|
TARTALOM
Biodiverzitás és a következő nemzedék Az ENSZ napokban kiadott Global Biodiversity Outlook című jelentése megállapítja, hogy a világ kormányai által 2002-ben az idei évre megfogalmazott céljai egyáltalán nem teljesültek. A megállapodással ellentétben a biodiverzitás csökkenése ellen nem sikerült hatékonyan fellépni és a szegénység enyhítése sem valósult meg. Mindkét mulasztás jelentős veszélyeket hordoz a jelenlegi társadalomra nézve, ám főként a következő generáció jólléte és egészsége forog kockán. A kihalás szélén álló fajok száma növekedett. A legnagyobb veszélyben lévő kétéltűek helyzete sem javult,a korallfajok eltűnése pedig gyorsult. A növényfajok közel negyedét fenyegeti a kihalás veszélye A klímaváltozás, a környezetszennyezés, az invazív idegen fajok terjedése, az élőlények természetes lakóhelyének megváltozása, valamint a föld és vizeink túl intenzív használata és az erdők fragmentációja együttesen okozzák az ijesztő változásokat. Jelentős problémát okoz, hogy egyelőre hiányzik a biodiverzitás és az emberi jóllét közötti összefüggések pontos tudományos térképe, amely sokszor használt hivatkozási alap a teendők halogatására. Ám a részletes összefüggések ismeretének hiányában éppenséggel fokozott óvatosságra int. A 2002-es célkitűzés egyes részterületeken (invazív fajok kontrollja, erdővédelem) hozott bizonyos eredményeket, bizonyítva, hogy a megfelelő erőforrásokkal és politikai akarattal nagyobb méretekben is véghezvihető lenne a változás. Némi optimizmusra ad okot az is, hogy hatékonyabb lehetőségek bontakoztak ki a természetvédelem, a ymezőgazdasági területek beültetése, valamit a folyók medencéinek helyreállítása területén is. Mára nyilvánvaló vált, hogy ha a jelenlegi berendezkedés, a “business as usual” súlyosan veszélyezteti a jövő nemzedékek alapvető szükségleteit, de különösen a szegénységben élő embertársainkét. Az is világossá vált, hogy a biológiai sokszínűség megőrzése nem egy költséges és nehezen kivitelezhető feladat , hanem egy bölcs és költséghatékony befektetés az egész emberiség számára. Ennek ellenére a legtöbb iparosodott állam vezetője folytatná a föld intenzív kizsákmányolását (a trópusi őserdők irtásával előállított bio-üzemanyag, túlhalászat, etc. ). Sürgős akciókra és változtatásokra lenne szükség a föld-, az energia-, és a vízhasználat területén, valamint piaci incentívák bevezetésére a pazarló fogyasztási minták ellen. A vízi kultúrák megmentése szintén nem halogatható tovább. A jelentés kiemeli, hogy minden szinten, de különösen a gazdasági és állami szektorban szükséges, hogy a biodiverzitás szempontjából jobb döntések szülessenek a jövőben, hiszen ez társadalmunk egyik alapvető problémája. Amennyiben ezt elmulasztjuk megtenni, a következő generáció helyzete jelentősen bizonytalaná válik. Forrás: ENSZ - Global Diversity Outlook MTvSZ |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A kamaszok és a felnőttek nem ugyanúgy reagálnak a stresszre A stressz megfelelő mennyisége segít nekünk, hogy elérjük céljainkat, és hogy jól végezzük dolgunkat. A túl sok stressz viszont komoly károkat okozhat a keringési- és az immunrendszerben valamint az agy számos területén.
Tovább
Szezonális szklerózis multiplex A szklerózis multiplex egy új kutatás szerint a tavaszi és a nyári hónapokban aktívabb lehet.
Tovább
Fogfehérítés időseknek A sínes fogfehérítés javítja az idősek és speciális igényű betegek szájegészségét
Tovább
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |







