Hírvilág

Az első engedélyezett emberi oltóanyag malária ellen

2015. ÁPRILIS 26.

Szöveg nagyítása:

-
+

- Októbertől engedélyezhetik az illetékes nemzetközi szervek a világ első maláriaellenes oltóanyagának széles körű alkalmazását Afrikában, azt követően, hogy a klinikai próbák utolsó fázisa bebizonyította, a szer négy évre részleges védelmet nyújt gyermekeknek. Az RTS,S nevű vakcinát a GlaxoSmithKline brit gyógyszeripari óriás kutatói fejlesztették ki a PATH Malaria Vaccine Initiative nonprofit szervezettel együttműködésben, 30 éves munkával afrikai gyermekek számára. A kutatásokat anyagilag támogatta a Bill és Melinda Gates Alapítvány. Ez lesz az első engedélyezett emberi oltóanyag a parazita okozta betegség ellen, és több millió embert menthet meg a maláriától. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente mintegy 600 ezer ember hal meg maláriában. A szúnyogok által terjesztett betegség leginkább az alacsony jövedelmű országokban szedi áldozatait, különösen sok afrikai kisgyerek hal meg miatta. A The Lancet című orvostudományi folyóirat pénteken megjelent számában közzétett tanulmányukban ismertették a GSK kutatói az utolsó fázis eredményeit, ezek szerint a vakcina négy évre nyújt védelmet gyermekeknek, noha csökkenő arányban, és a védelem szintje erősebb volt, ha követőoltást kaptak. "Az idővel csökkenő hatás ellenére nyilvánvalóan használ az RTS,S" - hangsúlyozta Brian Greenwood, a Higiéniai és Trópusi Orvostudomány Londoni Iskolájának professzora, aki részt vett a kutatásokban. A kísérletek során hét afrikai országban 15 500 csecsemőt és kisgyermeket részesítettek védőoltásban négy év alatt. Átlagosan 1363 maláriamegbetegedést előzött meg minden ezer gyermek beoltása, és ha ismétlő oltást kaptak, 1774 megbetegedést lehetett megelőzni. (Egy gyermek többször is megfertőződhet.) Csecsemők esetében ezer gyermek beoltása átlagosan 558 megbetegedést előzött meg, és ha követő oltást kaptak, akkor 983 megbetegedést - tette hozzá Greenwood. "Ha abból indulunk ki, hogy 2013-ban becslések szerint 198 millió maláriás megbetegedés fordult elő, ez a hatékonysági szint azt jelenti, hogy több millió gyermek megbetegedését lehet megelőzni" - tette hozzá. A GSK múlt év júliusában kérte az engedélyezést az európai gyógyszerészeti ügynökségtől az RTS,S számára, és néhány hónapon belül várja a döntést. Ha megkapja az engedélyt, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete javasolhatja használatát legkorábban idén októberben. MTI 2015. április 26.,

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.