TARTALOM

 VISSZA

 


Az alacsony csoportstátusz "károsíthatja az immunrendszert"




| |
 

Az alacsony társadalmi státusz úgy befolyásolhatja az immunrendszert, hogy az ember hajlamosabbá válik a szívbetegségre, a cukorbetegségre és a mentális egészségi problémákra - állapították meg az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban.

A leggazdagabb és legszegényebb emberek várható élettartama közötti szakadék óriási: az Egyesült Államokban a nők esetében több mint tíz, a férfiak esetében tizenöt év.

Ennek részben az a magyarázata, hogy a rosszabb anyagi körülmények között élő emberek nagyobb valószínűséggel folytatnak egészségtelen életmódot, amibe beletartozik a dohányzás, a testmozgás hiánya és az egészségtelen gyorsételek fogyasztása.

Az amerikai szakemberek legújabb tanulmánya azonban azt mutatja, hogy az alacsony társadalmi státusz önmagában hatással van az ember szervezetére.

A kutatók 45, fogságban élő rhesus majmot vontak be a vizsgálatukba. Az állatokat - amelyek mind nőstények voltak, semmilyen rokoni kapcsolatban nem álltak egymással és még soha nem is találkoztak - kilenc, ötfős csoportba osztották, de nem egyszerre, hanem alkalmanként adtak egy-egy újabb majmot a csoportokhoz.

Amikor egy-egy csoport új tagot kapott, az szinte mindig a társadalmi ranglétra legalján kötött ki és a krónikus stressz jelei mutatkoztak nála, mivel társai kevesebbet kurkászták, viszont gyakrabban piszkálták.

A majmok vérmintáinak részletes elemzésekor a szakemberek mintegy 1600 különbséget mutattak ki az immunrendszer működésében szerepet játszó gének aktivitásában a társadalmi ranglétra tetején és az alján lévő állatok között.

Az alacsony státuszú majmok immunrendszere túlságosan agresszívan működött, ez pedig olyan járulékos kárt okoz a szervezetben, ami növeli a különböző betegségek kockázatát.

További vizsgálatok kimutatták, hogy az immunrendszer ilyen működése nem állandósult, hanem javítható és persze rontható is volt a társadalmi ranglétra megbolygatásával.

A rhesus majmok szigorú, ám az emberekénél jóval egyszerűbb hierarchiában élnek. A University College London munkatársaként dolgozó Graham Rook szerint azonban a mostani tanulmány azt mutatja, hogy ezek az eredmények az emberekre is érvényesek.

A szakember olyan bizonyítékokat idézett, amelyek azt sugallják, hogy a társadalom alsó rétegeinek egészsége romlik, amikor a gazdagok vagyona tovább nő, még akkor is, ha ők maguk nem lesznek szegényebbek.

"Ez olyasvalami, amelyet a kormányok egyszerűen nem értenek meg. Ők azt gondolják, hogy a mi társadalmunk alsó rétegeiben élőknek van autójuk, van televíziójuk, tehát összehasonlítva például az indiaiakkal, nagyon is jól élnek. Ám valójában nagyon nem így áll a helyzet, ők ugyanis úgy érzik, hogy a rakás legalján vannak" - tette hozzá Rook.

Forrás: MTI

Kulcsszavak

MTI, státusz, immunrendszer

Kapcsolódó anyagok

Kitartás, erő és igazságosság - Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Ritka Betegségek Világnapja a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetségével (RIROSZ) együtt első alkalommal rendezi meg Szegeden a Ritka Betegségek Világnapja országos rendezvényét. A február 24-i program célja, hogy olyan fórumot teremtsen, ahol az érintett érdekcsoportok közösen tudják megvitatni a ritka betegségekkel élők helyzetét, terveit. Idén az egészségügy és a szociális ellátások közötti hídépítés, valamint a ritka betegségek kutatása, az új diagnosztikai és terápiás eljárásokat megalapozó fejlesztések kerülnek a fókuszba.

Tovább


Speciális invazív kardiológiai technikák

Hazánkban több, mint fél évszázada végzik szívritmus szabályozó eszközök beültetését, ma évente durván hat és félezer új pacemakert és körülbelül mintegy 1200 speciális újraélesztő funkcióval is összekapcsolt készüléket ültetnek be. A beültetett készülékek egy része a gyógyszeres kezelésen kívül a szívelégtelenség kezelésének egyik legfontosabb eszközévé vált az utóbbi közel 20 évben, évente több ezer ember életét mentik meg, s biztosítanak ezután kimutathatóan hosszabb és jobb minőségben töltött életéveket.

Tovább


Az e-cigaretta mégsem ártalmatlan alternatívája a dohányzásnak

Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el.

Tovább


Műanyagból származó adalékanyagot találtak északi-sarkvidéki madár tojásaiban

Az északi sirályhojszának (Fulmarus glacialis) a Kanada északi részén lévő Prince Leopold-szigeten rakott tojásait vizsgálva találtak hormonbontó ftalátokat. Ezeket a kémiai anyagokat műanyagkészítéshez használják, hogy az anyag rugalmas maradjon. Ez az első alkalom, hogy ilyen adalékanyagot találtak északi-sarkvidéki madarak tojásaiban.

Tovább