hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Visconti gyermekei


Visconti gyermekei

| |
 

1976. március 17.-én hunyt el Luchino Visconti olasz filmrendező.

Kevés művész mondhatja el magáról, hogy alkotása stílusteremtő erővel bír, s minden gyöngéjük ellenére minden bizonnyal azok a művek a legemlékezetesebb darabok a művészetekben, melyek egy-egy új irányt nyitnak a kultúra mezejében, jelentőségük épp úttörő voltukban rejlik.

Ilyen műalkotás Visconti 1943-as Megszállottsága is, mely megjelenésével a fasiszta cenzúra tiltása ellenére is kiszabadította a palackból a neorealizmus szellemét.

A Megszállottság Visconti első rendezése, melynek kópiáit csak nagy nehézségek árán sikerült megmentenie a megsemmisítéstől, a művet a maga korában mindössze egyszer vetítették. James Cain A postás mindig kétszer csenget című regényét vitte filmre a rendező, és a történetet a sivár Pó-síkságra ültette át, a tájat és az embereket nagy láttató erővel megjelenítve.

Visconti az általa útjára bocsátott új stílus, a neorealizmus leghíresebb képviselője volt, bár a Megszállottságra előfutárként tekintenek, s csupán a később rendezett Vihar előtt című filmjével vált valóban neorealista filmművészet eszköztárát tudatosan alkalmazó kiemelkedő alkotóvá. E műve minden kétséget kizárólag az irányzat legjelentősebb darabja, s ez munkamódszerét tekintve nem is olyan különleges. A filmben szereplő, a maffia ellen a megélhetésükért küzdő halászokat amatőr szereplők játsszák, akik a különböző szituációkban saját életüknek megfelelően improvizálnak a vásznon.

A neorealizmus mint műfaji megújulás az 1940-es években bontakozott ki a filmművészetben; húsz év fasizmus után az alkotók új utakat keresve megkísérelték az elszakadást az ideologikus kötöttségektől, s a műtermi közegbe ágyazott művi filmvilágtól.
E művek a nemzeti és kulturális identitáskeresést szolgálták, a helyszíni felvételek, a természetes fény, az úgynevezett egyszerű emberek, az alsóbb néposztályok valóságának megjelenítése átélhetőbb emberi viszonyokat állított a nézők elé, és hogy mélyebb összefüggésekre világított rá a személyes lelki fejlődés, az egyén és társadalom kapcsolata terén, hiteles, dokumentarista módszerekkel.

Milyen különös, hogy mindennek egyik kiemelkedő alkotója épp egy arisztokrata, Don Luchino Visconti di Modrone, Lonate Pozzolo hercege régi milánói család sarja, kinek felmenői között olyan nevek találhatók, mint maga Nagy Károly. Felmenői Milánóban a német császárok helytartói voltak. A művész neveltetésére jellemző volt, hogy házukban olyan nagyságok fordultak meg, mint Puccini, Toscanini, vagy az író, D’Annunzio. Harminc éves korában költözött Párizsba, ahol Jean Renoir filmrendező munkatársa lett, és kiváló művészek társaságában csiszolódott szemlélete.

Visconti munkássága, melyet a hatvanas évektől kezdve alapjaiban támadtak, kiterjedt az opera műfajára is, de színpadi szerzőként is jelentőset alkotott. Nyíltan vállalta homoszexualitását, mely egy mellékszereplő alakjában már a Megszállottság című filmben is föllelhető, csakúgy, mint további műveiben. Például az Elátkozottak Martin szerepében, aki aberrációi és homoszexualitása miatt a nácik játékszerévé válik, vagy utolsó előtti filmjének főhőse, Ludwig, a homoszecuális bajor király II. Lajos alakja.
Műveinek későbbi jellegzetes motívumai például az erkölcsi értékek válsága, a bűn és bűnhődés kérdésköre, s a család széthullása.

Olyan művek fűződnek még Visconti nevéhez, mint a híres családtörténet, a Rocco és fivérei, az amerikai forgalmazó által megvágott, s ezáltal illusztrációvá váló, színpadias mű, A párduc, és a Thomas Mann novella alapján rendezett csodálatos Halál Velencében, melynek rendkívüli kidolgozottságát és artisztikumát talán egy későbbi filmje sem tudta felülmúlni, még ha átütő erejét több kritikus meg is kérdőjelezte.
Munkássága körül hangos volt a csatazaj, ez mára halkulni látszik. Visconti nem váltotta meg a világot, nem volt dekadens, kiváló útmutatót adott a dekadencia szomorú értelmezéséhez.


NZs.
2013. 03. 18.

Kapcsolódó anyagok

Twitter használatába a gyógyszerészi oktatás

Dénes Tamás: El kell döntenünk, mennyire fontos a magyar társadalomnak az egészségügy

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Tovább


„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.

Tovább


Egy közös történet: Az Olaszliszkai

Egy színházi előadás arról, hogy miért érzi valaki annyira reménytelennek az életet ebben a pillanatban Magyarországon, hogy véget vessen az életének. És bár ez nem lehetett az alkotók szándéka, de egy előadás arról, hogy miért lett öngyilkos Borbély Szilárd.

Tovább


Tényeken innen és túl -- személyes gondolatok

A tavalyi év szava az angol Oxford szótár szerkesztősége szerint nemzetközi szinten a „post-truth” kifejezés volt. A német nyelvészeti társaság, a Gesellschaft für deutsche Sprache pedig a „postfaktisch”-t választotta. Az angol kifejezés jelentése: igazság utáni, a németé: tények utáni.

Tovább


Visconti gyermekei