TARTALOM

 VISSZA

 


Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új szárnyát



| |
 

A kórház jelenlegi befogadóképességét közel megkétszerező új épületet Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg. A fejlesztés finanszírozása jelentős részben kormányzati forrásból valósult meg, ami önkormányzati, rendi és magántámogatásokkal egészült ki. Ezzel átadásra került az Egészséges Budapestért Program fejlesztéséhez tartozó első új kórházépület.

A kardiovaszkuláris betegségek által okozott halálozás Magyarországon vezető halálok, hazánk ebben Európa élvonalába tartozik. A magyarországi infarktus regiszter adatai alapján az infarktus után fél, egy évvel a magyarországi betegek halálozási aránya jóval meghaladja a nyugat-európai szintet. Ennek megoldása csak jó minőségű rehabilitációs, betegedukációs programokkal, és a betegek családjának bevonásával lehetséges.

A Budapesti Szent Ferenc Kórház, amely a kardiológiai rehabilitáció területén Közép-Magyarország kétmillió fős lakosságát látja el, emellett egyházi kórházként az egész országból fogad betegeket, a jelen fejlesztésnek köszönhetően bevezeti a kardiovaszkuláris rehabilitáció 21. századi modelljét, amivel a kedvezőtlen mortalitási adatok javulását kívánja szolgálni.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely az eseményen arról beszélt, hogy a kórház felújítása példaértékű összefogás eredménye. Mint mondta, a felújításra 2,7 milliárd forintot fordított a kormány, amihez a pénzügyi tárca további 200 millió forinttal járult hozzá.

A Budapesti Szent Ferenc Kórház bővítése folytatása az egyházi egészségügyi fejlesztéseknek és az Egészséges Budapest Programnak – emelte ki Varga Mihály megemlítve, hogy ez utóbbi megvalósítására a kormány az elmúlt két évben 70 milliárd forintot biztosított, idén pedig 42 milliárd forintot fordít erre a célra. Az állami támogatásból 32 szakrendelő fejlesztésére, 21 térségi kórház orvostechnológiai fejlesztésére kerül sor, valamint az összes kórházban megkezdődik a diagnosztikai és terápiás műszerek, ápolást szolgáló eszközök cseréjére.

Dr. Láng Zsolt II. kerületi polgármester kiemelte, hogy az önkormányzat évente több millió forinttal járul hozzá a kerület egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez; átadták a pesthidegkúti mentőállomást, felújított nappali gondozási központ várja a demens betegeket, szakorvosi és háziorvosi rendelőket korszerűsítenek, és létrehoztak egy mozgásszervi-rehabilitációs központot is.

Dr. Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója a megnyitón elmondta: az államigazgatás, az Egyház, a fenntartó rend, a területi önkormányzatok támogatása és magánadományok segítségével, az Egészséges Budapestért Programmal összhangban a régióban elsőként átadott új kórházépület átadásával lehetővé válik a kardiovaszkuláris rehabilitáció leghatékonyabb nemzetközi példáinak hazai bevezetése.

A most megvalósult első ütem eredményeképpen az eddig egy épületben működő kórház egy több mint 1800 m² alapterületű, új toldaléképülettel egészült ki. Ez kétágyas, fürdőszobás kórtermek formájában negyven további betegággyal bővíti a kórház jelenlegi befogadóképességét. Az új szárny képalkotó diagnosztikai részlegnek, új szakrendelő helyiségeknek, valamint rehabilitációs tornateremnek és négy családorvosi praxisnak is helyet ad.

Az új szárny átadását követően a következő lépés a kórház régi épületének teljes rekonstrukciója, aminek befejezése után a kardiovaszkuláris betegek számára a kardiológia mellett a diabetológia, az endokrinológia, a dietetika, a neuropátia, a reumatológia, a pszichológia, a gyógytorna mind helyben elérhető lesz - a komplex betegellátás jegyében. Az infarktus utáni és a szívműtéten átesett betegek klasszikus rehabilitációja mellett a kórház az egyre növekvő számú szívelégtelen beteg speciális ellátására, a szív- és tüdőtranszplantált betegek centrumszintű rehabilitációjának bevezetésére és a palliatív kardiológia magyarországi meghonosítására is alkalmassá válik. Az így megújult kardiovaszkuláris rehabilitációs központ az Egészséges Budapestért Programmal összhangban, 150 ágyon, teljes kihasználtság mellett tudja szolgálni a magyarországi betegek gyógyulását, életminőségének javulását.

Rehabilitációs központként a kórház az államigazgatás döntése alapján oktatói, esetlegesen egyetemi tanszéki szerepet tölthet be a közép-magyarországi régióban. Dr. Toldy-Schedel Emil az Egyházi Kórházak Egyesülésének vezetőjeként elmondta továbbá, hogy a történelmi egyházak által közösen létrehozandó egészségügyi szakdolgozói képzés gyakorló kórháza is az újonnan átadott intézmény lesz.

Az új épület kivitelezője a Market Építő Zrt. volt, aki társadalmi felelősségvállalási programként bekerülési áron végezte a teljes kivitelezést.

A régi épület felújítása idén szeptembertől várható.

Forrás: Szent Ferenc Kórház
eLitMed.hu
2019. 07. 03.


Kulcsszavak

Szent Ferenc kórház, bővítés, rehabilitáció

Kapcsolódó anyagok

Az agydaganat műtéti kezelését követő rehabilitáció lehetősége, eredményei

A pulmonalis fizioterápia és az aerob edzésprogram javítja a kognitív funkciót és a fizikai terhelhetőséget

Neuropszichológiai rehabilitáció szerzett agysérülést követően

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Csontos Erika és Szurovecz Illés kapták 2019-ben az Antistigma-díjat

A NYITNIKÉK - Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja a tagok javaslatai alapján évente ad ki Antistigma-díjat. Az elismerést olyan alkotók, közéleti emberek, szakemberek és sorstárs segítők nyerhetik el, akik a nyilvánosság előtt korrekten és meggyőző erővel lépnek fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen. Az utóbbi években örvendetesen megszaporodtak a díjra érdemes alkotások, ezért idén is több díjat ítéltünk oda.

Tovább


Prosztatarákos betegeikért futották körbe a Balatont az orvosok

A prosztatarákos betegeknek erőt adó, mozgásra ösztönző kisfilm készült arról, hogyan futották körbe a Balatont az őket kezelő szakorvosok.

Tovább


Szívbarát séták Veresegyházon

Négy év alatt több tucat ember életét menthették meg az „Út az Egészséghez” elnevezésű program eddigi túraösvényei, amelyeknek legújabb állomását Veresegyházon adták át.

Tovább


Bizonyítékot találtak a Wigner-kristály létezésére

Wigner Jenő egy nyolcvanéves jóslatát sikerült igazolniuk magyar és izraeli kutatóknak. A Nobel-díjas fizikus által megjósolt "Wigner-kristályt" (elektronok alkotta, különleges kvantumkristályt) egy szén nanocsőben figyelték meg.

Tovább