Talán nem olyan közismert, hogy Fekete István nemcsak gyerekkönyveket írt. Nem csak a sajátosan kidolgozott állatnyelv, a fantáziadús állatnevek és gesztusok leíróművészeként jeleskedett. Habár abban is páratlan fantáziával és természetismerettel nyűgöz le bennünket. minden gyerek számára átélhető ez belülről ismert világ, az állatok gesztusnyelve. Csám, a disznó, Paták, a ló, Kiő, az ölyv, és Zu, a bogár nyelve, gesztusai. Fekete István úgy ismerjük, mint a Vuk, a Lutra, a Bogáncs, a Tüskevár szerzőjét. Holott a „felnőtt irodalom” szerzőjeként is sikeres volt, korának jelentős népi írójaként tartották számon, a világháború előtt, a Mikszáth, Móra, Gárdonyi vonulathoz tartozik, megállta helyét forgatókönyvíróként is, és persze választott hivatása szerint, gyakorlati embernek, gazdatisztnek sem volt utolsó. Gyermekkora korántsem volt felhőtlen. Élete két szélsőség közé kifeszítve zajlott, családjának nőtagjai gyöngéd szeretettel vették körül, tanítómester apja pedig rideg szigorral nevelte. Így írt erről: "Sokáig azt hittem, talán nem is szeret engem; soha meg nem csókolt, csak nagyon későn, akkor már erre kevés időnk volt. … Néha-most már a kegyelet és a végtelenségbe hulló szeretet szavával mondom – majdnem gyűlöltem apámat." Az elemi első négy osztályát abban az iskolában végezte, ahol apja, Fekete Árpád volt az igazgató. Másutt viszont így: „Hálás vagyok érte, hogy hagytak gyereknek lenni! Nem oktattak, nem neveltek, nem irányítottak úton-útfélen és minden pillanatban. Hagytak annak lenni, aki vagyok, aki leszek. A család a negyedik elemi után Kaposvárra költözik, és az itteni gimnázium elvárásai a kisfiú számára túl nagy falatnak bizonyulnak. Addig bukdácsol, amíg át nem íratják a polgári fiúiskolába. Később hadiérettségit tesz, és besorozzák, a Monarchia seregének összeomlásáig káplárként szolgál. 1924-ben jut be Magyarórvárra, a gazdasági akadémiára, s innen töretlen az útja a természetrajz, a gazdálkodás felé. Frissen szerzett diplomával nekiindul az életnek, Bakócán, Mailáth György gróf birtokán dolgozik. Gazdatisztként nap mint nap bejárván az uradalmat, erős benyomásokat, írói alapanyagot lel, körültekintően és figyelmesen dolgozik, tehetséges abban is, életismeretből jeles. 1929. december 12-én nősül meg, felesége, egy orvos lánya, s a fiatal pár továbbköltözik Nirnsee Ferenc birtokára. A neves a neves Afrika-vadász író és lapszerkesztő, Kittenberger Kálmán fedezi fel, hogy született íróval van dolgunk és barátságával is kitüntetve a Nimród című lep állandó szerzőijévé szervezi be, s bíztatja a további alkotásra. 1936-ban kap nagyobb nyilvánosságot tehetsége. A Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatot hirdetett, s az ő műve, A koppányi aga testamentuma megnyeri a pályázatot. Következő kisregénye a Csí, melynek szereplői madarak, 1940-ben jelent meg. 1940-ben a Kisfaludy Társaság soraiba választja, Hajnalodik című drámáját telt házakkal játsszák, és Bánki Viktor filmrendező felkérésére forgatókönyvet ír, dr. Kovács István címmel. Az ötvenes években meghurcoltatásnak van kitéve, és művei indexre kerülnek, ekkor fűzi szorosabbra az Új Ember és a vigília című lap a szálakat. A hívők számára kedves témákat dolgoz fel, hagyományos stílusú elbeszéléseiben morális dilemmákat jelenít meg. „A Teremtő szent tenyeréből amikor elröppentek a levegő madarai, bizonyára mindegyik parancsot kapott, hogy mit csináljon a földi világban. Ők csak ahhoz tartják magukat, és inkább visszatérnek abba a másik világba, semhogy megszegjék az örök parancsot, mely ellen nem lázadt fel soha egyetlen teremtett lény sem, csak a teremtés mind halványabban ragyogó koronája - az ember.” A jég csak 55-ben törik meg, és 1960-ban a Tüskevárért József Attila díjjal tüntetik ki. 1970. június 23.-án halt meg. „Nem szerettem a rosszat továbbadni, mert - úgy éreztem - akkor nem nyugszik meg, és hánytorgatásában tovább romlik és tovább ront” – írta, s hát igen, egyike ő a világ nagy vigasztalóinak. NZS 2014. 06,20.