hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Az átalakítás feszültséget szül



| |
 



A Magyar Rezidens Szövetségnek nincs hiteles információja arról, hogy a kórházi átalakítások során több ezer ember elbocsátására kellene számítani.

Dénes Tamás, a szövetség elnöke a Hír TV Magyarország élőben című keddi műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg szakemberhiány van az ágazatban, így szerinte "nonszensz" lenne olyan szakértői anyag, amelyben tömeges elbocsátásokat valószínűsítenének.

"Ez nem lenne járható út" - tette hozzá.
A rezidensszövetség elnöke szerint azzal alapvetően nincs baj, ha a kórházi struktúrán változtatni szeretne a kormány, hiszen a sokat emlegetett problémák huszonöt éve fennállnak.

Dénes Tamás meglátása szerint az átalakítás mindenképpen feszültséget idéz majd elő, hiszen elképzelhető, hogy kisebb kórházak funkciót váltanak, vagy megszűnnek egyes ellátási formák. Az elnök azt is elképzelhetőnek tartaná, ha bezárnának egészségügyi intézményeket, bár "ezt a politika nem fogja felvállalni".

Dénes Tamás véleménye szerint a társadalommal is könnyebben el lehetne fogadtatni egy-egy intézmény bezárását, ha az adott kórház teljesítménymutatóit nyilvánosságra hoznák.
A rezidensszövetség elnöke kiemelte ugyanakkor, hogy minden ágazati átalakítást a bérrendezéssel kell kezdeni, hiszen ha a kormányzat jól megfizetett egészségügyi gárdával vágna neki a reformnak, kevesebb ellenállásba ütközne.




MTI 2015. január 27., kedd

Kapcsolódó anyagok

Richard Bright, a híres angol nefrológus utazásai Bécstől Pécsig

Beszámoló a MANET 2017. évi nagygyûlésérôl

Referátum

A vizeletnátrium- és -káliumkiválasztás összefüggése a mortalitással és a cardiovascularis eseményekkel a PURE (The Prospective Urban Rural Epidemiology) vizsgálat alapján

A rilmenidin-terápia helye a fokozott szimpatikus tónus csökkentésében

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A valaha megfigyelt legtávolabbi szupernehéz fekete lyukat fedezték fel

A hatalmas fekete lyuk a Földtől 13 milliárd fényévnyire semmisíti meg a körülötte forgó anyagot, olyan messze, hogy a megfigyelők olyannak láthatják, amilyen az ősrobbanás után mindössze 690 millió évvel volt - írták a tudósok a Nature tudományos lap aktuális számában.

Tovább


Szent Miklós korából származik egy neki tulajdonított csonttöredék

Szent Miklós korából származik egy neki tulajdonított csonttöredék - vetették fel az Oxford Egyetem kutatói radiokarbon-vizsgálatok segítségével.

Tovább


Megkezdődött a digitális nyelvstratégia kidolgozása

Megkezdődött a digitális nyelvstratégia kidolgozása - jelentette be a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója a témával foglalkozó pénteki budapesti konferencián.

Tovább


Csaknem ötezer éve érkezett a pestis Európába az eurázsiai sztyeppéről

Már a késő újkőkor vége és a bronzkor kezdete között, 4800-3700 éve is jelen volt a pestis Európában - állapították meg német kutatók ősi maradványok vizsgálata során.

Tovább


Az átalakítás feszültséget szül