hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


H1N1: védekezés szájmaszkkal?



| |
 

A hazai illetékesek is megtesznek mindent, hogy a lakosságot megfelelően felkészítsék az új vírusra. Mindeközben újabb iskolai megbetegedésekről szerzett tudomást az ÁNTSZ.
"A fertőzés csökkentése érdekében a beteg használjon maszkot, és tegyék ezt családtagjai is. A maszk szerepe - miként a sebészorvosé a műtőben - nem az, hogy megvédje a viselőjét, hanem hogy ő ne fertőzhessen meg másokat" - hangsúlyozta már a vírus megjelenésekor Jankovics István, az Országos Epidemiológiai Központ légúti vírus osztályának vezetője.

Hasonló véleményen vannak az egyesült államokbeli egészségügyi szakemberek is, akik a napokban kongatták meg a vészharangot, miszerint az egészségügyi dolgozóknak - főleg azoknak, akik a H1N1-fertőzöttekkel vannak napi kapcsolatban - nagyobb védelmet kell nyújtani az új influenzával szemben. S erre nem elég a jelenleg használatos sebészi maszk, illetve a különféle higiéniai óvintézkedések - számolt be róla a CNN internetes portálja.

A sebészeti maszkokkal amúgy az a gond - mint jelezte a betegségellenőrzési és megelőzési központ (CDC) -, hogy az influenza vírusa kisebb méretű, mint amilyen méretig a maszk képes szűrni. Így a hordozó közegtől függően a kórokozók átjuthatnak rajta, igaz, nem olyan mennyiségben, mint maszk nélkül. A semminél tehát jobb, ráadásul pár száz forintért beszerezhető.

De szerencsére van ennél jobb megoldás, az N9 légzésvédő maszk, amely 95 %-os biztonsággal szűri ki a vírust, mintegy "légmentes zárként funkcionál a száj és az orr előtt." A CNN cikke szerint a tudósok egyelőre nem tudják, milyen mértékben terjed a fetőzés a levegőben, a fizikai éritkezések során, illetve a szennyezett felületek érintésével. Így a kórházi dolgozók számára ez adhatja a legnagyobb védettséget - legalábbis a védőoltás megérkezéséig -, s a tengerentúlon azt fontolgatják, hogy használatát kötelezővé teszik. Egyetlen hátránya, hogy drágább és kevésbé kényelmes, mint a sebészeti maszk. Hézagmentesen kell az arcra illeszteni, hogy hatékony legyen.

Nem árt azonban több stratégiát alkalmazni a fertőzéssel szemben. Gyakran kell például kezet mosni, meleg vízzel és szappannal, különösen köhögés, tüsszentés, orrfújás és a zsebkendő kidobása után. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy a kezünkről a kórokozók tárgyakra, felületekre, onnan mások kezére, nyálkahártyájára kerüljenek. Ne érintsük meg a szemünket, orrunkat vagy szájunkat piszkos kézzel. Továbbá ajánlott a szociális távolságtartás is, mint például az ölelkezés, puszilkodás mellőzése. A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy semmiképpen ne szedjünk antibiotikumot, vagy antivirális gyógyszert az orvos utasítása nélkül.

Itthon szeptember utolsó napjaira meglesz a vakcina forgalomba hozatali engedélye, október első heteiben pedig elkezdődhet a tömeges oltás. Addig kell kibírnunk.

Forrás: CDC, WHO, CNN


Kulcsszavak

újinfluenza, H1N1, járvány

Kapcsolódó anyagok

Hatékony infekciókontroll - kevesebb fertőzés

Az influenza és a bakteriális társfertőzések gyakorisága: összefoglaló és metaanalízis

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Jobb a sejtalapú influenza elleni oltás a tojásban tenyészett vakcináknál

A laboratóriumban tenyésztett sejtekből előállított influenza elleni oltóanyagok legalább ugyanolyan jól beválnak, mint a tojásban tenyésztett vakcinák.

Tovább


Az összes influenza vírustörzs ellen védhet a teszt oltóanyag

Az összes ismert influenza vírustörzs ellen védhet az az oltóanyag, melyet brit kutatók teszteltek sikeresen – számolt be a Guardian című napilap.

Tovább


Romániában a H1N1

A román egészségügyi szervek hétfőn bejelentették, hogy életét vesztette egy H1N1 vírussal fertőzött idős férfi. 2011-ben ez az első sertésinfluenzával összefüggő haláleset az országban.

Tovább


Nem bíznak az emberek az influenza elleni oltásokban

A nemzetközi közösségnek erőteljes bizalmatlansággal kell szembenéznie az influenza elleni védőoltással kapcsolatban – hívta fel a figyelmet Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője.

Tovább


H1N1: védekezés szájmaszkkal?