TARTALOM

 VISSZA

 


Bemutatta a NASA a New Horizons űrszonda újabb felvételét az Ultima Thule égitestről



| |
 

A New Horizons újabb felvételeket küldött a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű kisbolygóról, amely felett kedd hajnalban repült át az amerikai űrszonda.

A NASA kutatói szerint az átrepülés idején készült részletes felvétel megerősítette azt, hogy a kicsiny égitest valaha két objektum volt, amely egyesült, és emiatt hasonlít alakja egy "hóember" formájához - adta hírül a BBC honlapja.

A Kuiper-övben található jeges bolygókezdemény 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől. A kisbolygóövben mintegy 800 ismert objektum van, amelyek kulcsként szolgálhatnak ahhoz, miként jöttek létre az égitestek mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt.

Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel. A tudósok három évvel később jöttek rá arra, hogy nem gömbölyű, hanem feltehetően hosszúkás, sőt az is lehet, hogy két különböző objektum.

Jeff Moore, a NASA Ames Kutatóközpontjának munkatársa elmondta, hogy a két égitest valaha nagyon alacsony, óránkénti 2-3 kilométeres sebességgel ütközött egymásba.

A New Horizons űrszondát 2006. január 19-én indították útnak, elsődleges feladata a Pluto kutatása volt, 2015. július 14-én haladt el a törpebolygó mellett, miden eddiginél közelebb jutva hozzá.


Forrás: MTI
MTI 2019. január 2., szerda 21:02

Kulcsszavak

űrkutatás, Naprendszer, NASA, MTI

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Akár két métert is nőhet a világ tengereinek szintje 2100-ra

A tanulmány szerzői úgy vélik, ha ez a forgatókönyv valósul meg, 1,79 millió négyzetkilométernyi szárazföld (Magyarország területének mintegy 19-szerese) kerül víz alá. A veszteség nagy része élelemtermelő terület lenne, például a Nílus deltája. Banglades jelentős részén nehezen folytatódhatna az emberi élet, London, New York, Sanghaj és már világvárosok kerülnének veszélybe.

Tovább


Hétfőtől megújul a Nemzetközi Mértékegységrendszer

Hétfőtől megújul a Nemzetközi Mértékegységrendszer, az SI (Systeme International d'Unites), amelynek alapegységei mostantól természeti/technikai állandókhoz vannak kötve.

Tovább


AIPM: évente több tízezer magyar betegnek jelentenek esélyt a klinikai vizsgálatok

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) a Nemzetközi Klinikai Vizsgálatok Napja alkalmából fontosnak tartja ismét felhívni a figyelmet a Magyarországon több tízezer beteg számára új esélyt jelentő klinikai kutatások értékteremtő hatására.

Tovább


Nemzetközi Hypertonia Nap -- május 17

A Nemzetközi Hypertonia Társaság és a Hypertonia Világ Liga mozgalmat hirdetett 2019 májusára (May Measurement Month 2017 – MMM17,) amely egy újabb figyelemfelhívás a népbetegséggé vált magas vérnyomás veszélyeire, kellő időben történő felismerésére és megelőzésére. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor minden év május 17.-ére hirdeti meg a Hypertonia Világnapját, mely most kiegészül egy egész hónap vérnyomásmérési programjával, amely keretén belül felhívást intéz kortól és nemtől függetlenül mindenki számára, hogy ellenőriztesse, mérje meg saját, esetleg családtagjai illetve barátai vérnyomást.

Tovább