TARTALOM
Megírni törékeny emberi létet ![]() ![]() ![]() Kossuth-díjas romániai magyar költő, író, műfordító 1929. május 10-én született 85 éves A posztmodern kor szemszögéből meglehetősen nehéz értelmezni Kányádi Sándor alkotásait, ám annyi bizonyos, hogy hosszú pályafutása alatt a hagyomány és újítás kettősségét hordozza. A költő művészete az irodalomtudósok szerint a népitől a modernig vezető úton halad, s az erdélyi művész Illyés Gyulához hasonló fejlődést mutat pályafutásában. Műveiben a jelkép, látomás és példázat egyedülálló szemléleti elemei, természeti objektumok toposzok, hegy, csillag, bárány személyes világgá, sorsmetaforává szerveződnek. És létünk nagy ontológiai kérdéseivel szembesülünk az egyszerűség elemein keresztül is. A versszöveg közvetlen, és azonnal megérinti olvasóját. Kányádi lírája soha nem szakad el a transzszilván elkötelezettségtől, az adott közösség problémáitól, a szülőföld mítoszától: a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg. Egy belakható és értelmezhető világ bontakozik itt ki modern versbeszéddel és az elődökkel való szoros dialógusban maradva. A kolozsvári-budapesti költő szövegeiben a hagyományos népiességtől megújuló képessége révén a klasszikus modernségig jut el, úgy, s mindeközben megmarad művészetében a hagyományok éltető ereje. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét. Utolsó költői korszakának jellemzői közé tartozik, a költői küzdelem, számvetés, költészetfelfogás, fohász az emberért, összegzés az értelmes létért, történetiségért. Kányádi Sándor többek között Kossuth-díjat is kapott, s bízvást nevezhető a mai magyar költészet egyik legnagyobb alakjának, ki 5 évtizedes irodalmi munkásságával maradandó értéket alkotott az irodalom számos területén. Metszet Vannak vidékek gyönyörű tájak ahol csak keserű lapi tenyészget sanyarú sorsú emberek szomorú szemében alig pislogó mindegyre el-ellobbanó fakó reménység révedez hogy egyszer mégis vége lesz fekete kendők kalapok pergamen arcok alattuk s mint a kezek a térdeken ülnek maguk is félszegen a velük rozzant egy-rokon megszuvasodott padokon ülnek akár egy metszeten mexikóban vagy messzi fenn vancouver jólápolt gyöpén indiánokat láttam én így ülni ilyen révedőn reményt már alig rebbenőn térdükre ejtett két kezük az életünk az életük azért mentem oly messzire belémdöbbenjen mennyire indiánosodik szemünk tekintetük tekintetünk akár egy temetés után telő vasárnap délután 1982 Nagy Zsuzsanna 2014. május 12. Kapcsolódó anyagok Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról Evolúciós folyamatok a mindennapokban Leletrendezés és betegtámogatás a laborom mobilapplikációval A praxis Achilles-sarka: a betegtájékoztatás |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről. ![]() Evolúciós folyamatok a mindennapokban Egy tágas nappaliban intellektuális vitát folytatunk két remek kutatóval, miközben a háttérben az ablakon keresztül a norvég táj különös színezetet ad a sok-sok órája tartó, hol politikáról, hol környezetvédelemről és a technológiáról szóló beszélgetésünknek. Az egyik gondolatról ugrunk a másikra, egyre izgalmasabb példák és kérdések jönnek elő, tudjuk, hogy hajnalig itt fogunk ülni ebben a hosszú beszélgetésben. Ezt az érzést idézi a “A versengés paradoxonjai” című könyv, ami beszélgetés indítógondolataként azt állítja, hogy minden a verseny valamilyen formájáról szól, így az életet sem értjük meg, ha ezt az elvet nem megfelelően fogjuk fel. ![]() Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira. ![]() |
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés |