TARTALOM

 VISSZA

 


Színházi társasjáték a mélyszegénységről


Színházi társasjáték a mélyszegénységről

| |
 

Öt évvel ezelőtt készült el az a színdarab – a Szociopoly – amely műfajában és eszközeiben jelentősen eltér a színház eddigi fogalmi kereteitől, amelyet készítői „interaktív színházi társasjáték”-nak neveztek el. Herczog Noémi színikritikus szerint ez az egyik leginvenciózusabb forma az elmúlt tíz év magyar színházában.

Mi az a Szociopoly?

Tíz évvel ezelőtt Fodor Kata szociális munkással együtt készítettük el a Szociopolyt, egy táblás társasjátékot, amely a mindenki által ismert „Gazdálkodj okosan” játék mintájára készült, de annak éppen a fordítottja. A Szociopolyban a játékosok nagyon szegények, egy észak-magyarországi kistelepülésen élnek, jövedelmük segélyekből, alkalmi munkalehetőségekből tevődik össze, és a játék célja, hogy a játékosoknak ilyen bevételekből túl kell élniük egy hónapot. Mindenki kipróbálhatja, hogy ő milyen döntést hozna, ha ebben az élethelyzetben kellene „gazdálkodnia”. A játék talán legfontosabb jellemzője, hogy bevételek és kiadások összegei és az esélyek valóságosak, így a játékbeli sikerünk vagy kudarcunk azonnal egy tágabb és realisztikus térben értelmeződik.

A játékmezők, amelyekre kockadobásokkal kerülnek a játékosok, valóságos helyzetek, amelyek megoldásáról a játékosok döntéseket hozhatnak: kifizetik-e a villanyszámlájukat, vásárolnak-e hitelre a helyi kisboltban, költenek-e kezelésre, ha megbetegednek, dolgoznak-e feketén, vagy ragaszkodnak a bejelentett munkához, elmennek-e az uzsoráshoz, ha elfogyott a pénzük stb.

A társasjátékból 2014-ben készült el a színházi előadás Fábián Gábor rendezésében, a Szputnyik Hajózási Társaság elnevezésű alternatív színházi műhely és a Gyerekesély Egyesület koprodukciójában. (A Szputnyik Hajózási Társság 2015-ben megszűnt, a Szociopolyt ezután a társulat tagjaiból alakult Mentőcsónak Egység vitte tovább.) A darabban 10-15 nézőből álló csapatoknak, akik négy tagú családokat – szülők és két gyermek – képviselnek, egy hónapig kell megélniük a fenti forrásokból. A hónap napjait jelző táblán haladnak, miközben színészek mutatják be rövid jelenetek keretében a falu nevezetesebb lakóit: az uzsorást, a rendőrt, a polgármestert. A színészek közvetlenül meg is szólítják a nézőket, akiknek döntéseket kell hozniuk kiadásaikról és bevételeikről, és az egyes élethelyzetek megoldásáról.


Csak ne szóljon hozzám senki!

A darabot öt éve sikerrel játsszuk, több mint kétszáz előadást tartottunk már diákoknak és felnőtteknek, laikusoknak és szakembereknek, a VIII. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Biennálén pedig elnyertük a legjobb előadásnak járó Üveghegy-díjat. A darab sikeres, miközben a téma – a mélyszegénység – nem tűnik túl vonzónak, az interaktivitástól pedig a nézők többsége idegenkedik. A Szputnyik egyik korábbi vezetője, Tóth Péter így írt a darab megszületéséről: „Én nem szeretem az úgynevezett „interaktív” előadásokat. Nagyon nem. Feszélyez, nem érzem magam jól, zavar. Amikor elkezdtük próbálni a Szociopolyt, már volt bennem egy előítélet, még úgy is, hogy ez „saját gyerek”, mi hozzuk létre. Úgyhogy kettős érzés volt bennem, ami abban a pillanatban elmúlt, amikor belefeledkeztem a játékba. Máshol nem tapasztaltam ezt, kizárólag ennél az előadásnál.”

A darab lényege a bevonódás, az interakció – és ezt a keserű pirulát a játék ostyája teszi elfogadhatóvá. Szerepelni senki sem akar – de játszani mindenki szeret. A hátsó sorokban ülő nézők néhány perc után előrejönnek, és szeretnék befolyásolni a csapat döntéseit, érvelnek: mondjuk amellett, hogy a rövidlátó gyereknek akkor is vegyenek szemüveget, ha bizonytalan, hogy ezután marad-e pénzük bevásárolni (vagy fordítva). Jászay Tamás színikritikus így nyilatkozott a darabról: „Jobban szeretem, ha engem nézőként békén hagynak a színházban. Ásatag kritikusi reflex: bemegy, ül, néz, gondol, hazamegy, ír. A Szociopoly hatékonyan bombázza szét ezt a modellt, amikor tudatosítja bennem, hogy itt nincs „csak” néző. Azonnal beszippant és magával ragad a dolog; zavartan veszem észre (hál’ istennek nemcsak magamon), hogy mindennél jobban akarom a továbbjutást, legyőzni a többieket, nyerni és büszkén felállni.”

Egyetemi oktatóként tudom, hogy a hallgatóság mindig kész megoldásokra vár, és nagyon nehéz elérni, hogy egy problémáról valaki hajlandó legyen elgondolkodni. A Szociopoly azért izgalmas darab (vagy társadalmi kísérlet), mert itt minden este ez történik. Ráadásul a nézők által kidolgozott megoldások rendre eltérnek a saját polgári életükben természetesnek tűnő reakcióktól. „Azon remegtem, kap-e a csapatunk egy ezresnél picit többet is, ha aláírjuk a velejéig gazember polgármester kopogtató céduláját, vagy hogy a fiam megfelelően alázatos hangnemben jelentkezzen kapálni, nehogy arrogánsnak tűnő stílusa miatt ne ő kapja aznap a munkát.” (Bombera Krisztina)

„A játékostársaimmal veszítettem, nem is keveset, tulajdonképpen két óra alatt tönkrement a játékbeli életünk, és két óra alatt sokkal jobban megértettük a mélyszegénység fojtó légkörét, mint bármilyen részletes tanulmány elolvasása után.” (Till Attila). Egy szociális szakember így fakadt ki a Szociopoly után: „el sem hiszem, hogy szerencsejátékoztam!”


Jobb is, hogy maga nem ment védőnőnek!

Ennyiből talán érzékelhető, hogyan is épül fel a Szociopoly. Ebben a játékban persze mindent pénzre fordítunk: a gyerekek iskolai előrejutása itt attól függ, hogy a család ki tudja-e (ki akarja-e) fizetni azokat a kiadásokat, amelyek az iskoláztatás során felmerülnek, az egészséges életmód biztosítása vagy a játékosok orvosi kezelése is anyagi nehézségként jelenik meg a játékban. A játék során azonban egyértelművé válik: itt emberi életekről van szó, nem csupán pénzről. A zseniális színészek jelenetről jelenetre nyilvánvalóvá teszik, hogy azok, akik segíthetnék a nehéz helyzetbe került családokat, nem rendelkeznek ehhez elegendő erőforrással, túlterheltek, alulfizetettek – és nem ritkán alkalmatlanok is a segítségre.

Az Egyesületünkben terepmunkánk során gyakorta találkozunk ilyen véleményekkel: „Nagyon nehéz objektívnek maradni, nagyon nehéz volt bemenni a szülőkhöz és nem leüvölteni a fejüket mert itt tartunk, ahol tartunk. És nehezen fogom viselni azt, hogy ha az a gyerek visszakerül családba márpedig úgy néz ki, hogy igen. Mert a szülők összeszedték magukat és fel tudnak mutatni egy kifestett szobát, van babaágy, kiskád, van minden…Rengeteg gyereket elvitethetnénk, ha akarnánk. Nem vitetjük el, mert mélyszegénységért amúgy se emelünk ki gyereket a családból. Azért előfordul, de ott már tényleg olyan tényezők vannak, mint az éhezés, meg már annyira borzalmas higiéniás körülmények között van a gyerek, hogy azt látjuk, jónak, hogy ha nem otthon nő fel.”

