hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


H1N1-vakcina: Tessék választani!



| |
 

Az EU már két cég vakcinájára rábólintott. A napokban egy svájci és egy brit cég kapott engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől, hogy az unió bármely országában árulhassa az új influenza elleni oltóanyagát.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szerint a két gyógyszercég ezért Magyarországon is forgalomba hozhatja H1N1 elleni vakcináját, mert ha az EU már zöld utat adott egy oltóanyagnak, akkor azt az intézet is elfogadja - mondta Szepezdi Zsuzsanna főigazgató. A svájci Novartistól már több ország is rendelt vakcinát, például Spanyolország, Görögország, Franciaország, Hollandia és az Egyesült Államok is. A cég szóvivője az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy az év végére akár százmillió oltóanyagot is elő tudnak állítani. Eric Althoff hozzátette, hogy a vakcinát 10-15 dollárért, vagyis 2-3 ezer forintért árulják, de egyelőre csak rendelésre gyártanak belőle.

A céget a magyar hatóságoknak, a magyar kormánynak kell megkeresnie, ezután ad ajánlatot arról, hogy mennyibe kerülne a gyógyszer, és mikorra tud szállítani. A cég azt állítja, oltóanyaga a tesztek szerint 90 %-ban hatékony. A másik cég, a GlaxoSmithKline oltóanyaga az átlagnál hatékonyabb, és 10 euróért, vagyis 2700 forintért árulják - mondta el a 180 percben vállalat igazgatója. Leitner György ugyanakkor azt mondta, a magyar egészségügyi kormányzat egyértelműen kifejtette azt a szándékát, hogy a hazai oltóanyaggal kívánja beoltani a lakosságot.

A szakember úgy látja, hogy vakcinájukra lenne ugyan kereslet Magyarországon is, de nem számol azzal, hogy a következő 12-18 hónapban az megjelenik a magyar patikákban. Magyarország egy másik fajta vakcina mellett tette le a voksát, ezért nem várható, hogy itt közforgalomban megjelenik.

Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályán az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondták, nem értik, miért kellene egy külföldi cégtől rendelni, mikor gyárt oltóanyagot egy magyar vállalat is. Az ÁNTSZ igazgatója örülne, ha más gyártók termékei is a polcra kerülnének, de Falus Ferenc szerint nincs olyan oltóanyag, amely az átlagos 70-80 %-nál hatékonyabb lenne, ha pedig mégis van ilyen, arra bizonyítékot szeretne látni.

A külföldi oltóanyagokat a gyógyszer nagykereskedések vásárolják a gyártótól, és ők árulják a patikáknak. Az egyik legnagyobb ilyen cég marketingosztályán azt mondták, ha uniós engedélye van egy külföldi oltóanyagnak, elérhető, hozzáférhető és törzskönyvezett, ahogy a két cégé, akkor rendelnek belőle, és árulni fogják a patikáknak, de ehhez még több hónapra van szüksége a gyártóknak és a kereskedőknek is. Így ha a magyar hatóságok sem látják akadályát annak, hogy külföldi oltóanyagot áruljanak a gyógyszertárakban, akkor az év végén akár több vakcinából is választhat már a vásárló.

Forrás: MR1

Kulcsszavak

H1N1-influenza, vakcina, vírus, járvány, oltóanyag

Kapcsolódó anyagok

Natalizumabkezeléssel szerzett tapasztalataink a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján

A méhnyakrák gyógyszeres prevenciója és terápiája

Ápolói feladatot ellátó dolgozók ismereteinek felmérése Calicivírus okozta fertőzések kórházi halmozódásakor szükséges teendőikről

A verruca vulgaris kezelése konzervatív és krioterápia kombinálásával

Az influenza és a bakteriális társfertőzések gyakorisága: összefoglaló és metaanalízis

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Jobb a sejtalapú influenza elleni oltás a tojásban tenyészett vakcináknál

A laboratóriumban tenyésztett sejtekből előállított influenza elleni oltóanyagok legalább ugyanolyan jól beválnak, mint a tojásban tenyésztett vakcinák.

Tovább


Az összes influenza vírustörzs ellen védhet a teszt oltóanyag

Az összes ismert influenza vírustörzs ellen védhet az az oltóanyag, melyet brit kutatók teszteltek sikeresen – számolt be a Guardian című napilap.

Tovább


Romániában a H1N1

A román egészségügyi szervek hétfőn bejelentették, hogy életét vesztette egy H1N1 vírussal fertőzött idős férfi. 2011-ben ez az első sertésinfluenzával összefüggő haláleset az országban.

Tovább


Nem bíznak az emberek az influenza elleni oltásokban

A nemzetközi közösségnek erőteljes bizalmatlansággal kell szembenéznie az influenza elleni védőoltással kapcsolatban – hívta fel a figyelmet Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője.

Tovább


H1N1-vakcina: Tessék választani!