hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Nők a gyógyszerészi pályán


Kapocsi Erzsébet
| |
 


________________________________________

Szabó Katalin, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, 1023 Budapest, Török u. 12.
LAM 2000;10 (4): 366-367.
________________________________________
A nőknek gyakorlati pályákra való alkalmazásának kérdése mind inkább előtérbe lépvén, a közoktatásügyi kormány a társadalomnak ezen irányban való törekvése elől nem csak nem térhet ki, de sőt kötelessége azt idejekorán figyelembe venni s annak kellő mederben való vezetéséről gondoskodni - e szavakkal kérte fel Wlassics Gyula vallási és közoktatásügyi miniszter 343/95. számú rendeletében az egyetemi tanácsot, hogy mondjon véleményt a nők tudományos pályára való bocsátásáról, s ugyanezekkel a szavakkal fordult a gyógyszerészek szakmai képviseletéhez, a Magyarországi Gyógyszerészegylethez is, szakvéleményüket kérve (1). Nehéz döntés előtt állt az egyetemi tanács, de a gyógyszerészek szakmai képviselete is. Nemcsak azért, mert a tudományos szakok, az orvos-, tanár- és gyógyszerészképzés fejlődésének további útját kellett meghatározniuk, hanem azért is, mert a Monarchiában elsőként és európai viszonylatban is az elsők között próbáltak meg lehetőséget teremteni a nők számára a tudományos pályákon.
Az egyetemi tanács dr. Fodor József rektor elnöklete mellett megtartott ülésén úgy döntött, hogy a nők - megfelelő előképzettség megszerzése után - alkalmasak lehetnek egyetemi tanulmányok folytatására és az orvosi, valamint a gyógyszerészi pályák gyakorlására. Az egyetemi tanács döntése azt eredményezte, hogy a gyógyszerészegylet egyedül maradt azzal a véleményével, miszerint a gyógyszerészi hivatás megcsúfolása volna, ha a nőknek lehetőségük lenne tudományos pályára lépni és gyógyszerészként működni. Ez természetesen nem egyhangú álláspont volt, hiszen a nők gyógyszerészi tevékenységét pártolóknak is sikerült hallatni a hangjukat, csupán kisebbségben maradtak az egyleten belül. Figyelemre méltó, hogy az országosan huszonnégy járásra tagolt gyógyszerészegyletben tizennyolc igazgatósági gyűlésen hoztak döntést, amelyből öt a nők alkalmazása mellett, tizenhárom pedig ellene foglalt állást (2). Ezt a nagy arányú elutasítást nem lehet csupán a gyógyszerészek konzervativizmusának vagy emancipációellenességének betudni. Mint a különböző véleményekből kitűnik, az ilyen arányú ellenzéshez hozzájárult a gyógyszerészet múlt század végi tisztázatlan, sok tekintetben megoldásra váró kérdéseket felvető állapota is. Mivel a nők tudományos pályára való bocsátása nagy érdeklődésre tartott számot, mind a napisajtó, mind pedig a szaksajtó széles teret engedett a különböző vélemények hangoztatásának, s ezek a vélemények akaratlanul is a különféle problémákra irányították és irányítják a figyelmet. Az eltérő véleményekből érzékelhető, hogy a két tábor, az ellenzők és a megengedők tábora, nem válik markánsan ketté, ritkán érvelnek érzelmi alapon, sokkal inkább jellemző a gazdasági vagy a szakmai indíttatás, és ez hitelt adott érveiknek.
A nők gyógyszerésszé való kiképzését ellenzők két nagyon komoly érvet vetettek fel a maguk igaza mellett: az egyik a nők alapképzettségével függött össze, a másik pedig a legkülönfélébb erkölcsi előítéletekkel és megfontolásokkal. Az erkölcsi kifogások és aggodalmak már a nők gyakornoki idejével kapcsolatban megfogalmazódtak. Tudniillik, az egyetemre beíratkozó hallgatóknak hároméves gyakornoki időt kellett igazolniuk, amely gyakornoki időt gyógyszertárakban töltötték el. A gyakornok fizetést és ellátást is kapott a gyógyszerésztől, azaz együtt élt a gyógyszerésszel és családjával. Az ilyen gyakornoki idő letöltését elképzelhetetlennek tartották a nők esetében. Ugyanígy aggodalmuknak adtak hangot a már képzett gyógyszerész kisasszonyokkal, illetve azok társadalmi "állásával", társadalmi helyzetével kapcsolatban is. A korabeli megnyilatkozásokból az tűnik ki, hogy a gyógyszerészi munka egyik legfontosabb, legelegánsabb részének a receptúránál való tevékenységet, azaz az officinai munkát tartották. Ebből a munkából erkölcsi megfontolásokra való hivatkozással zárták volna ki a nőket, csupán laboratóriumi munkára szorítva őket. A teljesség kedvéért azonban meg kell jegyezni, hogy ez idő tájt, különösen a kisebb városokban és a falvakban, az officina a társadalmi élet bizonyos megnyilatkozásainak színhelye is volt, ami ellen a szakma tekintélyéért aggódók számtalanszor felemelték a hangjukat.


