TARTALOM

 VISSZA

 


Megírni törékeny emberi létet


Megírni törékeny emberi létet

| |
 


Kossuth-díjas romániai magyar költő, író, műfordító 1929. május 10-én született
85 éves


A posztmodern kor szemszögéből meglehetősen nehéz értelmezni Kányádi Sándor alkotásait, ám annyi bizonyos, hogy hosszú pályafutása alatt a hagyomány és újítás kettősségét hordozza.
A költő művészete az irodalomtudósok szerint a népitől a modernig vezető úton halad, s az erdélyi művész Illyés Gyulához hasonló fejlődést mutat pályafutásában.

Műveiben a jelkép, látomás és példázat egyedülálló szemléleti elemei, természeti objektumok toposzok, hegy, csillag, bárány személyes világgá, sorsmetaforává szerveződnek. És létünk nagy ontológiai kérdéseivel szembesülünk az egyszerűség elemein keresztül is.
A versszöveg közvetlen, és azonnal megérinti olvasóját. Kányádi lírája soha nem szakad el a transzszilván elkötelezettségtől, az adott közösség problémáitól, a szülőföld mítoszától: a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg. Egy belakható és értelmezhető világ bontakozik itt ki modern versbeszéddel és az elődökkel való szoros dialógusban maradva.

A kolozsvári-budapesti költő szövegeiben a hagyományos népiességtől megújuló képessége révén a klasszikus modernségig jut el, úgy, s mindeközben megmarad művészetében a hagyományok éltető ereje.
Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét. Utolsó költői korszakának jellemzői közé tartozik, a költői küzdelem, számvetés, költészetfelfogás, fohász az emberért, összegzés az értelmes létért, történetiségért.
Kányádi Sándor többek között Kossuth-díjat is kapott, s bízvást nevezhető a mai magyar költészet egyik legnagyobb alakjának, ki 5 évtizedes irodalmi munkásságával maradandó értéket alkotott az irodalom számos területén.

Metszet
Vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol csak keserű
lapi tenyészget sanyarú
sorsú emberek szomorú
szemében alig pislogó
mindegyre el-ellobbanó
fakó reménység révedez
hogy egyszer mégis vége lesz
fekete kendők kalapok
pergamen arcok alattuk
s mint a kezek a térdeken
ülnek maguk is félszegen
a velük rozzant egy-rokon
megszuvasodott padokon
ülnek akár egy metszeten
mexikóban vagy messzi fenn
vancouver jólápolt gyöpén
indiánokat láttam én
így ülni ilyen révedőn
reményt már alig rebbenőn
térdükre ejtett két kezük
az életünk az életük
azért mentem oly messzire
belémdöbbenjen mennyire
indiánosodik szemünk
tekintetük tekintetünk
akár egy temetés után
telő vasárnap délután
1982

Nagy Zsuzsanna
2014. május 12.


Kapcsolódó anyagok

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról

Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Leletrendezés és betegtámogatás a laborom mobilapplikációval

A praxis Achilles-sarka: a betegtájékoztatás

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Tovább


Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Egy tágas nappaliban intellektuális vitát folytatunk két remek kutatóval, miközben a háttérben az ablakon keresztül a norvég táj különös színezetet ad a sok-sok órája tartó, hol politikáról, hol környezetvédelemről és a technológiáról szóló beszélgetésünknek. Az egyik gondolatról ugrunk a másikra, egyre izgalmasabb példák és kérdések jönnek elő, tudjuk, hogy hajnalig itt fogunk ülni ebben a hosszú beszélgetésben. Ezt az érzést idézi a “A versengés paradoxonjai” című könyv, ami beszélgetés indítógondolataként azt állítja, hogy minden a verseny valamilyen formájáról szól, így az életet sem értjük meg, ha ezt az elvet nem megfelelően fogjuk fel.

Tovább


Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


Megírni törékeny emberi létet