Klinikum

Kongresszusi visszhang

2013. DECEMBER 21.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az MRE-Gyermekreumatológiai Szekciójának XXIV. Tudományos Ülésén már annak a ténynek a felismerése, átélése is mellbevágó volt, hogy milyen szörnyű betegségek érintik az egészen kicsi gyerekeket is. Különösen nagy hatással volt rám, hogy az előadásokat milyen magas szinten tartották meg az elismert szaktekintélyek. Ráadásul érződött, hogy mindegyikük előadásából sugárzott a jobbító szándék, a gyerekek gyógyításának elkötelezett szándéka. Nem egyszerűen precíz, rideg szakmai anyagokat hallottunk, hanem a különleges eseteken keresztül bemutatott gyógyító akarat megnyilvánulásait. Nagyon szépen megfigyelhető volt, hogy a különböző szakterületek hogyan tudnak egymást támogatva dolgozni a közös célért. Ez a fajta magatartás példaértékű lehet más szakterületek számára is. Itt még egy kívülálló is érezhette volna, hogy mindannyian mennyire fontosnak érzik a gyerekek gyógyítását; mindezt belső meggyőződés által hajtva, a felnövekvő következő generáció egészsége érdekében. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindezt a helyszínen teljes egészében végighallgathattam. Egy résztvevő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A biológiai terápiák immunogenitásának klinikai jelentősége a tumornekrózis-faktor-alfa-gátlók kapcsán

A biológiai terápiák új korszakot nyitottak a reumatológiában. Átütő lehetőséget és sikert jelentenek számos gyulladásos reumás betegségben mint a rheumatoid arthritis, spondylarthritisek, juvenilis idiopathiás arthritis, arhritis psoriatica – kezelésében csakúgy, mint más immun patogenezisű kórképben.

Klinikum

Gyermekreumatológiai panaszok, tünetek értékelése szakdolgozói szemmel - A Figyelő 2015;2

SZABÓ Brigitta

A betegelőjegyzést végző szakdolgozó felelőssége nagy, mivel a beteg, illetve a szülő elmondása alapján kell döntenie az ellátandó eset sürgősségéről. A bemutatott célzott kérdésekkel nagy biztonsággal eldönthető, hogy melyik beteg igényel soron kívüli ellátást és ki az, aki kivárhatja a szokásos előjegyzési időt.

Klinikum

Hasonlóságok és különbségek felnőtt és gyermekkori psoriasisban és arthritis psoriaticaban

A felnőttkori AP-t a szeronegatív spondarthritisek családjába, a gyermekkori-t a juvenilis idiopathiás arthritisek (JIA) közé soroljuk.

Klinikum

Betegség kimeneteli vizsgálat felnőtt JIA-s betegek körében

A jelenlegi terápiás protokollok már lehetővé teszik a klinikailag inaktív betegség elérését betegek nagy részében, a jó állapot fenntartásához azonban a betegek gyakran hosszú ideig kapnak egy vagy akár többféle gyógyszeres kezelést és egyre többen éveken át biológiai terápiát.

Klinikum

A Clipper Study Margójára

Az etanercept egy rekombináns humán TNF-receptor fúziós protein, amely kompetitív módon gátolja a TNFα sejtfelszíni receptorhoz való kötődését. Az etanerceptterápia hossza nem meghatározható, de a teljes remisszió elérését követően 12-24 hónapig javasolt a kezelés folytatása.