A pestis már a bronzkorban fertőzhette az embereket
2015. OKTÓBER 26.
2015. OKTÓBER 26.
Szöveg nagyítása:
A Koppenhágai Egyetem kutatói hét ember fogmaradványaiból vettek mintát, melyek bakteriális fertőzés nyomait tartalmazták. Azt is kimutatták, hogy a kórokozó nem válthatott ki a bubópestisjárványt és bolhák sem terjeszthették, ezek a tulajdonságok később alakultak ki - számolt be a Cell című szaklapban megjelent tanulmányról a BBC News. A tudósok 101 ősi csontvázat vizsgáltak meg, a maradványok lelőhelyei Nyugat-Európától Közép-Ázsiáig terjedtek. Hét egyed fogain fedezték fel a Yersinia pestis baktérium nyomait. Az emberi maradványok legidősebbike 5783 éves volt. Az elemzés kimutatta, hogy a baktérium korabeli állapotában még hiányoztak azok a vonások, amelyek halálos világjárványhoz vezethettek volna. Ekkoriban csak szeptikus vagy tüdőpestist okozhattak, mely szinte mindig halálos. A baktérium genetikai kódjának változásait analizálva a kutatók úgy becsülték, Kr. e. 1000-ig tartott, amíg kialakult a kórokozó ma ismert formája. Egyik mutációja lehetővé tette, hogy a baktérium életben maradjon a bolha szervezetében. Ez volt a betegség történetének legjelentősebb mutációja, mert ez vezetett a leggyorsabb terjedéshez. Egy újabb gén - a pla nevű - tette lehetővé, hogy a kórokozó különböző szövetekbe hatoljon és bubópestisjárványt okozzon. "Kimutattuk, hogy a pestis már az eddig véltnél 2000 évvel korábban elterjedt. Az ilyen kutatások idővel segítenek megérteni, honnan eredtek, hogy alakultak ki a betegségek" - mondta Este Willerslev, a tanulmány vezető szerzője, aki úgy véli, a pestis nagyban befolyásolta a korai emberi populációk sorsát. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az európai népesség nem fokozatosan növekedett, hanem történelmének egyes időszakaiban akár 60 százalékkal is csökkent. Lehetséges, hogy a pestis számlájára is írható a veszteség. A pestis ma is fertőz néhány országban: 2013-ban 783 esetet regisztráltak a világon, 126-an haltak bele a betegségbe. Az fertőzések többnyire Afrikában történnek, ám a kór még az Egyesült Államokban is felüti a fejét. (https://www.bbc.com/news/health-34603116) MTI 2015. október 23., péntek
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.
Hétvégi lapszemle: pestis ütötte fel a fejét az USA-ban
Fiume és a magyar tengerészeti egészségügy – történelmi háttérrel
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás