Hírvilág

145-ös lábú pókember

2016. JANUÁR 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

A gekkónál nagyobb állat képtelen lenne tapadós talppárnákkal sima, függőleges felületekre felmászni, ehhez ugyanis lehetetlenül nagy lábakra lenne szüksége - állapították meg kutatók.

David Labonte és munkatársai, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének kutatói 225 mászó állat, köztük rovarok, békák, pókok, gyíkok és emlősök súlyát és talppárnáinak méretét vizsgálták meg.

"Egymástól teljesen különböző állatokat vizsgáltunk - a pók és a gekkó annyira különbözik egymástól, mint az ember a hangyától. De ha a lábukat nézzük, figyelemre méltó talppárnáik hasonlatossága" - állapította meg David Labonte.

A tudósok megfigyelték, hogy a tapadós talppárnák mérete az állat súlyával arányos. Például a gekkók, amelyek a tapadófelületek segítségével mászó legnagyobb állatok a világon, teljes testfelületüknek több mint 200-szor nagyobb felületét használják erre, mint az apró atkák.

Ez korlátozza az ilyen mászási stratégiát használó állat méretét, hiszen a nagyobb élőlényeknek lehetetlenül nagy lábakra lenne szükségük ehhez - áll az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent tanulmányban.

"Minél nagyobb egy állat, annál kisebb a testfelszíne a tömegéhez képest: egy hangya viszonylag nagy testfelülettel és kis tömeggel rendelkezik, míg egy elefánt óriási tömeggel és ahhoz képest lényegesen kisebb testfelszínnel" - fejtette ki Labonte. "Ebből következik, hogy létezik egy mérethatár, amikortól nem alkalmazható a tapadós talppárnás mászás. Mint kiderült, ez a méret a gekkók mérete" - tette hozzá a szakértő.

Ez alapján az embernek a teste 40 százalékát, vagyis elülső testfelülete 80 százalékát borító tapadófelületre lenne szüksége ahhoz, hogy az amerikai képregények és hollywoodi filmek hőséhez, a Pókemberhez hasonló technikával felmásszon egy felhőkarcolóra - mutattak rá a kutatók.

"Ha egy ember úgy szeretne felmászni a falon, mint egy gekkó, lehetetlenül nagy tapadós lábakra lenne szüksége: legalább 145-ös méretűekre" - emelte ki Walter Federle társszerző.

A gekkónál nagyobb állatok a természetben más stratégiákat fejlesztettek ki a mászáshoz, például karmokat és lábujjaikat használják a felszín megragadásához. A kutatók remélik, hogy eredményeik segítenek a természet inspirálta nagyhatású ragasztóanyagok kifejlesztésében.

Forrás: MTI
MTI 2016. január 19., kedd 15:43

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.

Hírvilág

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.