Hírvilág

Folytatódhat a Nemzeti Agykutatási Program

2017. SZEPTEMBER 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

További négy évig folytatódhat a Nemzeti Agykutatási Program (NAP), amely működésének első négy évében számos kiemelkedő eredményt hozott - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke pénteken Pécsen, a program záró konferenciáján. Pálinkás József a magyar felsőoktatás napján a Kodály Központban rendezett tanácskozás megnyitóján közölte: az eddigi 12 milliárd forintos támogatás után az NFKIH 6,5 milliárd forinttal járul hozzá a program folytatásához. Szólt arról is, hogy elkezdődik egy nemzeti kvantumtechnológiai program, amely remélhetően sikeresen összefogja majd az ezen a területen zajló magyarországi kutatásokat. Olyan programokat terveznek továbbá, amelyekben egyszerre van jelen a kutatók közötti verseny és az együttműködés - tette hozzá. Freund Tamás agykutató, a NAP elnöke az eddigi eredmények között megemlítette, hogy új gyógyszerjelölt vegyületeket fedeztek fel az Alzheimer- és a Parkinson-kór gyógyítására, új felfedezést tettek az örökletes Huntington-kór kezeléséhez, hozzájárultak a kognitív zavarok megismeréséhez és több sikeres bionikai kutatást végeztek el. Felidézte: az agykutatási programot az indokolta, hogy 2010-ben Európában 798 milliárd eurót fordítottak idegrendszeri betegségek gyógyítására, kezelésére, ami súlyos gazdasági és szociális teher a társadalomnak, a családoknak; ennél fogva az agykutatás halaszthatatlan politikai feladattá vált. A NAP két alprogramjában négy év alatt 89 új kutató laboratóriumot hoztak létre és jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek, többek között funkcionális MRI-labor készült az MTA Természettudományi Kutató Központjában, humán agyszövetbank és nagyfelbontású EEG-berendezés a Semmelweis Egyetemen, neuro-onkológiai labor a Debreceni Egyetemen vagy neurofiziológiai, biomarker labor a Szegedi Tudományegyetemen- jegyezte meg. A NAP hosszú távú célja, hogy hozzájáruljon a társadalmi kiadások csökkentéséhez, valamint, hogy segítse az egészségipar fenntartható fejlődését - mondta a program elnöke. A 2017 novemberében záruló program keretében az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet vezetésével, tíz kutató intézmény részvételével végeztek agyi folyamatokkal, rendellenességekkel és kezelési-megelőzési eljárásokkal kapcsolatos kutatásokat. Olyan betegségek esetén értek a kezelést, gyógyítást segítő eredményeket, mint a szklerózis multiplex, az autizmus, a skizofrénia vagy az internet-függőségre jellemző agyi elváltozások. A Országos Klinikai Idegtudományi Intézet kutatócsoportja az Alzheimer-kórral jelentkező epilepszia diagnosztizálásában ért el áttörést, amelynek köszönhetően lassítható az kór tüneteinek romlása. A PTE kutatói a mély agyi stimulációval kapcsolatos munkájuk során bebizonyították, hogy a "megfelelően korán" elvégzett mély agyi stimuláció képes a munkaképesség megőrzésére Parkinson-kórban szenvedő betegeknél. Az NFKIH tájékoztatása szerint a négy év alatt négyszáz kutató dolgozott a programban, amelynek keretében 126 kutatói-fejlesztői állást hoztak létre. Forrás: MTI MTI 2017. szeptember 1., péntek 17:11

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Tények és értelmezések az agykutatás terén

A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Egészségpolitika

Egységes és következetes egészségügyi rendszerre van szükség

„Pénzeső volt már az egészségügyben, nem is egyszer, de a rendszerszintű szemlélet hiányában egyik sem hozott hathatós változást. Kaptunk már ekkora forrást, hogy javulhasson az ellátás, és készültek már többször is tervek, 2002-ben és 2006-ban, majd a 2006–2010 közötti periódusban, volt 100 napos terv is, de ezekkel sehova sem jutottunk. El kell dönteni, hogy mit akarunk, de nem felszeletelve intézkedéseket hozni, hanem összességében meghatározni, hogy milyen irányba haladjunk a fekvő-, a járóbeteg- és az alapellátásban, a finanszírozásban és a hatósági egészségügyben, ehhez pedig egy modell kell, ha úgy tetszik vízió, amelyhez konzekvensen tartjuk magunkat” – mondja Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézetének tanára.

Idegtudományok

A Homo sapiens és a pszichoaktív növények közötti kapcsolat

A pszichoaktív növények fogyasztásának az emberré válásban, az emberi kultúra kialakulásában játszott alapvető szerepét mutatják be az Akadémiai Kiadó gondozásában kiadott angol nyelvű folyóirat, a Journal of Psychedelic Studies 2019 végén megjelent különszámának tanulmányai.

Idegtudományok

Emelkedett purinszintek mint az epilepszia biomarkerei

Az epilepsziabetegség és az epilepsziás rohamok diagnosztikája közismerten nehéz feladatot jelent a klinikus számára. Mivel a terápiát közvetlenül befolyásolja, a gyors és pontos diagnózis az akut ellátásban kritikus fontosságú lehet. Az epilepszia diagnózisának arany standardja a részletes anamnézisfelvételen túl a video-EEG-monitorozás, ugyanakkor ez az eljárás idő- és költségigényes, speciális szakértelmet kíván és egy akut helyzetben általában nem kivitelezhető. A görcsrohammal járó betegségek félrediagnosztizálása gyakori, ugyanis az epilepsziás rohamok pusztán a szemiológiára hagyatkozva összetéveszthetők egyéb rohamtípusokkal, mint például a pszichogén nem epilepsziás rohammal (PNER), vagy a konvulzív syncopéval. Ennek köszönhetően nagy az érdeklődés az epilepszia és az epilepsziás rohamok biomarkerei iránt.