Hírvilág

Csökkenthető a munkavállalók kiszolgáltatottsága

2014. MÁJUS 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

A vártnál 20 százalékkal nagyobb volt az érdeklődés a Jogpont+ nevű ingyenes munkavállalói és munkaadói jogsegélyszolgálat iránt: a 2012. áprilisban indult és hivatalosan május végén záruló programban mintegy 60 ezer ember 70 ezer ügyben igényelt jogi tanácsadást - mondta el a projekt menedzsere szerdán Pécsett sajtótájékoztatón. Soós Adrianna beszámolt arról, hogy a Jogpont irodákhoz főként munkavállalók, álláskeresők és nyugdíjasok fordultak, többségében munkajogi, családjogi, tb-, továbbá vállalkozásindítási ügyekben. A Baranya, Somogy és Tolna megye alkotta Dél-Dunántúlon 6900 ügyféllel és 7600 üggyel számoltak, de ez év április végéig 7300 ember 8200 problémával kereste meg az irodákat, további 1300 ember pedig telefonon vagy e-mailben kért segítséget. Az Új Széchenyi Terv keretében egymilliárd forintból, a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok, valamint a Kisosz, az Okisz, az Áfeosz-Coop Szövetség és az Iposz partnerségével megvalósuló program célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik megfelelő ismeretek hiányában nem igazodnak el a jogi ügyekben, és nincs pénzük ügyvédre. Jogpont iroda 150, tízezernél nagyobb lélekszámú településen működik, a kapcsolatfelvételre nemcsak személyesen, hanem telefonon és elektronikus levélben is lehetőség van. Soós Adrianna elmondta, hogy a szolgáltatás a fenntartási kötelezettség okán még három éven át elérhető lesz, az érdekvédelmi szervezetek tagjai ingyen, mások önköltségi áron vehetik igénybe. A közreműködő szervezetek bíznak abban, hogy a kezdeményezés 2015-ben újra kaphat európai uniós támogatást. A projektmenedzser felhívta a figyelmet arra, hogy a Jogpont+ mini szolgáltatás ez év november végéig még ingyenesen elérhető több kisebb településen. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke arról szólt, hogy a szervezet az elmúlt időszakban több olyan, a munka törvénykönyvét érintő változtatást javasolt a kormánynak, amellyel úgy csökkenthető a munkavállalók kiszolgáltatottsága, hogy a megélhetést biztosító foglalkoztatás nem kerül veszélybe. Elmondta: biztosítani szeretnék a munkavállalók korábbi konzultációs és információs jogát, valamint azt, hogy a dolgozókat ne érje jövedelemveszteség a pótlékok számításából adódóan. El kívánják érni azt is, hogy a törvény a szakszervezeteket a munkavállalók képviselőiként nevesítse. Palkovics Imre fontos feladatnak nevezte a magyar munkavállalók egészségi állapota romlásának megakadályozását az 1990-es évek közepén piacosított foglalkozás-egészségügyi rendszer átalakításával. Véleménye szerint mára a foglalkoztatás gátjává vált, hogy az 50 év feletti munkavállalók egy részét nem lehet korlátlanul, a koruknak megfelelő foglalkozási ágakban, munkahelyeken alkalmazni. Ennek fő okaként az jelölte meg, hogy a dolgozók közül sokan "csak papíron vesznek részt" a munkáltató által fizetett vizsgálatokon, az esetleges problémákra ritkán derül fény. Palkovics Imre kitért arra is, hogy elengedhetetlen a magyarországi munkabérek emelése, mert a jelenlegi alacsony kereseti szint gátolja a gazdasági növekedést. Rámutatott: Magyarország az európai uniós GDP 65 százalékát éri el, a bér azonban csak 40 százaléka az uniós átlagnak. MTI 2014. május 7., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről