Gondolat

Szöveg nagyítása:

-
+

Moszkvában született 1945-ben Oroszország egyik leghíresebb művészcsaládjában: déd- és nagyapja is festőművész, apja, Szergej Mihalkov író, a szovjet himnusz társszerzője, anyja, Natalja Koncsalovszkaja neves író és műfordító volt. Ilyen családi háttérrel szinte törvényszerű volt, hogy a két fivér, Nyikita és nyolc évvel idősebb bátyja, Andrej is művészi pályát választ. Kezdetben mindketten a zenével próbálkoztak, de hamar rájöttek, hogy nem ez az igazi világuk. Andrej is filmrendező lett. Nyikita a színművészethez vonzódott inkább, ifjabb éveiben a Sztanyiszlavszkij Színház gyermekstúdiójában játszott. 1963-ban beiratkozott a moszkvai Scsukin Színiiskolába, de egy évvel később már a Moszkvai Állami Filmművészeti Főiskola második évfolyamán folytatta tanulmányait Mihail Romm tanítványaként. Első rövidfilmjét Hazatérek címmel 1968-ban főiskolásként forgatta. 1974-ben készítette el első egész estét betöltőfilmjét, az Idegenek között című "vadnyugatias" polgárháborús kalandjátékot. Kiemelkedő sikert azonban második nagyjátékfilmjével, az 1976-os A szerelem rabjacímű alkotással aratott, amely a régi idők mozijáról festett mozgalmas, szórakoztató és nosztalgikus képet. A hetvenes évek végén filmjei alapanyagául irodalmi műveket választott: Csehov-motívumok alapján készült el az Etűdök gépzongorára, amely 1977-ben elnyerte a San Sebastian-i Filmfesztivál Nagydíját, majd következett az Oblomov néhány napja, Goncsarov regényének megrendítő erejű tolmácsolása, illetve ezzel egy időben készült el az Öt este című filmje, amelynek alapjául Alekszandr Vologyin drámája szolgált. A nyolcvanas évek elejétől a jelenkor vált igazán izgalmassá számára, és 1981-ben elkészítette suksini hangvételű vígjátékát, a Pereputtyot, majd 1983-ban a Tanúk nélkül című torokszorító családi drámát. Következő rendezői korszakában elsősorban külföldi közreműködéssel forgatott. 1986-ban olasz koprodukcióban készült a Fekete szemek című szatirikus alkotása Marcello Mastroiannival a főszerepben, aki ezért az alakításáért a cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfiszínésznek járó díjat kapta. 1990-ben olasz-svájci közreműködéssel rendezte meg az Autóstopot, rá egy évre pedig francia producerrel az ázsiai sztyeppéken játszódó Urgát. Ez utóbbi 1991-ben elnyerte a Velencei Filmfesztivál nagydíját, az Arany Oroszlánt, majd 1993-ban a berlini Európai Filmakadémia nagydíját, a legjobb európai filmnek járó Félix-díjat, és Oscar-díjra is jelölték Az értékes szobrocskát azonban csak következő alkotása, a sztálini korszakról szóló, 1994-ben bemutatott Csalóka napfény kaphatta meg, amelynek főszerepét maga a rendező játszotta. A film folytatását 2010-ben mutatták be Oroszországban és Cannes-ban, de az orosz kritika fanyalogva fogadta. Még lesújtóbb kritikákat kapott a harmadik rész, a Citadella. Kedvezőbb volt a megítélése a Szibériai borbély (1999) című romantikus szerelmi történetének, illetve a 2007-es 12 című politikai krimijének. Legutóbbi filmje, az Ivan Bunyin hasonló című regényéből készült Napszúrás 2014-ben készült el. Szívesen vállal szerepet saját filmjeiben, de színészként láthattuk már Georgij Danyelijával, Jancsó Miklóssal, Eldar Rjazanovval és fivére, Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij több filmjében is.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

CSONTOS Erika

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.

Gondolat

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Gondolat

Labilis idegzetű emberek: Dosztojevszkij művészete

Százkilencven éve, 1821. novemberében született Dosztojevszkij

Gondolat

Az önjáró tudat meséje

Tág tere van viszont a fantáziának, és Levent Mete ezt ki is használja. Művének második része színtiszta mese, kicsit szürke árnyalatban, nem olyan mint a Május 35, vagy az Alice Csodaországban. Nagy vállalás az író részéről, hogy a komputeres filmművészet szürrealista ábrázolásai után a prózaírás eszközeivel vállalkozik zenei effektusok, színárnyalatok lefestésével és új mesealakok megalkotásával az olvasó elragadtatására.

Gondolat

Mit üzennek a bálnák?

Amióta régi világuk szétesett, és meghalt a nagymama, már semmi nem a régi.