Thomas Mann az 1937-es év januárjában utazott Budapestre, az akkor már Nobel-díjas író felolvasást és előadást tartott. József Attila ez alkalomból köszöntő verset írt – szeretett és tudott is megrendelésre írni –, ám hiába készült fölolvasni a művet, a szervezők, az ügyészség a vers utolsó sora miatt "Fehérek közt egy európait" megtiltották megjelenését. József Attila ekkor még enyhén szólva sem volt ünnepelt költő, a nemzeti kánon tagja, legfeljebb ígéretes tehetség, kritikus és vibráló viselkedése miatt mindenünnen renitens, kihulló alak. Habár azt mindenki elismerte, hogy irodalomelméleti munkássága és ismeretei is jelentősek, József Attila irodalomkoncepciója rendkívül modern: a művészetnek eszerint kommunikációképesnek kell lennie a legkülönbözőbb társadalmi rétegekkel. E versében korának nagy művésze, egyfajta atya, aki az európai humanizmus képviselője, s az ő bemutatása kapcsán erős vonásokkal rajzolt látleletet ad a kor betegségeiről Maga Thomas Mann is így nyilatkozik: "az írónak mindenhez köze van, ami az emberre tartozik", és "a politika éppúgy hozzátartozik az emberhez, mint az esztétikum vagy a szerelem". Thomas Mann így ír Európa vigyázz! című művében, mely majd a könyvégetés áldozatául esik: „Kétségtelen, a szükség gondolkodni tanít ( ), csak az a kérdés, hogyan. Láttuk, mi történik, ha nyomorúságba süllyedt, lecsúszott, ínségtől feldúlt és ressentiment-nal teli középosztálybeli és alsóbb középosztálybeli tömegek gondolkodni és misztikát űzni kezdenek. ( ) Mint ahogy azonban a szellem-ellenes szellem mindig szellem kénytelen maradni, ugyanúgy alacsonyrendű sarja, az okoskodó tömeg-ember sem boldogulhat szellem és gondolkodás nélkül. Hiszen beszél, bölcselkedik és ír, de megnyilatkozásai nem egyebek, mint a szellem elfuserálása, filléres intellektualizmus. A levegő tele van kontárian izgatott tömeggondolkodással. Romlott irodalom kigőzölgése fertőzte meg az országot, s teszi lehetetlenné a légzést. Az ész ellen bölcselkedő tömegember kizárólag a maga számára bitorolja a gondolkodás, beszéd és írás jogát, mindenki másnak befogta a száját, és nem tartva többé ellentmondástól, előjogait úgy használja, hogy az ember se lát, se hall többé, és kedve volna elátkozni a liberális demokráciát, amely mindenkit írni-olvasni tanított. Az embernek az az érzése, hogy ez az aljas visszaélés magát a gondolatot és a szót is örökre megbecstelenítette. Egy siralmasan túlfűtött negyedműveltség gátlástalanul szórja a maga ál-felismeréseit és gonosz elméleteit, mystagog zagyvaságait és évezredes igényű szemérmetlen döntéseit, s egy részben megfélemlített, részben pedig szégyenletesen rokonszenvező tudomány csak gyengén, csak aggodalmasan mer hangoztatni egy-egy halk ellenvéleményt. Nem kell sokáig várnunk, s e bölcseletnek csakhamar mindenütt ölébe hull a hatalom "eszméi" érvényesítésére és arra, hogy vakmerően és erőszakosan történelemmé váljon. Olyan is lesz ez a történelem. ( ) az erőszakon kívül a kispolgár csak a hazugságban hisz, s ebben talán még forróbb hittel, mint amabban. Az európai eszmék közül, amelyeket, hála felemelkedésének, végképp levitézlettnek tart: az igazság, a szabadság, az igazságosság közül számára az igazság a leggyűlöltebb, legképtelenebb. A "mítoszt" teszi helyére: műveltségi szótárában ez a szó éppen olyan feltűnő szerepet játszik, mint a "hősies". Ha pontosan megvizsgáljuk, mit ért rajta, kiderül, hogy valamit, amiben az igazság és csalás közti különbség megszűnik.” Óh bárcsak ne lenne már aktuális a szöveg, s a vers is ne lenne olyan sokatmondó ma is! Másutt ezt írta: "Korunk termelte ki azt a különös, torz jelenséget, hogy az együgyűek tömeggyülekezete beteges elragadtatással ujjongott az emberi jogok eltörlésén, amelyet valaki hangszórón hirdetett az emelvényről." József Attila Thomas Mann üdvözlése Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" - (igy nem szökik rá hirtelen az éj) s mig kis szive nagyon szorongva dobban, tán ő se tudja, mit is kiván jobban, a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj. Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van. Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, hadd lássunk át magunkon itt ez estén. Párnás szavadon át nem üt a zaj - mesélj arról, mi a szép, mi a baj, emelvén szivünk a gyásztól a vágyig. Most temettük el szegény Kosztolányit s az emberségen, mint rajta a rák, nem egy szörny-állam iszonyata rág s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék, fő-e uj méreg, mely közénk hatol - meddig lesz hely, hol fölolvashatol?... Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők - szabadok, kedvesek - s mind ember, mert az egyre kevesebb... Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait. NZS