hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Támad a H1N1-influenza - így kerülje el!



| |
 

A szakembereket is meglepte, hogy múlt héten egyetlen nap alatt több mint száz diákot döntött ágynak a vírus, amelynek nevét biztosan megtanuljuk: AH1N1.

A hét végén megkezdődött a kiválasztott gyermekek beoltása az újinfluenza (A H1N1) elleni vakcinával. A már beoltott felnőttek esetében vérvétel után azt vizsgálják, hogy huszonegy nappal az oltás után megjelentek-e a vérben azok az immunválaszok, amelyek a kialakult védettséget bizonyítják, vagyis, hatékony-e az oltás.

Mindezt Bujdosó László főorvos, az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézetének vezetője, régiós tisztifőorvos, a Nemzeti Pandémiás Bizottság vezetője mondta el a következőket.

- A várható H1N1 influenzajárványra való felkészülés a terveknek megfelelően folyik. A hónap közepétől az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetben megkezdődik az oltóanyag folyamatos beszállítása és várhatóan október közepétől-végétől oltanak a háziorvosok.
Arra a kérdésre, hogyan kommentálná azokat a kijelentéseket, amelyek háziorvosok egy csoportja tett, miszerint ők nem oltatják magukat, a régiós tisztifőorvos ezt mondta:

- Nem tartom etikusnak sem a kijelentéseket, sem az ilyen hozzáállást, mégpedig azért nem, mert az orvos felelőssége - önmaga és a betegei iránt is - , hogy képes legyen a hozzá fordulókat ellátni, meggyógyítani. A beteggel szemben sem felelős az a magatartás, ha le akarja beszélni a védőoltás felvételéről, hiszen mai ismereteink szerint a hatékony megelőzésnek az oltás az egyetlen biztos módja.
- Ön beolttatta magát?
- Természetesen, az elsők között. Holnap a gyermekeim is megkapják az oltást, mondta Bujdosó doktor.
- Tapasztalt-e valamilyen mellékhatást?
- Semmit az égadta világon, az egyszerű tűszúrás kellemetlensége mellett semmilyen tünet nem jelentkezett. Az oltás teljesen biztonságos, ártalmatlan, steril, azaz élő kórokozót nem, csak elölt vírust tartalmaz. A mostani ellenőrzéseknek az a célja, hogy kimutatható legyen, bebizonyosodjon hatékonysága.
Az oltás után - csakúgy mint a hagyományos influenza elleni vakcina esetében - tíz-tizenöt nap alatt alakul ki a védettség és magas szinten legalább 180 napig tart. A védettség ezután sem szűnik meg teljesen.

Krónikus betegekre veszélyesebb

Azt is megtudtuk, hogy aki átesik a megbetegedésen, feltehetőleg védettséget szerez ellene. Viszont vannak olyan csoportok, például a krónikus betegek, akiknek nem tanácsos erre a fajta védettségre számítani, hiszen náluk többféle szövődmény is felléphet. Ráadásul - s ez nem riogatás - az influenzajárványok sajátossága, hogy a kezdeti szakaszban még enyhébb a betegség lefolyása. Később a vírus megerősödik (netán mutálódik) és ebben az úgynevezett középső szakaszban okozza a legsúlyosabb megbetegedéseket és szövődményeket. A harmadik, leszálló ágban ismét enyhébb a betegség lefolyása.

A megelőzés leghatékonyabb módja - ismétlik a szakemberek - a védőoltás. A szintén rendkívül fontos és szinte nevetségesen egyszerű higiénés rendszabályok betartása csak a járvány terjedését lassítja. A fertőzés kivédésében lényeges, hogy mennyire erős a szervezet immunrendszere. Ugyanakkor itt is van ellentmondás, hiszen a minapi tömeges megbetegedések éppen az egészséges, fiatal diákokat érintették, őket döntötte ágynak egyik napról a másikra a kór - ez is mutatja a vírus szokatlanul nagy fertőzőképességét.

