Kossuth-díjas romániai magyar költő, író, műfordító 1929. május 10-én született
85 éves


A posztmodern kor szemszögéből meglehetősen nehéz értelmezni Kányádi Sándor alkotásait, ám annyi bizonyos, hogy hosszú pályafutása alatt a hagyomány és újítás kettősségét hordozza.
A költő művészete az irodalomtudósok szerint a népitől a modernig vezető úton halad, s az erdélyi művész Illyés Gyulához hasonló fejlődést mutat pályafutásában.

Műveiben a jelkép, látomás és példázat egyedülálló szemléleti elemei, természeti objektumok toposzok, hegy, csillag, bárány személyes világgá, sorsmetaforává szerveződnek. És létünk nagy ontológiai kérdéseivel szembesülünk az egyszerűség elemein keresztül is.
A versszöveg közvetlen, és azonnal megérinti olvasóját. Kányádi lírája soha nem szakad el a transzszilván elkötelezettségtől, az adott közösség problémáitól, a szülőföld mítoszától: a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg. Egy belakható és értelmezhető világ bontakozik itt ki modern versbeszéddel és az elődökkel való szoros dialógusban maradva.

A kolozsvári-budapesti költő szövegeiben a hagyományos népiességtől megújuló képessége révén a klasszikus modernségig jut el, úgy, s mindeközben megmarad művészetében a hagyományok éltető ereje.
Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét. Utolsó költői korszakának jellemzői közé tartozik, a költői küzdelem, számvetés, költészetfelfogás, fohász az emberért, összegzés az értelmes létért, történetiségért.
Kányádi Sándor többek között Kossuth-díjat is kapott, s bízvást nevezhető a mai magyar költészet egyik legnagyobb alakjának, ki 5 évtizedes irodalmi munkásságával maradandó értéket alkotott az irodalom számos területén.

Metszet
Vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol csak keserű
lapi tenyészget sanyarú
sorsú emberek szomorú
szemében alig pislogó
mindegyre el-ellobbanó
fakó reménység révedez
hogy egyszer mégis vége lesz
fekete kendők kalapok
pergamen arcok alattuk
s mint a kezek a térdeken
ülnek maguk is félszegen
a velük rozzant egy-rokon
megszuvasodott padokon
ülnek akár egy metszeten
mexikóban vagy messzi fenn
vancouver jólápolt gyöpén
indiánokat láttam én
így ülni ilyen révedőn
reményt már alig rebbenőn
térdükre ejtett két kezük
az életünk az életük
azért mentem oly messzire
belémdöbbenjen mennyire
indiánosodik szemünk
tekintetük tekintetünk
akár egy temetés után
telő vasárnap délután
1982

Nagy Zsuzsanna
2014. május 12.

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

 

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

80 évvel ezelőtt, 1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

Tovább

What the Future?

Tim O’Reilly évtizedek óta a techvilág egyik meghatározó kulcsfigurája, a nyílt forráskódú mozgalom meghatározó szereplője, a róla elnevezett kiadóvállalatának alapítója. A hetvenes években kezdett foglalkozni a technológia írások készítésével, az első sorból nézte végig és alakította az Internet elindulását. 1992-ben az akkori Internet katalógusának összeállításával az induló mozgalom egyik központi alakjává vált.

Tovább

Színházi társasjáték a mélyszegénységről

A Szociopoly, egy táblás társasjáték, amely a mindenki által ismert „Gazdálkodj okosan” játék mintájára készült, de annak éppen a fordítottja. A Szociopolyban a játékosok nagyon szegények, egy észak-magyarországi kistelepülésen élnek, jövedelmük segélyekből, alkalmi munkalehetőségekből tevődik össze, és a játék célja, hogy a játékosoknak ilyen bevételekből túl kell élniük egy hónapot.

Tovább

Az élő város

Eberhard Straub könyve a városok történetét, az egymásra rakódott, és ugyanakkor dinamikusan változó legfontosabb kultúraformáló tényezők mentén mutatja be. Miközben áttekintést ad az európai városok fejlődésének legfontosabb narratív kereteiről, felvázolja az életmódokat és széles ecsetvonásokkal azok társadalompolitikai kontextusát.

Tovább