Míg az erkölcsi aggodalmak csak elviekben képeztek akadályt a nők tudományos pályára való kerülésében, a képzésbeli különbözőségek konkrét, létező korlátokat jelentettek. A gyakornoki idő igazolása mellett a gyógyszerészhallgatók esetében érettségi vizsgához kötötték a felvételit, illetve hat polgári osztály elvégzése után a gimnázium hatodik osztályának megfelelő latin nyelvismeretről kellett igazolást bemutatni, ugyanakkor a miniszter engedélyét is be kellett szerezni (3). A századfordulón azonban leánygimnáziumok még nem léteztek, Légrády Erzsébet például, az első magyar gyógyszerésznő, aki gyógyszerészdoktori diplomát szerzett, a Veres Pálné által 1869-ben alapított felső leányiskolában fejezte be tanulmányait, s a Markó utcai fiúgimnáziumban tette le az érettségi vizsgát. Légrády példájából látható, hogy a támasztott követelmények teljesíthetők voltak. Mégis, a gyógyszerésztársadalom egy jó része úgy gondolta, hogy először a felsőfokú gyógyszerészképzést kell megújítani, a kor követelményeinek megfelelővé tenni, s csak ezek után lehet a nőket gyógyszerészhallgatónak az egyetemre felvenni. A gyógyszerészképzés kisebbik gondja volt, hogy nem létezett önálló gyógyszerészkar az egyetemen, s a hallgatóknak részben a bölcsész-, részben pedig az orvosi karon kellett a képzésük idejét eltölteni. Sokkal nagyobb problémát jelenthettek a képzés hiányosságai, amelyeket Kempler Kurt A magyarországi gyógyszerészet a századfordulón 1888-1914 című könyvében nagyon röviden és egzaktan a következőképpen fogalmaz meg: "A budapesti egyetem gyógyszerészmestereket képzett anélkül, hogy az oktatott tárgyak közt a gyógyszerkészítés szerepelt volna, hiszen ennek tanítására - mint Németország egyetemein - külön tanszék szükséges" (4).
A nők képzését és működését elfogadó gyógyszerészek is elsősorban gazdasági érdekeiket tartották szem előtt. "A gyógyszerésznők a közép- és kis forgalmú gyógyszertárak tulajdonosaira, különösen a gyógyszerészek özvegyeire és árváira a legnagyobb áldás" - írta Abonyi Endre gyógyszerész 1895-ben (5). A női gyógyszerészek kiképzésével megoldódott volna a gyógyszertárak öröklésének kérdése, de - és ez az érv volt a legmarkánsabb - megoldódott volna az ez idő tájt érezhető segédhiány, amely részben a patikák elszaporodásából, részben pedig az egyetemi ifjúság létszámának csökkenéséből eredt. A gyógyszertárak szaporodását talán tükrözi a következő adat: 1893-ban egy év alatt 86 új gyógyszertárat állítottak fel (6). Míg 1893-ban 1282 reál és személyi jogú gyógyszertár létezett, addig az 1895-ös adatok szerint már 1354 reál és személyi jogú gyógyszertár működött az országban (7). A segédhiány kérdésében folytatott nyilvános vita arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az alkalmazottak és a munkaadók között húzódott érdekellentét. A Magyarországi Gyógyszerészegyleten belül a kis és közepes, valamint a nagy gyógyszertárak tulajdonosai álltak szemben egymással. A nőkkel szemben a Kolozsvári Királyi Tudományegyetem volt engedékenyebb, Magyarországon elsőként itt szerezte meg gyógyszerészi diplomáját Tienagel Szerafin 1903-ban. A budapesti egyetemen először 1905-ben adtak át diplomát gyógyszerésznőknek; Légrády Erzsébet mellett ekkor végzett Bokor Anna, Murányi Vera, Horváth Erzsébet és Haumann Olga is.
Irodalom
1. Gyógyszerészi Közlöny, 1895. 225. 1.
2. Gyógyszerészi Közlöny, 1895. 371. 1.
3. Gyógyszerészi Értesítő, 1896. 374. 1.
4. Kempler Kurt. A magyarországi gyógyszerészet a századfordulón 1888-1914, Budapest, 1984.
5. Gyógyszerészi Közlöny, 1895. 374. 1.
6. Gyógyszerészi Közlöny, 1894. 682. 1.
7. Gyógyszerészi Közlöny, 1895. 665. 1.



Kapcsolódó anyagok

Idegenség és idegen nyelv az Érkezés című filmben

Eosinophil granulomatosus polyangitis

Fulvesztrant: hosszú távú túlélés jó életminőséggel előrehaladott, endokrinérzékeny emlőrákban

Az adipokinom és a lipidparaméterek közötti összefüggések vizsgálata magyarországi elhízottakban

Paradigmaváltások korát éljük a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében. Hol helyezkednek el ebben az SGLT2-gátlók?

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI