"Volt kissé parasztos arcában valami kimondhatatlan megnyerő jóság" – írta Arany Jánosról Tolnai Lajos író, Arany egykori nagykőrösi diákja. "Amint kezdtünk a nagyobbak által tudomására jutni, hogy kicsoda ezen szigorú ember: imádtuk. Nem beszélt, nem magyarázott feleslegesen; semmi népszerűséget nem hajhászott; hidegen jött és ment, és alig váltott valakivel egy szót. Mégis lestük, és boldogok voltunk, mikor az ő órája következett." Arany János (1817–1882) önjellemzése alapján "népi sarjadék" volt, apja "kevés földdel s egy kis házzal bíró földmíves". 1817. március 2-án született a Bihar megyei Nagyszalontán, ami ma Romániához tartozik. A család kórtörténetéhez tartozik, hogy a legnagyobb szegénységben, nélkülözések közepette egy kis vályogházban élő család egymás után nyolc gyermeket veszített el. Az Arany családban tíz gyermek született, és csak a legidősebb leány, Sára és a tízedik gyerek, János maradt életben. A jelenlegi kutatások szerint gümőkórral küzdött a család minden tagja, és a nyolc gyermek halálából négynek minden bizonnyal ez volt az okozója. Arany János életrajza közismert. Legfőbb állomásai: A verses epika legkiemelkedőbb magyar művelője Nagyszalontán látta meg a napvilágot. Debrecenben tanult, majd tanítóskodott, festett, 1836-ban színésznek állt. 1840-től aljegyző Szalontán, 1842-től a helyi gimnázium rektora. Az 1850-es években a nagykőrösi gimnáziumban tanított, 1860-től Pesten élt. 1865-ben megválasztották az Akadémia titkárának, majd 1870-79 között az intézmény főtitkára volt. Első nagy írói sikere az Elveszett alkotmány, amellyel a Kisfaludy Társaság pályázatán nyert 1846-ban. Még nagyobb sikert ért el a Toldival 1847-ben, amely Petőfi barátságát is meghozta, s ez a kapcsolat életre szóló útravalót jelentett számára. Részt vett a szabadságharcban, és ennek hatására közvetlen forradalmi lírát és katonaköltészetet teremtett. Az önkényuralom éveiben visszavonultan élve alkotta kiemelkedő balladáit és elbeszélő költeményeit. Ekkori balladái főleg nemzeti jellegűek: a Hunyadi-balladakör darabjai, a Zách Klára, a Szondi két apródja, végül a leghíresebb: A walesi bárdok, amely az ellenállás szimbóluma lett. 1860-tól ismét Pesten élt és bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Kisfaludy Társaság igazgatója lett, majd az Akadémia titkára volt. Késői balladái a lelkiismeret drámái: a Vörös rébék, a Tetemre hívás, az Éjféli párbaj, a Hídavatás, a Tengeri-hántás, Az ünneprontók mindegyike `tragédia dalban elbeszélve`. Több drámát fordított az első teljes magyar Shakespeare-kiadás számára, s magyarra ültette Arisztophanész vígjátékait. Élete végén Őszikék címmel adta ki lírai hangvételű verseit, a híres Kapcsos könyvet. Arany érzékeny és visszahúzódó természetű volt, egész életében betegeskedett, ám hihetetlen szorgalommal, kitartással és mások számára is nyilvánvaló, kiemelkedő képességekkel rendelkezett. Mint utolsó, késői gyermeket, az idős szülők féltő gonddal és különös figyelemmel nevelték. Arany gyakran betegeskedett gyermekkorában, és e betegségek szövődményeit egész életében viselte: sántított egyik lábára és idősebb korában siket lett fél fülére is. 1851-től az akkor már neves költő majd egy évtizedet töltött Nagykőrösön gimnáziumi tanárként, és már itt, a megterhelő munka hatására egyre romlott kedélyállapota, rosszul tűrte a fárasztó, szakadatlan tevékenykedést és bizonyítást. Rossz lelkiállapota testi tünetekben is megnyilvánult, egyre többet panaszkodott testi és lelki betegségeiről. 1840-es évektől kezdve a kövek miatt idült epehólyag-gyulladás alakult ki, mely állandó kínokat okozott. A rohamoktól való félelem még jobban megbéklyózta, és minden percben rátelepedett lelkére. Életében új lendületet jelentett Pestre költözése, amikor Az újraszerveződő Kisfaludy Társaság igazgatóságát ajánlották fel neki. Ám a fellendülés megtorpant, amikor egyetlen leánya, Juliska 1865 decemberében tüdőbajban váratlanul meghalt. Arany János egészsége ismét megrendült. A leírások szerint 1870-ben a hasfalon át kitört az epehólyag körüli tályogja, és ebből eredően élete végéig kínozta az állandóan gennyedző sipoly. A nyílt sebet naponta kötözni kellett és váladék bűzét elfedni valahogy. Mindez afféle családi titok volt, amit mindenki szégyellt és rejtegetett. A karlsbadi fürdők és a szigorú, puritán életmód úgy-ahogy rendezték egészségi állapotát, hivatalos kötelezettségeit mindvégig teljesíteni tudta. Olykor időt szentelhetett az alkotó tevékenységnek is. Az 1870-es években kezdett állapota ismét súlyosbodni, amikor a régi betegség, a fulladozó nehézlégzés kínozni kezdte, egy meghűlés okozta vesztét, melyből a gyönge szervezet számára súlyos megbetegedés lett, és 1882. október 22-én gyönge szíve felmondta a szolgálatot. Aranyban nemcsak egyik legnagyobb költőnket, hanem egyfajta magasabb rendű morális hőst, az igazi költőt is látjuk. Szerénységéből, emberi tisztaságából és nemes gondolkodásából adódik az a páratlan nimbusz, mely őt övezi. NZS