„Nyikolaj Gogol, Oroszország legfurcsább író-költője egy csütörtöki reggelen halt meg kicsivel nyolc előtt 1852-ben március 4-én Moszkvában. Majdnem negyvenhárom éves volt – figyelemreméltóan érett kor, ha figyelembe vesszük, generációjának többi tagja milyen nevetségesen fiatalon vesztette életét. Az éhségsztrájkból adódó teljes fizikai kimerültség (így akart szembeszállni az ördöggel) és az orvosi kezelés, mely a purgálást és az érvágást tekintette minden nyavalya legjobb ellenszerének, nem kis mértékben siettette Gogol halálát. Dr. Auvers, miután sikerült teljesen rossz diagnózist felállítania a beteg tünetei alapján, páciensét forró fürdőbe ültette, miközben a fejét hideg vízzel locsolta. Ezután ágyba parancsolta a kimerült írót, és fél tucat piócát rakott az orrára. Gogol csupaszon didergett az ágyban és könyörgött, hogy legalább a piócáktól had’szabaduljon meg, mert folyton bemásznak a szájába…” – írja Nabokov, Gogol halála című művében. Az orosz realizmus egyik legelső kiemelkedő írója, az ún. kisember-irodalom megteremtője,Gogol, ukrán nemesi családból származott, de ősei között lengyelek is voltak. Kevesen tudják, hogy az 1830-as években megjelenő Víj című elbeszélésében, a filozófus főhős alakjában, akit egy félelmetes és ismeretlen erő elemészt, személyes tragédiáját fogalmazta meg, vetítette előre, e mű Szerb Antal szerint a világirodalom egyik leghátborzongatóbb kísértethistóriája. "...élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt." –- írja kishivatalnok hőséről lakonikusan. Gogol maga is nyugtalan útkereséssel töltötte életét, hosszas szenvedés árán jutott el az irodalmi sikerhez, de nem az emberi megnyugváshoz: volt színész, hivatalnok, egyetemi tanár, míg végül 1836-ban elhagyta Oroszországot, kisebb megszakításokkal Itáliában, Rómában tartózkodott. Utolsó évei rejtélyesek, rettenetes kétségek közt, súlyos depresszióba merülve töltötte ezt az időszakot. Köpönyeg 1842-ben írta meg a hivatalnok-novellák közül a leghíresebbet, szellemének vegykonyhájában a humor egy sajátos fajtáját keverte ki: a groteszk kel életre itt, melyben a szélsőséges elemek keverednek, a bájosan komikus kel nászra itt a riasztóan torzzal. Gogol a lényegről mindig hallgat, miközben bizalmaskodóan locsog semmiségekről, a történet tárgyilagosan indul, de hirtelen fordulattal gúnyossá válik. Még maga a narrátor sem megbízható, eleinte mindentudónak tűnik, majd megkérdőjelezi a saját kijelentéseit. Szójátékok, képtelenségek, szatirikus elemek, bizarr kitérők. Akakij új kabátja mint életcél és az emberi méltóság kifejeződése, s amikor ellopják tőle, az a mélységes bánat, melybe csak belehalni lehet, majd kabátlopó kísértetté válik – nem felhőtlen a kacagás, amit e groteszk novella kivált. Gogol szerint a középszerű ember maga is sátáni, s minden gyöngeségében ott bujkál a gonosz. Puskin véleménye is ezt tükrözte, aki pártfogolta az írót, és további munkálkodásra serkentette, a középszerű embert teljes nyomorúságában ilyen karakteresen és részletekbe menően még senkinek sem sikerült megragadnia, mondta. Gogol maga is ijesztő figura volt, aki szélsőséges reakciókat váltott ki kortársaiból. „Minél közelebb kerülnek az emberek Gogolhoz, annál jobban érzik benne a félelmetes távoliságot, az idegenséget, a meghökkentőt, amit nem lehet megszokni, ami némely esetben érthetetlen, ellenséges, iszonyattal, sőt undorral keveredő érzést vált ki.”-- vallotta egyik ismerőse. Titokzatos törpének is nevezték társai a középiskolában. Gogol nem nevezhető stabil személyiségnek. Mélyen vallásos anyja sokáig dédelgette, és öt magát magával szemben folytonos kételyek mardossák. Saját megírt művei riasztják, elidegenítik. Talán önmaga elől is menekült, amikor évekig bolyongott Oroszországban és beutazta Európát. Élete utolsó szakaszában nagynevű támogatói mind odavannak, Puskin a párbajban, Belinszkij, a kritikus haldoklik. Föltámad gyermekkori vallásossága, és elégeti egyik főműve, a Holt lelkek második részének kéziratát. Attól fél, hogy elkárhozik, mivel segítette a cár és az egyház ellenségeit. Hazatér, és megtagadja egész múltját, szembefordulva mindennel,a mit addig tett vagy írt, bomlott lélekkel kiadja utolsó könyvét: a Válogatott szemelvények baráti levelezésből címen, melyben a cár és az egyház uralma mellett tesz hitet. A valóság elöl a vallásba menekült. Az áhítatos életet is éppen olyan túlzott intenzitással élte meg, mint mindent. Kínozta, koplaltatta magát, már csak Istenben akart élni. Gyakorlatilag éhen halt. NZS