Az újinfluenzával kapcsolatos eljárási rend egyébként változott. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően az egészségügyi erőforrásokat már nem az influenza A(H1N1)v járvány terjedésének lassítására, hanem előrehaladásának követésére, és a betegek megfelelő színvonalú egészségügyi ellátására kell összpontosítani. Miután az új típusú influenza okozta megbetegedések száma augusztusban elérte, illetve meghaladta a 100 esetet, az országos tiszti főorvos módosította a vírus terjedésének nyomon követéséhez szükséges jelentési, adatgyűjtési eljárást - közölte az ÁNTSZ kommunikációs főosztálya. Ennek értelmében augusztus 10-től megszűnt az influenzagyanús megbetegedések egyedi, telefonon történő jelentési kötelezettsége, valamint az ÁNTSZ intézeteinek napi jelentése. A pandémiás influenza A(H1N1) vírus okozta megbetegedések megerősítését szolgáló laboratóriumi vizsgálatokat kizárólag súlyos esetekben végzik el.


Az új típusú - AH1N1- influenza pandémiává, azaz világjárvánnyá válása immár kétségtelen. De ennek bekövetkezését a WHO már évek óta prognosztizálja, tehát az hogy ez bekövetkezik nem volt vitatható, mindössze a pontos idejét nem tudták megjósolni...
Aki influenza tüneteit észleli magán, vagy arra gyanakszik, telefonon vegye fel a kapcsolatot háziorvosával, illetve az ügyelettel.


A háziorvosok arra készülnek, hogy amennyiben ilyen értelmű utasítást kapnak az országos tisztiorvosi hivataltól, a beteget otthonukban kell hogy felkeressék, elkerülendő, hogy az általában zsúfolt rendelőkben az influenzás terjessze a kórt. Amennyiben a beteg tünetei alapján felmerül az influenza megbetegedés gyanúja, a beteg állapotától függően dönt az orvos az otthoni vagy kórházi ápolás szükségességéről. Mivel a vírus nagyon fertőző, ezért előírhatják a védőruházat viselését is.

Ha valaki influenzaszerű tüneteket észlel magán, az orvos utasítása nélkül semmiképpen se kezdjen el szedni antibiotikumot vagy antivirális gyógyszert! Az ilyenkor javasolt higiénés szabályok a következők, tartsák be őket!
*
Köhögéskor vagy tüsszentéskor tartson papírzsebkendőt a szája és az orra elé (ha épp nincs kéznél, akkor is inkább a könyök- hajlatába és ne a tenyerébe köhögjön).
*
Használat után a zsebkendőt dobja a szemétgyűjtőbe.
*
Gyakran mosson kezet meleg vízzel és szappannal, különösen köhögés, tüsszentés, orrfújás és a zsebkendő kidobása után. Ezzel megakadályozhatja, hogy a kezéről a szabad szemmel nem látható kórokozók tárgyakra, felületekre, onnan mások kezére, nyálkahártyájára kerüljenek. Ne érintse a szemét, orrát vagy száját a piszkos kezével!

Forrás. Fejér Megyei Hírlap alapján



Kulcsszavak

újinfluenza, H1N1, vírus, védőoltás, vakcina

Kapcsolódó anyagok

Vízió vagy realitás? Hepatitis C-vírus-mentessé válhat-e Magyarország 2030-ra?

Vírusinfekciók az onkológiai kezelés alatt

Natalizumabkezeléssel szerzett tapasztalataink a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján

A méhnyakrák gyógyszeres prevenciója és terápiája

Ápolói feladatot ellátó dolgozók ismereteinek felmérése Calicivírus okozta fertőzések kórházi halmozódásakor szükséges teendőikről

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Értéktelenségből a társadalmi hasznosság felé, pszichiátriai betegek munkavállalása mint a pszichiátriai rehabilitáció eleme

Akkreditált Pszichiátriai- és Szociális konferencia 2018. szeptember 21. Regisztráció: 8 órától, a program 9: 00 -tól kezdődik és 16.00-ig tart. Budapest Janssen Akadémia Nagyenyed utca 8.

Tovább


MTA - A klímaváltozás miatt volt furcsán forró az idei nyár

Magyarországon ugyan nem dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, egyes alföldi tájakon azonban a megbízható meteorológiai adatgyűjtés kezdete óta sosem volt olyan hosszan tartó hőség, mint most.

Tovább


Talán a világ legősibb sörfőzdéjét találták meg az izraeli Raqefet-barlangban

Már 13 ezer éve létezett a sörfőzés gyakorlata a Földközi-tenger keleti medencéjében, ami ötezer évvel korábbi, mint az Észak-Kínában a sörkészítésről eredetéről talált eddig legősibb bizonyítékok.

Tovább


Veled másokért - kapmányfilm

"Veled másokért" a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kampányfilme

Tovább


Támad a H1N1-influenza - így kerülje el!