Nemrégiben egy vidéki városban játszottuk a darabot, a közönség soraiban a helyi szociális munkások, egészségügyi dolgozók pedagógusok foglaltak helyet. Az első jelenetek egyikében a nézők családját meglátogatta a darabbeli védőnő, aki megrettent az ott tapasztalt viszonyoktól (miután az egyik néző fejét megsimogatta, sietve le is fertőtlenítette a kezét). Majd meglehetős határozottsággal a nézők tudomására hozta, hogy a csecsemő a családban krízishelyzetben van (anyatej híján cukros vízzel táplálják), és ha most nem vesznek neki tápszert, a gyereket elveszik tőlük, és intézetbe kerül. Ekkor az egyik néző – a helyi védőnő – valódi felháborodással a színészre támadt: ilyet nem tehet, és jobb is, hogy színésznek ment, nem pedig védőnőnek. Ezt az élményt, ezt a fordított optikát szeretnénk megmutatni mindenkinek a Szociopolyval.


Akikkel játszunk

A Szociopolyval sokféle közösségben játszottunk már, az elmúlt évadban azonban látványosan sok meghívást kaptunk olyan intézményekből, ahol egészségügyi szakemberek dolgoznak vagy tanulnak. Külön említést érdemel a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja, akikkel több projektben is együttműködtünk. Az orvostanhallgatók, védőnők, az egészségnevelés területén dolgozó kollégák érzékenyítésének, a szegénységről való közös gondolkodásnak a fontosságát az erősíti fel, hogy ebben a társadalmi csoportban a születéskor várható átlagos élettartam 10-15 évvel rövidebb a hazai átlagnál. Az országnak ezeken a vidékein lehet a legnehezebben szakembert találni, az itt dolgozó orvosok, gyerekorvosok, védőnők túlterheltsége végletesen megnőtt, a szegénységben élő családok hozzáférése a megfelelő színvonalú ellátáshoz jelentősen lecsökkent. És bár a probléma megoldása mindenképpen komplex kormányzati intézkedések meghozatalát igényli, fontosnak tartjuk, hogy az itt élő közösségek, az itt dolgozó szakemberek és az egész társadalom szolidárisabbá váljon azokkal a családokkal, emberekkel, akik minden nap a Szociopoly megoldhatatlannak tűnő nehézségei között élnek.

Bass László
2019. július 8.


Kulcsszavak

mélyszegénység, színház, interkatív, ELTE, SE

Kapcsolódó anyagok

Színházi társasjáték a mélyszegénységről

Káros a gyulladásos markerek túlhasználata

Célvérnyomás-tartomány és kettős renin-angiotenzinaldoszteron rendszer gátlása krónikus vesebetegségben

Nefrológia

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

What the Future?

Tim O’Reilly évtizedek óta a techvilág egyik meghatározó kulcsfigurája, a nyílt forráskódú mozgalom meghatározó szereplője, a róla elnevezett kiadóvállalatának alapítója. A hetvenes években kezdett foglalkozni a technológia írások készítésével, az első sorból nézte végig és alakította az Internet elindulását. 1992-ben az akkori Internet katalógusának összeállításával az induló mozgalom egyik központi alakjává vált.

Tovább


Az élő város

Eberhard Straub könyve a városok történetét, az egymásra rakódott, és ugyanakkor dinamikusan változó legfontosabb kultúraformáló tényezők mentén mutatja be. Miközben áttekintést ad az európai városok fejlődésének legfontosabb narratív kereteiről, felvázolja az életmódokat és széles ecsetvonásokkal azok társadalompolitikai kontextusát.

Tovább


A megtartó forma

Nagy Bernadette kettős életet él. Dettiként évtizedekig az Írók Boltja művészeti vezetője volt, a mai napig tulajdonosa, Nadeként pedig 2004. óta készít geometrikus absztrakt stílusú digitális képeket, amelyeket időnként fotókkal párosít, így például Kassák, Bartók, Hitchcock arcképével, vagy Caravaggio, Schöffer művével. Monokróm festményeket is alkot. Rendszeresen részt vesz a MET csoportos kiállításain és az Arnolfini Mini Mail Art online tárlatain. Legutóbb a Nyitott Műhelyben láthattuk 108 színfogó című kiállítását.

Tovább


Húshorizontok dicsfényben

Filp Csaba képzőművész alkotói és akadémiai pályája bővelkedik az elismerésekben: Munkácsy Mihály-díjas, DLA, egyetemi docens, tanszékvezető a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Amiről ebben az írásban szó lesz, mégsem a felsorolt kiválóságok valamelyike, hanem Filp szoros kötődése a gasztronómiához, melynek visszfénye – szerencsénkre – esik művészetére is.

Tovább