hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A Magyar Tudományos Akadémia eddigi elnökei



| |
 


Kedden Lovász László matematikust választotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudós testület 185. közgyűlése. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az Akadémia eddigi elnökeiről:

Egy magyar tudományos szervezet létrehozásának gondolata már a 18. században felvetődött. Bél Mátyás 1735. évi tervezete, majd több más eredménytelen javaslat után Bessenyei György Egy Magyar Társaság iránt való jámbor szándék című munkájában indítványozta egy tudományos társulat létrehozását. Fejér György 1809-ben megjelent értekezése is erre tett kísérletet.

A magyar tudós társaság, a későbbi Akadémia megalakítására végül akkor került sor, amikor ebben a témában 1825. november 3-án (ennek emlékére ünnepeljük ezen a napon a magyar tudomány napját) a pozsonyi Országgyűlés ülésén a küldöttek között heves vita bontakozott ki. A követek élesen bírálták a nemeseket, hogy nem vállalnak áldozatot a magyar nyelv ápolásának és használatának céljára felállítandó tudós társaság nemzeti ügyéért. Ekkor ajánlotta fel a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét (60 ezer forintot) a Tudós Társaság céljaira. Példáját követte gróf Károlyi György, Szatmár megye követe, gróf Andrássy György, Torna megye követe és Vay Ábrahám, Borsod megye követe. Az Országgyűlés 1827. évi XI. törvénye mondta ki: "Az önkéntes és szabad adakozással összeszedett tőke vagyonából Tudós Társaság, vagy Magyar Akadémia állíttassék fel".
Az idén 189 éves Magyar Tudományos Akadémia története során a következők töltötték be az elnöki tisztet 1830-tól, az intézmény tényleges működésének kezdetétől:

Teleki József - 1830-1855
Dessewffy Emil - 1855-1866
Eötvös József - 1866-1871
Lónyay Menyhért - 1871-1884
Trefort Ágoston - 1885-1888
Eötvös Loránd - 1889-1905
Berzeviczy Albert - 1905-1936
Habsburg József - 1936-1944
Kornis Gyula - 1945
Moór Gyula - 1945-1946
Kodály Zoltán - 1946-1949
Rusznyák István - 1949-1970
Erdey-Grúz Tibor - 1970-1976
Szentágothai János - 1976-1985
Berend T. Iván - 1985-1990
Kosáry Domokos - 1990-1996
Glatz Ferenc - 1996-2002
Vizi E. Szilveszter - 2002-2008
Pálinkás József - 2008-2014
Lovász László - 2014-




MTI 2014. május 6., kedd

Kapcsolódó anyagok

Korai pszichózis – mit tegyen a nem-pszichiáter orvos?

Encephalitis lethargica

Üzleti menedzsment modul beépítése a gyógyszerészképzésbe

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A valaha megfigyelt legtávolabbi szupernehéz fekete lyukat fedezték fel

A hatalmas fekete lyuk a Földtől 13 milliárd fényévnyire semmisíti meg a körülötte forgó anyagot, olyan messze, hogy a megfigyelők olyannak láthatják, amilyen az ősrobbanás után mindössze 690 millió évvel volt - írták a tudósok a Nature tudományos lap aktuális számában.

Tovább


Szent Miklós korából származik egy neki tulajdonított csonttöredék

Szent Miklós korából származik egy neki tulajdonított csonttöredék - vetették fel az Oxford Egyetem kutatói radiokarbon-vizsgálatok segítségével.

Tovább


Megkezdődött a digitális nyelvstratégia kidolgozása

Megkezdődött a digitális nyelvstratégia kidolgozása - jelentette be a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója a témával foglalkozó pénteki budapesti konferencián.

Tovább


Csaknem ötezer éve érkezett a pestis Európába az eurázsiai sztyeppéről

Már a késő újkőkor vége és a bronzkor kezdete között, 4800-3700 éve is jelen volt a pestis Európában - állapították meg német kutatók ősi maradványok vizsgálata során.

Tovább


A Magyar Tudományos Akadémia eddigi elnökei