Hírvilág

A mobilhasználat ártalmai

2013. JÚLIUS 30.

Szöveg nagyítása:

-
+

A gyakori mobiltelefonálás növelheti a rák kockázatát, erre az eredményre a készüléket használók nyálmintáinak elemzése után jutott a tel-avivi orvosi egyetem egyik kutatója. A tudósok régóta aggódnak a gyakori mobilhasználat lehetséges ártalmai miatt, ám egyértelmű bizonyítékokkal eddig senkinek sem sikerült szolgálnia. Jelenleg a mobiltelefont a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) a rákokozók 2b kategóriájába sorolja, amely \"potenciális emberi karcinogént\" jelent. A tel-avivi egyetem új minikutatásában Yaniv Hamzany, az intézmény munkatársa a mobilozók nyálának összetételét elemezte - idézi az American Friends of Tel-Aviv University portál az Antioxidants and Redox Signaling című szaklapban megjelent kutatást. Mivel beszéd közben a készülék a nyálmirigy közelében helyezkedik el, Hamzany és kollégái feltételezték, hogy a nyál felfedi, létezik-e kapcsolat a telefon és a daganat kialakulása között. Gyakori és alkalmi mobilhasználók mintáinak összehasonlításakor kiderült, hogy az előbbiek nyála a mérgező peroxidok és a szabadgyökök magasabb szintjét mutatta. Ezeket a sejtkárosító anyagokat a rák egy súlyos kockázati tényezőjének tartják. A minikutatásban húsz olyan páciens nyálát vizsgálták meg, akik legalább havi nyolc órát beszéltek a készülékükön. A résztvevők közül többen ennél sokkal hosszabban, havi 30-40 órán át is társalogtak. A csoport eredményeit összehasonlították a kontrollcsoportéval, amely nem halló személyekből, vagy olyanokból állt, akik egyáltalán nem használtak mobiltelefont, vagy kizárólag üzenetküldés és más, nem hangos funkció céljából vették igénybe a készüléket. A kontrollcsoporthoz képest a gyakori mobilozók nyálában jelentősen magasabb volt a rákot okozó sejtkárosítók szintje. \"Ez arra utal, hogy a működő telefon mellett lévő szövetekben és a nyálmirigyben jelentős az úgynevezett oxidációs stressz. Ez a folyamat összefügg a sejtek és a gének olyan károsodásával, amely daganatot okoz\" - állapította meg Hamzany. Noha az eredmények nem tártak fel egyértelmű ok-okozati kapcsolatot a mobiltelefon és a rák között, mégis arra utalnak, hogy a hosszú távú használat ártalmas lehet. Hamzany szerint az a következő lépés, hogy a mobilhasználat kezdete előtt, majd sok intenzíven végigtelefonált perc után is megvizsgálják a páciensek nyálát, hogy lássák, azonnal reagál-e a szervezet a rádióhullámokra. https://www.aftau.org/site/News2?page=NewsArticle&id=18923 MTI 2013. július 30., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Beteg társadalom vagyunk – Interjú dr. Varga Gáborral

Készítettünk egy felmérést Győrben az egészségügyet igénybe vett betegek között. Kiderült, hogy az összes fekvőbeteg 54 százaléka alkoholproblémával küzd – mondta dr. Varga Gábor a szakmai kollégium addiktológia tagozatvezetője.

Hírvilág

Karbonpénz a jövőért – interjú Papp Zoltán professzorral

"Egy dán felmérés kimutatta, hogy a szegény családokban annak a kockázata, hogy a kisgyermek forró víztől, teától, kávétól égési sebeket kapjon, két és félszer nagyobb, mint a tehetős családok esetében. Közép-Anglia városainak szegénynegyedeiben háromszor annyi gyermek kerül kórházba mérgezés miatt, mint akiknek szülei jómódúak. Valószínűleg ezek az arányok Magyarországra is érvényesek."

Hírvilág

Füstölgés betiltva!

A három hónapos türelmi időben ésszerűsíthetik a nemdohányzók védelméről szóló törvény rendelkezéseit.