hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Amazónia egy védett területét engedik át a bányászatnak



| |
 

A brazil kormány megszüntette a természetvédelmi státuszát egy területnek az Amazonas-medencében, hogy megkezdődhessen a régió természeti kincseinek kitermelése. Az egyebek között aranyban gazdag 46 ezer négyzetkilométeres terület, Renca az észak-brazíliai Amapá és Pará államokban fekszik.

A helyi kormány szerint Michel Temer brazil elnök rendelete ellenére a terület mindössze nagyjából 30 százalékán lehet majd bányászni, ami azt jelenti, hogy a kitermelés nem fogja érinteni a korábban is védett erdőségeket és az őslakosok földjeit.

"Az intézkedés célja, hogy új beruházásokat csalogassunk a területre, növelve az ország bevételeit és új munkahelyeket teremtve, miközben mindvégig szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot" - húzta alá közleményében a helyi bányászati és energiaügyi minisztérium.

Randolfe Rodrigues ellenzéki szenátor szerint azonban ez a lépés a "legnagyobb támadás az Amazonas ellen az elmúlt 50 évbem".

Maurício Voivodic, a Természetvédelmi Világalap (WWF) brazíliai részlegének vezető munkatársa a múlt hónapban arra figyelmeztetett, hogy a bányászat beindulása "jelentős demográfiai változásokat, erdőirtást, a vízforrások elpusztítását, a biológiai sokféleség elsorvadását és a földek miatti konfliktusokat" eredményezheti.

"Amennyiben a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy megnyissa ezeket a területeket a bányászat előtt anélkül, hogy megvitatná a szükséges környezetvédelmi intézkedéseket, akkor nemzetközi felháborodással kell szembenéznie" - jegyezte meg közleményében a WWF.


Forrás: MTI, WWF
MTI 2017. augusztus 24., csütörtök 15:41

Kulcsszavak

MTI, Amazónia, bányászat, természeti kincs, WWF

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európa erdeinek több mint fele eltűnt az elmúlt hatezer évben

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt...

Tovább


Elhunyt Csák Máté humanista gondolkodó

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Csák Máté, okleveles építészmérnök, festőművész, humanista gondolkodó, a magyar kortárs művészet támogatója és gyűjtője - közölte a család az MTI-vel csütörtökön.

Tovább


Teller Ede már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipart

Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat Teller Ede atomtudós az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon.

Tovább


A valaha megfigyelt legtávolabbi szupernehéz fekete lyukat fedezték fel

A hatalmas fekete lyuk a Földtől 13 milliárd fényévnyire semmisíti meg a körülötte forgó anyagot, olyan messze, hogy a megfigyelők olyannak láthatják, amilyen az ősrobbanás után mindössze 690 millió évvel volt - írták a tudósok a Nature tudományos lap aktuális számában.

Tovább