hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A magyarok őstörténetét kutató uráli expedíciónak már vannak eredményei



| |
 

A magyarok őstörténetét kutató 4. orosz-magyar uráli expedíciónak már vannak eredményei - mondta Mende Balázs antropológus az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

A szakember kifejtette: az első eredmények alátámasztják a korábbi kutatások megállapításait, miszerint a 10. század végén a Kárpát-medencébe beköltöző népesség sokgyökerű volt.

Elmondása szerint a biológiai maradványokból sokszor nem lehet a megfelelő vizsgálatokat elvégezni, vagyis nem deríthető ki egyértelműen, hogy az illető beletartozott-e abba az embertípusba, amely a 10. században élt a Kárpát-medencében, ezért az antropológusok is inkább a régészeti leletekre hagyatkoznak. Hozzátette: ugyanakkor most már lehetőség van mintavételre, és laboratóriumi körülmények között fel tudják tárni a csontokban lévő DNS-állományt.

Türk Attila régész, az expedíció vezetője arról beszélt, hogy először 2013-ban szerveztek közös orosz-magyar régészeti kutatást, az expedíciók célja még jobban megismerni a magyarok honfoglalás kori történelmét.


Forrás: MTI
MTI 2016. augusztus 21., vasárnap 20:49

Kulcsszavak

MTI, magyar, őstörténet, régészet, DNS

Kapcsolódó anyagok

A random variancia mint karcinogén tényező?

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Milyen betegségekre jók a magyar gyógyvizek a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján?

Csökkent a születéskor várható élettartam Magyarországon

Rövidülő kórházi várólisták

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Május a vérnyomásmérés hónapja!

A Nemzetközi Hypertonia Társaság és a Hypertonia Világ Liga mozgalmat hirdetett 2017 májusára.

Tovább


Nem hálából csúszik a boríték

Fordulatot hozott a RESZASZ és a Szinapszis közvélemény kutató friss felmérése. Ebben nemcsak azt mondta ki a megkérdezett, csaknem ezer orvos, hogy hálapénzmentes egészségügyet szeretne, de végre elismerte: nem hálából, sokkal inkább félelemből és a jobb ellátás reményében csúszik a boríték.

Tovább


A Magyar Idegtudományi Társaság nyílt levele a CEU kapcsán

A CEU Kognitív Idegtudományi Tanszéke nem csak az ország vezető kognitív idegtudományi intézete, de nemzetközi összehasonlításban is a világ vezető intézetei közé tartozik.

Tovább


22. Májnap

Egynapos budapesti, akkreditált továbbképző konferencia háziorvosok, gasztroenterológusok és minden érdeklődő számára.

Tovább