Hírvilág

A tánc, a test és a természet

2013. JÚNIUS 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Eifert János fotóművész ötven év munkáiból válogatott fotókiállítása a tánc, a test és a természet témaköréből Ars poetica címmel kedden nyílik a Nemzeti Táncszínház kerengőjében. Öt évtized anyagából ötven nagyméretű emblematikus képet válogattak, például Marcel Marceau világhírű pantomimművészről, a cirkuszról, a táncról. Látható lesz a Vágta című, vágtató kuvaszokat megörökítő fotója, amellyel berobbant a nemzetközi fotós életbe. A Honvéd Táncegyüttesben kezdte a pályafutását táncosként. Vidéki és külföldi útjain állandóan fényképezett, erre bíztatta az együttes akkori koreográfusa, Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus is, mindenki "Tatája", aki most megnyitja Eifert János tárlatát. A megnyitón táncművészek is közreműködnek, köztük Lőrinc Katalin, akit kislányával, Katával ugrás közben 1995-ben lefotózott; a kép látható lesz a kiállításon. Táncolni fog Fenyves Márk és Pálosi István is, akiket szintén lefényképezett korábban. Látható lesz fotó a Köllő Miklós által vezetett Domino Pantomim együttesről, a Pécsi Balettről és vezető táncosáról, Uhrik Dóráról, a Győri Balettről és Ladányi Andreáról, a Szegedi Kortárs Balettről, Béjart együtteséről, a Hidas Frigyes zenéjére és Seregi László koreográfiájára Cédrus című darabból, magáról a libanoni cédrusról, amely Csontváryt is megihlette. Költők, mint Bella István, zeneszerzők, köztük Szokolay Sándor, Lendvai Kamilló és Gombár Judit jelmeztervező fotója is látható a tárlaton, és kiállítja a Fák temploma című képet, amely a Versailles-i kastély parkjában készült az évszázados fákról. Eifert János számára - ahogy elmondta - a fotográfia komoly játék, a világ megismerésének lehetőségét adja, találkozásokat és azt a szabadságot, hogy gondolatait saját képi nyelvén közölhesse. A kiállítás június 22-ig látható a Nemzeti Táncszínház kerengőjében. 2013. június 3., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Gondolat

Hermann Ildi : NHL

2019. január 3-án, teljes váratlansággal halt meg az akkor 40 éves fotóművész. Generációjának egyik legtehetségesebb alkotója volt, több díjjal, elismerésekkel és jelentős, a szakmán túli közönség számára is kiemelkedő sorozatokkal a háta mögött. Életműve igen sokrétű, ám az a vizuális világ, amely már a korai anyagaiban megszületik, formailag egységben tartja azt

Idegtudományok

Ki kapjon jogosítványt stroke után?

A kérdés inkább az, hogy kinél kell elvégezni az alkalmassági vizsgálatot, állapították meg belgiumi kutatók 27 vizsgálat eredményeinek áttekintése alapján.