Gondolat

Nem pénzkérdés a humánus működés

2014. MÁJUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Családbarát vállalat díjat hirdet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Az elismerést azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, és ezt a szellemiséget beépítik a cég stratégiájába is - közölte Székely András, a mozgalom vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A Kopp Mária orvos, a Népesedési Kerekasztal szervezője által öt éve alapított civil szervezet abban kíván szerepet vállalni, hogy a tervezett gyerekek megszülethessenek Magyarországon. Társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó pályázataikkal, a kormányzatoknak tett szakmai javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a fiatalok bátrabban merjenek gyerekeket vállalni. Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból. A mozgalom most másodjára kiírt pályázatát három kategóriában hirdették meg: kis-, közép- és nagyvállalatoknak. A nyertesek a következő évben használhatják a Családbarát vállalat elismerés logóját. A díj hasonló a szociális államtitkárság által évente meghirdetett Családbarát munkahely elismeréshez, de a kormányzati pályázat elsősorban a munkahelyek elért teljesítményét, objektív mutatóit értékeli, míg a mozgalom által díjazott cégek annál tágabb célt, a társadalmi szemlélet, gondolkodás és közbeszéd formálását vállalják - ismertette Székely András. A mozgalom vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a családbarát munkahelyi környezet olyan tényező, amely hasznot hozhat az adott cégeknek, szavai szerint a munkavállaló lelki és fizikai egyensúlya a vállalat gazdasági sikereiben is mérhető. Pályázni szeptember 15-ig lehet, de a programon indulni kívánóknak június 20-ig regisztrálniuk kell. Újvári Enikő a mozgalom képviseletében bemutatta a balansz.info honlapot, amelynek célja, hogy szakemberek közreműködésével elősegítsék a magánélet és a munka összehangolását. Tájékoztatása szerint a honlapnak két célcsoportja van, a munkaadóknak és a munkavállalóknak kívánnak tanácsokat adni. Előbbieknek egy hosszú "ötletlistát" is összeállítottak arról, milyen családbarát intézkedéseket tudnának bevezetni a cégüknél. Hozzátette: a "humánus működés" nem elsősorban pénzkérdés, inkább vezetői hozzáállást jelent. MTI 2014. május 27., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.