Hírvilág

Szívbarát séták Veresegyházon

2019. JÚLIUS 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

Négy év alatt több tucat ember életét menthették meg az „Út az Egészséghez” elnevezésű program eddigi túraösvényei, amelyeknek legújabb állomását Veresegyházon adták át. A veresegyházival együtt immár öt helyen állnak speciális túraösvények a gyógyulásra, egészségük megőrzésére vágyók rendelkezésére, akik közül sokan az életüket köszönhetik a négy évvel ezelőtt elindult kezdeményezésnek. A túraösvényeken rendszeresen tartott gyorsszűrések révén a magukat egészségesnek gondoló túrázók 3 százalékáról derült ki, hogy mielőbbi szakorvosi vizsgálatra szorulnak valamilyen komolyabb kardiovaszkuláris megbetegedés miatt. A szív- és érrendszeri betegségek csak az Európai Unióban 1,9 millió ember halálát okozzák évente, ahogyan – a cukorbetegséggel, a kóros elhízással és ezek következményeivel kiegészülve – Magyarországon is ezek felelősek a halálozások több mint feléért. Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója -- Fotó: Lethenyei László /Veresegyházi Önkormányzat A túraösvények természetesen másra is alkalmasak: a súlyfelesleggel rendelkezőknél lényegesen több esetben jött felszínre olyan enyhébb, műtét nélkül kezelhető probléma a túrázók között, mint például a magas koleszterinszint vagy a magas vérnyomás, köszönhetően a Budapesti Szent Ferenc Kórház megelőzésre és kórházon kívüli rehabilitációra fókuszáló „Út az Egészséghez” programjának. Ennek négy évvel ezelőtti Hárs-hegyi rajtja után egy esztendővel az újpesti Farkaserdőben adtak át túraösvényeket, majd a Miskolc melletti Csanyikvölgy, a Sanofi gyáregységének szomszédsága, aztán a Normafa következett, most pedig Veresegyházon is felfestették az szívalakú túrajelzéseket a legújabb útvonalakra, amelyeken már az átadás napján is sokan sétáltak végig. „A programnak a rehabilitáció mellett a megelőzésben is elvitathatatlan a jelentősége” – fogalmazott az ünnepélyes átadón Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, példaértékűnek nevezve a klasszikus gyógyszeres kezeléstől elrugaszkodó, formabontó kezdeményezést. Pásztor Béla, a város polgármestere szerint a túraösvények révén többet tehetnek egészségük megőrzéséért a helyi lakosok is, akik ezúttal nem csak erdőben, hanem tavak körül sétálhatnak: a rövidebb, 40 perces útvonal az Ivacsi- és az Öreg-tavat érinti, a közepes nehézségűn pedig a Fenyveserdőt és a Pamut-tavat lehet bő egy óra alatt körbejárni. A Sanofi az első perctől szakmai partnerként vesz részt a túraösvény hálózat létrehozásában, Szörényi Beáta, a cég vezérigazgatója az egészség értékére hívta fel a figyelmet: „Az egészség az emberi élet egyik legfontosabb értéke, megőrzése, illetve visszaszerzése közös feladat; az orvos, a megfelelő terápia és a beteg egyformán szükséges hozzá. Az „Út az Egészséghez program” innovatív és holisztikus szemléletével az embert és az egészséget helyezi a középpontba, ami tökéletes összhangban áll a Sanofi értékeivel. Büszke vagyok a Szent Ferenc Kórházzal közösen elért eredményekre, és nagyon örülök, hogy ma Veresegyház lakossága előtt is megnyithatjuk az utat az egészséges életmód felé.” Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az Út az Egészséghez program ötletgazdája kitért arra is, hogy a séták a szűrésben is komoly segítséget jelentenek: az elmúlt években több tucat beteget sikerült kiszűrni a túraútvonalak túralapjai révén. Ezen kívül hasznosak azoknak az orvosoknak is, akik kifejezetten állapotfelmérési céllal küldenek pácienseket a sétára – hamarosan már Vácra, Komáromba, Balatonfüredre és a Kékestetőre is. elitMed.hu 2019.07.11

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Halmozottan hátrányos helyzetű munkahely

A citosztatikumok hatása a szakellátó személyzetre

Hírvilág

Lelki Egészség a Perinatális Időszaktól a Koragyermekkorig

Az Első Európai Regionális Konferenciánkat, amely a Lelki Egészség a Perinatális Időszaktól a Koragyermekkorig - Prevenció és Klinikai Gyakorlat címet viseli, 2019. máj. 8-11. között tartjuk Budapesten.

Hírvilág

Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új szárnyát

A kórház jelenlegi befogadóképességét közel megkétszerező új épületet Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg. A fejlesztés finanszírozása jelentős részben kormányzati forrásból valósult meg, ami önkormányzati, rendi és magántámogatásokkal egészült ki. Ezzel átadásra került az Egészséges Budapestért Program fejlesztéséhez tartozó első új kórházépület.

Idegtudományok

Nyáron a legtöbb az öngyilkosság

Nem támogatják a társadalmi megelőzést, miközben többen lesznek öngyilkosok.

Egészségpolitika

Szocioszomatika

Kapócs Gábort a társadalmi berendezkedésünkből adódó és az egészségállapotunkban kimutatható különbségekről és azok okairól kérdeztük.