hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Ágazati portál az egészségügyi szféra regisztrált felhasználóinak



| |
 



Lezárult a nemzeti egészségügyi informatikai (e-egészségügyi) rendszer fejlesztésének projektje, a 2,1 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló fejlesztéssel egy úgynevezett ágazati platform jött létre, amelyen keresztül a szakmai felhasználók számára helytől és időtől függetlenül elérhető az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt).

Ónodi-Szűcs Zoltán kijelölt egészségügyért felelős államtitkár a pénteki projektzáró konferencián úgy fogalmazott, ez a projekt az egyik legfontosabb az egészségügy területén, hiszen egyrészt összehangolja az intézmények működését, másrészt egy olyan adatbázist fog kezelni, amely a későbbi döntéseket alapozza meg.
Hozzátette, a rendszer a későbbiekben azt is biztosítja majd, hogy a lakosság a betegadataihoz kellő biztonsággal hozzáférhessen.

Ezen a zárt szakmai portálon a többi között megteremtik az egykapus jelentésküldés lehetőségét, a háziorvosok, szakorvosok számára közvetlenül elérhetővé válnak a saját vagy a kezelt betegre vonatkozó adatok, és az intézményi ellátási dokumentumok is - közölte.
A portál ezen kívül az orvosok, a patikusok és az intézmények számára egységes kommunikációs rendszert biztosít.

A rendszer bevezetése több ütemben valósul meg az elkövetkező két évben, és a szolgáltatások köre is bővülni fog, ezek közé tartozik például az e-recept, az e-beutaló, a digitális képtovábbítás vagy a távkonzílium.




MTI 2015. október 16., péntek

Kapcsolódó anyagok

A random variancia mint karcinogén tényező?

A gyógyszerészi gondozás a magas vérnyomás kezelésében

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

A hypertonia története - Paul Dudley White (1886-1973)

Társasági hírek

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Május a vérnyomásmérés hónapja!

A Nemzetközi Hypertonia Társaság és a Hypertonia Világ Liga mozgalmat hirdetett 2017 májusára.

Tovább


Nem hálából csúszik a boríték

Fordulatot hozott a RESZASZ és a Szinapszis közvélemény kutató friss felmérése. Ebben nemcsak azt mondta ki a megkérdezett, csaknem ezer orvos, hogy hálapénzmentes egészségügyet szeretne, de végre elismerte: nem hálából, sokkal inkább félelemből és a jobb ellátás reményében csúszik a boríték.

Tovább


A Magyar Idegtudományi Társaság nyílt levele a CEU kapcsán

A CEU Kognitív Idegtudományi Tanszéke nem csak az ország vezető kognitív idegtudományi intézete, de nemzetközi összehasonlításban is a világ vezető intézetei közé tartozik.

Tovább


22. Májnap

Egynapos budapesti, akkreditált továbbképző konferencia háziorvosok, gasztroenterológusok és minden érdeklődő számára.

Tovább


Ágazati portál az egészségügyi szféra regisztrált felhasználóinak