Gondolat

Mit üzennek a bálnák?

2012. SZEPTEMBER 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Amióta korábbi világuk szétesett és meghalt a nagymama, már semmi nem a régi.
Oda az örök kedély, biztonságérzet, hiába van most három kutya, öt tengerimalac, nyúl a fürdőszobába. Hiába van hat, már HAT tengerimalac, mert a Hópehely is náluk nyaral, ami annyit tesz, hogy föl van dobva ketrecestül az emeletes ágyra; ő most ott nem érdekel senkit, a jövő rejtélyes és aránytalanul félelmetes, kibogozhatatlan szövevénnyé változott …
Nyuszi szeme begyulladt, vért pisil és fura daganat nőtt a füle tövére. Igaz, már megvan nyolc éves is, s ez nyulaknál tisztes öregkort jelent; mindenestre vigasztaló, hogy étvágya a régi: ha üres a tálja, felháborodottan vagdossa a földhöz.
Gyógyítani kellene, és ahogy az lenni szokott, a rájuk jellemző össze nem hangolt buzgósággal, különböző úton-módon gyógyítják is. A családfőtől fájdalomcsillapítót kap, anyától szemkenőcsöt, aztán még antibiotikumot. Ezen túl anya a népi gyógyászat számos fortélyát is beveti, úgymint: petrezselyem csokorszám, zeller levelestül és nyírfakéreg nagy marékkal, mert az lényegében aszpirin.
Nyuszi mélán eszeget, azután néha oldalára fekszik, szelíden, ahogy szokott, mereng az elmúlás felett. Ölbe venni nem lehet, mióta egyszer fejre ejtették a körömnyírás közben. Vagyis hát anya fejre ejtette – legyünk pontosak.
Mimike is most eléggé sovány, hiába szeretne továbbra is dagadt tacskó lenni, és halálra zabálnia magát, most ez, mivel egyik napról a másikra élnek, nem lehetséges.
Tóbiás kutya persze mindig is tudta, hogy majd bekövetkezik az ínség. Még a legnagyobb herdálások idején is elásta a fölös csontot, szalonnabőrt, ételmaradékot az ágybéli párnák közé. Most aztán hiába keresi szegény, valaki elorozta. Bizalmatlanul tekinget Mimikére.
Rózsika – az új szerzemény – azonban vidám, töretlen kedély. Ő még túl fiatal ehhez a válságmélyi depresszióhoz, túl nagy itt a nyugalom, gondolja, és igyekszik fölrázni a népet.
Telehordja szeméttel a családfő ágyát: kirakja kis tárgyait, vidám kollekcióját az ágy szélére, van ott csorba fogú fésű, kenyérhéj, almacsutka, és várja a támadást… Mimike néz, néz, szimatol, latolgatja a kínálatot, de nem bírja tovább, támad, a Felföldön beveszi a várat, letarolja az ágyat, felfalja a csemegét. Rózsika őrjöngve, vadul az igazi bajkeverők elégedettségével ugatja.
Mióta darabjaira hullott szét a régi világ, gyakori a meditáció. Hátha az majd megmenti őket.
Anya fekszik az ágyon, fülén szól a vezetett nyugalom, dől belőle a bőség, szeretet, hullámok, szentélyek, satöbbi hangja s a bálnáké. Ki tudja, mit üzennek, jut eszébe, ő úgy hallgatja, mint az éter üzenetét, pedig meglehet, a bálnák családi gondokról és nyomasztó kölcsönökről panaszkodnak egymásnak az óceáni távolokon át, s arról üzennek társaiknak, hogy elviselhetetlen már az élősködők hada, kifogyott a plankton, és az irdatlan szív összeszorul, hogy hát akkor mi lesz a gyerekekkel?
De mindegy, merüljünk csak tovább, tovább.
Hullámok morajlása, a végtelen szeretet és megbocsátás hangjai…, akkor gyomorszájon vágja valaki, Mimike rázuhan.

Ezt nem tudni, hogyan viszi véghez, hiszen hasa úgy csüng, akár annak a kisdisznónak, akit évekkel ezelőtt hosszasan szemléltek Hollandiában.
Majd egy órán át etették a kastélykert vasrácsán át földre hullott őszi almával; odaballagott, mikor hívták, és az igazi nagypolgárok létbiztonsága sugárzott a zsíros orcák közötti résből, ravasz kis szeméből, kellemes volt, türelmes és kapcsolatra kész, épp olyan, mint honfitársai. Jóízűen csemcsegett, akár egy Krúdy-hős, fölért egy megtalált életfeladattal, ahogy az alma habzott agyarai között… már-már misztikus élmény.

Mimike hosszas fontolgatás és erejének precíz kiszámításával, a földről egyenesen ráhullik anyára. Az dühösen ragadná nyakon. De a kutya hunyorít, elfordul, buzgón nyalogatja kezét: „nyugi-nyugi, nehéz a test, nehéz”.
És leteszi nagy busa fejét anya mellkasára.

NZS

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.