Kossuth-díjas romániai magyar költő, író, műfordító 1929. május 10-én született
85 éves


A posztmodern kor szemszögéből meglehetősen nehéz értelmezni Kányádi Sándor alkotásait, ám annyi bizonyos, hogy hosszú pályafutása alatt a hagyomány és újítás kettősségét hordozza.
A költő művészete az irodalomtudósok szerint a népitől a modernig vezető úton halad, s az erdélyi művész Illyés Gyulához hasonló fejlődést mutat pályafutásában.

Műveiben a jelkép, látomás és példázat egyedülálló szemléleti elemei, természeti objektumok toposzok, hegy, csillag, bárány személyes világgá, sorsmetaforává szerveződnek. És létünk nagy ontológiai kérdéseivel szembesülünk az egyszerűség elemein keresztül is.
A versszöveg közvetlen, és azonnal megérinti olvasóját. Kányádi lírája soha nem szakad el a transzszilván elkötelezettségtől, az adott közösség problémáitól, a szülőföld mítoszától: a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg. Egy belakható és értelmezhető világ bontakozik itt ki modern versbeszéddel és az elődökkel való szoros dialógusban maradva.

A kolozsvári-budapesti költő szövegeiben a hagyományos népiességtől megújuló képessége révén a klasszikus modernségig jut el, úgy, s mindeközben megmarad művészetében a hagyományok éltető ereje.
Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét. Utolsó költői korszakának jellemzői közé tartozik, a költői küzdelem, számvetés, költészetfelfogás, fohász az emberért, összegzés az értelmes létért, történetiségért.
Kányádi Sándor többek között Kossuth-díjat is kapott, s bízvást nevezhető a mai magyar költészet egyik legnagyobb alakjának, ki 5 évtizedes irodalmi munkásságával maradandó értéket alkotott az irodalom számos területén.

Metszet
Vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol csak keserű
lapi tenyészget sanyarú
sorsú emberek szomorú
szemében alig pislogó
mindegyre el-ellobbanó
fakó reménység révedez
hogy egyszer mégis vége lesz
fekete kendők kalapok
pergamen arcok alattuk
s mint a kezek a térdeken
ülnek maguk is félszegen
a velük rozzant egy-rokon
megszuvasodott padokon
ülnek akár egy metszeten
mexikóban vagy messzi fenn
vancouver jólápolt gyöpén
indiánokat láttam én
így ülni ilyen révedőn
reményt már alig rebbenőn
térdükre ejtett két kezük
az életünk az életük
azért mentem oly messzire
belémdöbbenjen mennyire
indiánosodik szemünk
tekintetük tekintetünk
akár egy temetés után
telő vasárnap délután
1982

Nagy Zsuzsanna
2014. május 12.

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

 

A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel

Parádi József neurológus, pszichiáter és pszichoterapeuta sok évvel ezelőtt visszaadta a gyógyszerfelírási engedélyét. Úgy látja, hogy bár bizonyos, súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre, a pszichoterápiás munka az elsődleges számára: a tüneteket elsősorban szerencsésebb fenomenológiai úton megérteni és feldolgozni.

Tovább

Aki bújt, aki nem

Sokféle hatás érte Herbert Anikot, művésznevén Hanikot Rejtett kert című kiállításának megalkotásakor. Az inspiráció egy része könyv formájában ott hever a Zend installációként elnevezett asztalon, így például egy japán verses könyv, Borges angol nyelvű novelláskönyve a The Garden of Forking Paths. Mindezeken túl Radnóti Miklós Bori notesze, Szabó Magda Danaida és Abigél regényei, Kertész Ákos Makrája is fontos ihletforrás volt számára.

Tovább

Invazív -- Kiállításajánló

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeuma tisztelettel meghívja Önt Szabó Beáta: Invazív című kiállításának megnyitójára. Időpont: 2018. április 17. 19:00

Tovább

Amikor az orvos egyben filozófus is volt

Habár a filozófusok, a bölcsesség szeretői minden korban kevesen vannak, a filozófiának léteznek sűrűsödési időszakai. Ilyen koncentrált periódus volt az ókori görög (athéni) civilizáció aranykora. A medicina értékrendjét, metafizikáját (az aktív eutanázia és a magzatelhajtás tilalmát, „a beteg java a legfőbb törvény” -t) az aszklépioszi hagyomány alapján kinyilatkoztató, s az empirikusan vizsgálható fizikai hatóokról szóló kórtani elméletét (humorálpatológia) úgyszintén megteremtő Hippokratész kilenc évvel volt fiatalabb Szókratésznél, s amikor meghalt, Platón már az ötvenedik életévébe lépett.

Tovább