timimi, S. 2010, Is ADHD a valid diagnosis in adults? BMJ, 340. – 736-737.
Caplan, P.J.: 1995, They Say You’re Crazy. How the World’s Most Powerful Psychiatrists Decide Who’s Normal. – Addison-Wesley, Reading (Mass)
10. Harangozó, J.: 2009, A pszichiátria missziója a XXI. században. – Magyar Tudomány 8. 906-913.
11. www.lefnet.hu

Kapcsolódó anyagok:

Kereszttűzben a DSM

DSM-V – kudarcra ítélt vállalkozás?

Antidepresszánsok hatékonysága - szubjektív szempont

Kapcsolódó anyagok

Nővér folyóirathoz benyújtott közlemények - a lektor szemszögéből

Egy kevésbé ismert probléma: az Inkontinencia Asszociált Dermatitis

A hatékony dolgozói teljesítményértékelési rendszerek

A roma kisebbség társadalmi befogadásának kérdése a Cseh Köztársaságban a kulturális és adaptációs modell szempontjából

Ki segít a segítőknek? - Demens betegeket gondozó ápolók pszichoszociális jellemzői

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Egészségügyi egyetemi szóvivői és kommunikációs képzés indul szeptembertől

A Soproni Egyetem egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó szakot hirdet 2019. szeptemberétől. A szóvivőképzés két féléves, Budapesti helyszínű, teljes értékű egyetemi diplomát ad a sikeres elvégzést és államvizsgát követően. 

Tovább


53 százalékkal csökkentek az erdőben élő gerincesek populációi 50 év alatt

Több mint felére csökkenetek az erdőben élő gerinces állatok populációi az elmúlt 50 év alatt az erdők biodiverzitásáról a Természetvédelmi Világalap (WWF)vezetésével készült első globális állapotfelmérés szerint.

Tovább


Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tiszát a PET kupán

Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát a PET kupa idei résztvevői

Tovább


Súlyos hatásai lesznek a klímaváltozásnak Izraelben

Baruch Rinkovics professzor szerint az emberek nem értik, hogy nem csak a jegesmedvékről és a gleccserekről van szó, hanem az életükről is: a belélegzett levegőről, az ételről, a vízről, a tengerről, az évszakokról, az életminőségről.

Tovább


DSM-V - mit várhatunk?